Meg kell erősíteni a fogyasztóvédelmet
- Címkék:
- eb
- eu
- fogyasztóvédelem
- gazdaság
John Dalli, az egészségügyi és fogyasztóvédelmi politikáért felelős biztos szerint fontos, hogy „Európát újra összehozzuk a polgáraival”. Dalli úgy véli, ebben a fogyasztóvédelemnek nagy szerepe lehet. A biztos véleménye szerint cél, hogy Európa erősebb és tudatosabb fogyasztókat neveljen. A fogyasztók pozíciójának erősödéséhez vezető utat pedig, a fogyasztók jobb tájékoztatásában látja.
Az Európai Parlament tegnap reggeli plenáris vitájának középpontjában a fogyasztóvédelem erősítése állt. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a fogyasztóvédelem szempontból a két legfontosabb dolog a koordináció és a fogyasztói bizalom javítása.
Fogyasztók bizalma
Dalli véleménye szerint a belső piac hatékony működésének elengedhetetlen feltétele az, hogy a fogyasztók termékekbe vetett bizalma növekedjen. A biztos úgy véli, hogy ennek érdekében a fogyasztókat meg kell győzni arról, hogy a belső piac az ő érdeküket szolgálja. Ennek előfeltétele a fogyasztók megfelelő tájékoztatása, állítja a biztos.
Ezzel Anna Hedh a szocialisták képviselője is egyetértett. Jelentésében kitér arra, hogy a bizalom erősítésének feltétele az, hogy a vásárlókat valóságos és érthető információkkal lássák el, az általuk vásárolt termékek vagy szolgáltatások vonatkozásában.
A szocialista képviselő véleménye szerint, a fogyasztóknak több problémájuk van a minőséggel, mint a termékek árával. A minőség problémájának megoldása érdekében Hedh felkérte a Bizottságot arra, hogy állítson össze egy Zöld Könyvet arra vonatkozóan, hogy hogyan lehetne javítani az ellenőrzési feltételeken. Hedh szerint a fogyasztóvédelem helyzete sokat javult az előző Bizottság ideje alatt, ugyanakkor hangsúlyozta: arra is oda kell figyelni, hogy ezeket az eredményeket fenntartsák.
SOLVIT
Michel Barnier belső piacért felelős biztos is felhívta a figyelmet arra, hogy a fogyasztók körében a bizalom kiépítése elsődleges fontosságú.
A biztos szerint ehhez nagy segítséget nyújt a SOLVIT hálózat, amelyet még 2002-ben hozott létre a Bizottság, hogy vitarendezési fórumként szolgálja a határon átnyúló vásárlások kapcsán felmerülő belső piaci problémákat fogyasztó és szolgáltató között. A SOLVIT lehetőséget ad arra, hogy a bírósági utat kikerülve a magánszemélyek és a vállalkozások vitás ügyeikre gyorsabban és rugalmasabban, egyeztetéssel találjanak megoldást.
Azonban hiába oldott már meg több mint 500 esetet a hálózat békéltetés útján, egy 2006-os Eurobarometer felmérés szerint csupán a lakosság 2 százaléka van tisztában azzal, hogy ez a lehetőség egyáltalán létezik. Az arány azért is döbbenetes, mert a szolgáltatás ráadásul ingyenes.
Cristian Silviu Buşoia liberálisok képviselője hangsúlyozta, hogy a SOLVIT hálózat igénybevételével a cégek és a magánszemélyek rengeteg időt és pénzt takaríthatnak meg. A SOLVIT hálózat egyértelműen hatékony megoldás, mert aki igénybe veszi, annak nem kell a hosszú és költséges bírósági eljárásokon részt vennie, állítja Buşoi. A képviselő ezért kéri a Bizottságot, a Parlamentet és a tagállamokat is, hogy támogassák a hálózat működését.
Buşoi azt is kiemelte, hogy a fogyasztókat tájékoztatni kell arról, hogy hova fordulhatnak vitás kérdéseikkel. Ezért javasolja, hogy a médiában fordítsanak több figyelmet a hálózat népszerűsítésére.
Barnier biztos ennek érekében támogatná egy, a SOLVIT-ról szóló internetes honlap létrehozását, amely a szervezet saját honlapja mellett jönne létre. Buşoiképviselő szerint a hatékonyabb együttműködés elősegítésére, szükséges lenne arra, hogy kinevezzenek egy SOLVIT hálózatért felelős személyt is.
Buşoi kiemelte továbbá, hogy abban mindenki egyetért, hogy a SOLVIT egy kiváló kezdeményezés. A képviselő ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy bár a hálózat jelenleg jól működik, vannak még hiányosságai, melyeknek pótlására ugyan szükség van, azonban ehhez több pénz és munkaerő kellene, mondta a képviselő.
Együttműködés
Rosa Thun und Hohenstein néppárti lengyel képviselő elégedettségének adott hangot a Bizottsággal szemben. Véleménye szerint az EU végrehajtó szerve is komolyan veszi az együttműködést a fogyasztók ügyében, hiszen a vitán mivel két biztos is jelen volt.
A képviselő szerint lemaradás tapasztalható a belső piaci irányelvek nemzeti szintű átültetésében. Bár a Bizottságnak sikerült fejlődést elérnie az elmúlt években, néhány tagállam továbbra sem vett át a fogyasztók érdekeinek képviseletéhez kulcsfontosságú irányelveket. Thun Und Hohenstein azt javasolta, hogy az uniós végrehajtásért felelős szervek szorosabban működjenek együtt.
Barnier elismerte, hogy a végrehajtási mutatók javultak, de még mindig nem kielégítőek, valamint hangsúlyozta, hogy többnyire a végrehajtás minőségével van gond.
A belső piaci eredménytáblákat a vita során sok képviselő kritizálta, mondta a biztos, de a táblák szerinte fontosak a végrehajtás mérésének, és nyomon követésének szempontjából. A belső piaci eredménytábla azt vizsgálja, hogy mennyire gyorsan és mennyire jól ültetik át a tagállamok a belső piaci irányelveket, a nemzeti jogszabályaikba. Barnier véleménye szerint a teljesítés nyomon követése a Parlament és a nemzeti parlamentek feladata lenne.
A biztos kiemelte továbbá, hogy „a válság közepette nem hagyhatjuk kihasználatlanul együttműködési potenciálunkat”. Véleménye szerint a koordináció erősítése a legfontosabb a fogyasztók szempontjából. Ezért olyan belső piaci fórum létrehozását javasolja, ahol a döntéshozók találkoznak, és megvitatják, hogy mi a teendő a koordináció erősítése érdekében.
Anna Hedh a szocialisták képviselője hozzátette, hogy az együttműködést illetően fontosnak tartja a fogyasztóvédelmi szervezetek szerepét. A képviselő szerint a hatékonyság érdekében fontos, hogy európai és nemzeti szinten is bevonják a szervezeteket a döntési folyamatokba.
- Vörös riasztás: újabb óriási esőzés jön
- Meghajolt az EU akarata előtt Szerbia
- Minisztercserékkel szerezné vissza...
- A romáktól hangos Európa
- Megállhat a fejlődésben Moldova
- Tömeges cégáthelyezéssel tarol a kelta tigris
- Kárpátalja: esélye sincs az összefogásnak
- Uniós terítéken a francia kitelepítési botrány


















