Állami támogatással is veszteséges Európa büszkesége

Equilor
2010. március 9., kedd
Megosztás:

Veszteséggel kezdheti 10 éves évfordulóját a European Aeronautic Defence & Space Co (EADS), a közös európai vállalkozás tavalyi nettó vesztesége 763 millió euró lett, míg a megelőző évben 1.57 milliárd eurós nyereséget tudott elkönyvelni. Pedig a társaság forgalmát jelentősen megdobják az európai kormányok vásárlásai, mégis a párizsi és müncheni központú légiközlekedési gépgyártó rendre túlzott beruházásokba fog, amelynek költsége meghaladja a rövidtávú megtérülést.

Pedig elnézőek a céggel szemben az állami megrendelők, például egy 2003-as szerződés alapján 180 A40M típusú katonai repülőgépet rendeltek európai államok az Airbus gyártójától, az akkor 20 milliárd euróra becsült ügyletet azóta sem sikerült teljesíteni, pedig a szerződés 2009-es tesztrepülést ír elő határidőnek. Ehelyett az érintett kormányok nem érvényesítették a kötbért, sőt nem teljesítés esetén felmondhatták volna a szerződést, inkább újabb 3.5 milliárd eurós hitelt nyújtottak az EADS-nek.  A cég indoklása szerint a tavalyi veszteségért a komplex beruházási programok a felelősek, amelyek miatt jelentősen megugrottak a költségek. Elsősorban az A400M katonai repülőgép fejlesztésén volt kénytelen utóköltségeket elkönyvelni az EADS, amelynek egyébként az árbevételének kétharmada származik hadászati eszközgyártásból, míg a maradék egyharmad a polgári személyszállító gépek előállításából.

Az árbevétel tavaly 1.2%-kal 42.8 milliárd euróra esett. A cég tavalyra a veszteségek miatt nem fizet osztalékot. Viszont idénre kiegyensúlyozottabb forgalomra számít, várhatóan több fejlesztése célegyenesbe ér. Az EADS közleménye ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a kutatási tevékenység költségei idén is emelkedni fognak, ahogy a társaság egyre nagyobb hangsúlyt fektet a Boeinggel való versenyre, utóbbi 787-es típusú gépével az Airbus A350-es fog versenybe szállni. Az EADS korábban azt tervezte, hogy évente 4 darab új Superjumbo A380-as gépet gyárt majd, de egyelőre évi egyet sikerült előállítani, a társaság szerint azért, mert bonyolult a repülőgép műszaki fejlesztése, és a megrendelők is komplex igényekkel álltak elő.

Az eddigi vélemények
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, ugyanakkor a szerkesztőség fenntartja a jogot a nyíltan sértő, gyűlölködő, trágár ill. reklám tartalmú hozzászólások moderálására!
SZŰRÉS
Megadhatja, hogy mely pontszám alatti értékelésű kommentárok ne látszódjanak.

Nincs szűrés    -10 pont    -5 pont    -2 pont    0 pont   

kopari78|2 éve |Permalink|Komment elrejtése

A piacgazdaság - ahova csatlakoztunk : euró milliárdokat benyelnek egyik oldalon,

másik oldalon pedig a hazai kis cégek termékeiben még az amortizációt sem hajlandók megfizetni, a minimálbéres fizetések is drágának minősülnek.

Értékelés:0
Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön rendelkezik eduID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?

Kövessen minket!

Buszos utazásához a Kitekintő a busszal.hu-t ajánlja!
különbusz – személyszállítás – buszbérlés

Megosztották

Galériák