2010. szeptember 9, csütörtök, Ádám
posztinfo.hu   2010. március 21., vasárnap

Újra létrejöhet a Szovjetunió?

R Ö V I D H Í R  

Egy közös orosz-ukrán-belarusz állam létrehozását javasolta csütörtökön Moszkvában ukrán képviselőknek Jevgenyij Fjodorov, az orosz duma gazdaságpolitikai bizottságának elnöke.

Fjodorov, aki a hatalom pártja, az Egységes Oroszország képviselője, azt állította, hogy "az Egyesült Államokkal, a NATO-val és az EU-val az egyenrangúság alapján vetélkedni" képes uniót 2020-ben lehetne megalapítani. "Az Ukrajnában, Belaruszban és Oroszországban működő valamennyi politikai erővel tárgyalunk az egyesített állam tervéről" - nyilatkozta Jevgenyij Fjodorov. "A terv lehetővé teszi majd, hogy az orosz, belarusz és ukrán állampolgárok életszínvonala meghaladja a leggazdagabb európai államokét" - tette hozzá. Fjodorov korábban az ukrán parlamenti képviselőkhöz is elküldte a három állam egyesítésének alapelveit tartalmazó dokumentumot. Egyebek mellett azt is, hogy az új államalakulat fővárosa Kijev legyen, miként a X-XI. században fennállt Kijevi Nagyfejedelemségé, amelynek területe a jelenlegi Ukrajna és Fehéroroszország nagy részére, valamint Oroszország nyugati vidékeire terjedt ki. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Moszkvában úgy nyilatkozott, hogy nincs tudomása a parlamenti alsóházból származó javaslatról, amely a Szovjetunió egy részének helyreállítását szorgalmazza. A kezdeményezés várhatóan nehéz helyzetbe hozza az ukrán döntéshozókat, a nyugati orientációjú politikai erők pedig azt provokációként és az országuk belügyeibe való orosz beavatkozásként értékelhetik.

Az eddigi vélemények
Az olvasók hozzászólásai nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. A szerkesztőség fenntartja a jogot a nyíltan sértő, gyűlölködő, trágár ill. reklám tartalmú hozzászólások moderálására!
Epikurosz|6 hónapja |Permalink

Miért nem az Európai Unió mását akarják létrehozni?

Abba senki nem tudna belekötni.

Értékelés: 0 (2 szavazat) 
 
 
Epikurosz|6 hónapja |Permalink

Ja, és nem únió, hanem unió.

Értékelés: +2 (2 szavazat) 
 
 
Lac|6 hónapja |Permalink

Ha megszületne ez új "SZU" az lehet,hogy még inkább bele tudna szólni a világ történéseibe,mint most a ruszkik,ráadásul a szocialista tervgazdaság nélkül még versenyképes is lenne a nyugattal szemben.Mégsem hiszem,hogy létrejönne ez az egész.

Értékelés: +1 (3 szavazat) 
 
 
Zsolt Csepregi|6 hónapja |Permalink

szerintem ez senkinek nem áll az érdekében, talán egyedül a Belaruszt, akiknek kb minden jobb, mint ami most van...

ukránok ennél nacionalistábbak, oroszoknak meg nem hiszem, hogy kell a probléma, amit akarnak így is megveszik ezekben az államokban

Értékelés: +3 (5 szavazat) 
 
 
Ragnarök|6 hónapja |Permalink

"A terv lehetővé teszi majd, hogy az orosz, belarusz és ukrán állampolgárok életszínvonala meghaladja a leggazdagabb európai államokét" -

Muhahahahaha!

Ott ahol a bojárok csodálatos utódai, az oligarchák még fizetést se adnak sokszor a monográdokban dolgozó szerencsétlen tömegeknek, majd ott lesz egyszer egy szép jövő az új orosz-ukrán-belarusz állam megalakulása után. Goszpodin Fjodorov, ezt azért maga se gondolta komolyan!

    Már válaszolt
  • Sorge ( 6 hónapja )
  • woww ( 6 hónapja )
Értékelés: 0 (4 szavazat) 
 
 
Sorge|6 hónapja |Permalink
@Ragnarök:

Persze, ha végig gondolnád, hogy talán már USA sem lesz és jelentős drágulás lesz az energiahordozók és nyersanyagok terén, továbbá Európa egyszerűen lemarad hatékonyságban Kína mögött, ráadásul Európa csak a munkájára támaszkodhat, a természeti adottságaira nem nagyon .

Értékelés: -1 (3 szavazat) 
 
 
woww|6 hónapja |Permalink
@Ragnarök:

Hahahaha...

Aranyos. Tegnap is egesz nap tuntettek Oroszorszagban mindenhol Vlagyivosztoktol Kalinyingradig. Nem lattam itt a hirek kozott, igaz nem annyian mint a multkor de par ezer ember azert mindenhol osszegyult. Jo hir, hogy a hatosagok joreszt hagytak oket.

    Már válaszolt
  • Sorge ( 6 hónapja )
Értékelés: -2 (4 szavazat) 
 
 
Sorge|6 hónapja |Permalink
@woww:

Amerikában is több ezren tüntettek a háború ellen . Éppen tegnap : )

    Már válaszolt
  • woww ( 6 hónapja )
Értékelés: +4 (4 szavazat) 
 
 
woww|6 hónapja |Permalink
@Sorge:

Tobb tizezren orszagszerte, miert ne tennek?

    Már válaszolt
  • Sorge ( 6 hónapja )
Értékelés: 0 (2 szavazat) 
 
 
Sorge|6 hónapja |Permalink
@woww:

Hát persze, hogy tegyék ! Főleg, ha a béke Nobel díjas amerikai elnök háborúzik .

Értékelés: 0 (4 szavazat) 
 
 
Lac|6 hónapja |Permalink

Béke Nobel díjjal a zsebben,M-16-ossal a kézben.

    Már válaszolt
  • Sorge ( 6 hónapja )
Értékelés: +1 (5 szavazat) 
 
 
Sorge|6 hónapja |Permalink
@Lac:

" Elvtársak, akár fegyverrel is megvédjük a békét ! "

( Barack Obama )

Értékelés: -2 (4 szavazat) 
 
 
Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?
Kövessen minket!
Napi hírlevelünk


Add a Startlaphoz
Szervereinket a Quaestel üzemelteti
Szervereinket a Quaestel üzemelteti
További partnereink
Galériák