Magyar helyett lengyel befutó várható

Címkék:
• eu
• európai külügyi szolgálat
• magyarország
• schöpflin györgy

Megosztás:

Nem tartom valószínűnek, hogy lesz magyar tagja az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) főtitkári csapatának – nyilatkozta lapunknak sajtóinformációkra reagálva Schöpflin György fideszes európai parlamenti képviselő. Ismeretes: az MTI úgy értesült, hogy  Catherine Ashton külügyi főképviselő három főtitkári posztot tervez az uniós külkapcsolatok koordinálásáért felelős szerv élére. A Távirati Iroda meg nem nevezett diplomáciai forrásokra hivatkozva azt állította, hogy az egyik posztot Magyarország kaphatja.

Schöpflin György úgy értesült, miszerint elképzelhetően Iván Gábor uniós szakállamtitkártól is származhatott az információ, éppen attól a személytől, aki jó eséllyel pályázhatna a pozícióra. Az EP-képviselő korábbi diplomáciai feltételezésekre alapozva úgy véli, hogy a posztot sokkal inkább a lengyel Mikolaj Dowgielewicz EU-ügyekért felelős lengyel miniszter fogja betölteni, bár más lengyel személyekről is lehet hallani. Schöpflin György szerint ennek legfőbb oka, hogy a lengyelek alapvetően elégedetlenek közösségi diplomáciai részvételükkel, melyet a főtitkári pozíció elnyerése jelentősen tompítana.

A Fidesz által delegált, és néppárti sorokban politizáló képviselő a diplomáciai részvételünket tekintve sem nyilatkozott optimistán, Schöpflin szerint Magyarország jó esetben plusz egy szenior helyet szerezhet a kétoldalú diplomácia terén.

Heves intézményközi és tagállami viták övezik a Lisszaboni Szerződéssel életre hívott EKSZ tényleges felállását, Franciaország, Nagy-Britannia és Németország például vállvetve kívánta meghatározni a szervezet erőterét. Az Európai Parlament hagyományosan kontrollszerepet tölt be a folyamatban, miközben megnövekedett hatáskörének köszönhetően tényleges társ-jogalkotóként lép fel. Schöpflin György úgy fogalmazott: a tagállamok csak utólag eszméltek rá, hogy valójában mekkora hatalmat adtak az EP kezébe, a reformszerződést övező örömujjongás közepette pedig kevesen gondoltak annak gyakorlati megvalósításra.

Eredetileg egy főtitkárral, és három helyettessel képzelték el az EKSZ felépítését, de az Európai Parlament, valamint a visegrádi országok hathatós nyomásának köszönhetően vélhetően három főtitkára lesz a szervezetnek, mégpedig az arányosabb tagállami képviselet jegyében. Biztos befutónak tűnik ugyanis a jelenlegi washingtoni francia nagykövet, Pierre Vimont, így Catherine Ashton főképviselőnek is be kellett látnia, hogy egyetlen főtitkárral erőteljes brit-francia dominancia uralta volna el a Szolgálatot.
 
A Külügyi Szolgálatot érintő, a Tanács, és az EP között zajló vita kapcsán Schöpflin három dimenziót emelt ki: a költségvetés, a belső szabályozás, és a számonkérhetőség kérdését. Az EP álláspontja szerint a szervezetet övező financiális bizonytalanságok aggasztóak, a jelenlegi találgatások fényében 260-280 millió euró állna a szolgálat rendelkezésére, ez az összeg pedig semmiképpen sem biztosítja majd az EKSZ hatékony működését. Az EP nagyobb beleszólást szeretne biztosítani önmaga számára a fontosabb EKSZ-pozíciók betöltése kapcsán, és szívósan küzd azért, hogy a jelölteket parlamenti meghallgatásra kötelezzék. Legutóbb február 17-én, a washingtoni uniós nagyköveti poszt betöltésekor alakult ki parázs vita, amikor Barroso bizottsági elnök azt a diplomáciai tapasztalattal csak kismértékben rendelkező Joao Vale de Almeida-t nevezte ki, aki korábban stábjában dolgozott, és akivel baráti viszonyt ápolt. A képviselő szerint egyáltalán nem mellékes, hogy mely diplomaták fogják képviselni az EU-t Moszkvában, vagy Pekingben, a főtitkárok kapcsán pedig a számonkérhetőség fontosságát, ezen belül pedig az EP szerepét emelte ki.
Schöpflin György rávilágított arra is, hogy a puszta intézményi érdekellentétek halmazánál többről van szó: szerinte alapvetően a föderális Európa versus kormányközi együttműködés, illetve olyan nehezen meghatározható fogalmi kérdések állnak a háttérben, mint az egységes európai érdek mibenléte. Ugyanis amíg a kisebb tagállamok egy integráltabb közösségben érdekeltek, addig a franciák, a britek, vagy a németek kevésbé.

Nem tudni pontosan, hogy meddig fog elhúzódni az EU globális megjelenését karakteresen meghatározó EKSZ körüli vita, mindenesetre azt a képviselő is megerősítette, hogy a túlzott bizonytalanság nem tenne jót a közösség külső megítélésének. Schöpflin ennek kapcsán említette az elhíresült kissinger-i bon mot átalakító viccet. Eszerint már nem az a kérdés, hogy mégis melyik számot kell ismerünk, ha Európával akarunk beszélni, ám a tárcsázás után garantáltan a következő felszólítást hallhatjuk majd: ha németül szeretne beszélni, tárcsázza az egyes gombot, ha angolul, akkor a kettes gombot és így tovább, a huszonharmadik lehetőségig.