2010. szeptember 3, péntek, Hilda
Bruxinfo.eu   2010. március 10., szerda

Beperlik az EU-t!

Beperelte az Európai Bizottságot négy környezetvédő civil szervezet, mivel az szerintük szándékosan visszatartott a bio-üzemanyagok széleskörű használatának környezeti hatásait elemző dokumentumokat, melyekbe a szervezetek hivatalosan betekintést kértek.

Közös közleményében a négy szervezet – a ClientEarth, a Transport & Environment, a European Environmental Bureau és a BirdLife International – tudatta: az Európai Általános Ügyek Bíróságánál hétfőn elindított keresetben azzal vádolják a Bizottságot, hogy az megsértette „a transzparenciára, demokráciára és az uniós politikák kialakítására vonatkozó európai jogszabályokat.”

A tagállamoknak az uniós jogszabályok értelmében 2020-ra a teljes üzemanyag-felhasználásuk 10 százalékát megújuló forrásból kell biztosítaniuk. Egyes környezetvédő szervezetek azonban ismételten aggodalmuknak adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy a bio-üzemanyagok előállítása káros környezeti és éghajlati hatásokkal (például széndioxidod megkötő tőzeglápok és erdőterületek átalakítása energianövény-ültetvénnyé), valamint egyes helyeken az élelmiszer-termelés veszélyeztetésével járhat.

A lehetséges környezeti hatásokat vizsgáló bizottsági dokumentumokba a négyek először október 15-én kértek betekintést, ám az igényeik egy részét a mai napig sem teljesítette a Bizottság – áll a közös közleményben.

A Bizottságnak az uniós jogszabályok értelmében (1049-es számú rendelet) 15 munkanap áll a rendelkezésére arra, hogy a szabályszerűen igényelt dokumentumokat hozzáférhetővé tegye. Ez a határidő a Bizottság kérésére további 15 munkanappal meghosszabbítható.

Mark Grey, a bizottság szóvivői szolgálatának egyik vezető munkatársa, újságírói kérdésekre válaszolva kedden cáfolta, hogy a Bizottság megtagadta volna a hozzáférést a kért dokumentumokhoz, és azt nyilatkozta, hogy a testület a keresetet „elhamarkodottnak” tartja.

„Összesen 8000 oldalnyi dokumentumról van szó, aminek nagy részét a Bizottság már a kérelmezők rendelkezésére bocsátotta” – közölte egy brüsszeli sajtótájékoztató keretében Grey. A részletekről annyit mondott el a szóvivői szolgálat munkatársa, hogy a kérelmek hosszú listája ömlesztve érkezett be a Bizottsághoz, és nem voltak pontosan megjelölve a dokumentumok, amelyekre a kérések/hivatkozások vonatkoztak. „A bizottság a 15 napos határidőn belül jelezte, hogy a határidő meghosszabbítását kérni, amihez az 1049-es rendelet értelmében joga van. A kérelmező civil szervezetek azonban ezt elutasították” – nyilatkozta a szóvivő.

A Bizottság túl lassan járt el a kért dokumentumokkal kapcsolatban – állítja a négy szervezet által jegyzett közleményben Tim Grabiel, a ClientEarth jogásza. „Sajnálatos, hogy a Bizottság akadályozó magatartása miatt kénytelenek vagyunk a bírósághoz fordulni” – nyilatkozta Grabiel.

Azon túl, hogy többször is visszautasította a civil szervezetek információ-visszatartásra vonatkozó vádjait, Grey megjegyezte: érdemes lenne megvizsgálni, hogyan lehet ekkora volumenű kéréseket a 15 napos határidőn belül teljesíteni.

A konkrét esetről szólva Grey elmondta: jelenleg a Bizottság főtitkára vizsgálja a végleges kívánságlistát annak eldöntésére, melyek közülük érettek már a nyilvános fázisra. Grey szerint erre azért van szükség, mert vannak olyan tanulmányok a kívánságlistán, amelyek nem készültek még el.

Bizottság adatok szerint az EU végrehajtó szerve 2008-ban 5000 hivatalos kérést kapott különböző dokumentumokhoz kapcsolódóan, és az esetek 83 százalékában azonnal biztosította a betekintést. „Nem hiszem, hogy a Bizottságot azzal lehetne vádolni, hogy elhallgat vagy visszatart bármit is” – vélekedett a szóvivő.

Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?
Kövessen minket!
Napi hírlevelünk


Add a Startlaphoz
Szervereinket a Quaestel üzemelteti
Szervereinket a Quaestel üzemelteti
További partnereink
Galériák