Egy életveszélyes kapcsolat Európa szívében
Oroszország megerősíti a Balti flottát, válaszul az amerikai Patriot rakétavédelmi rendszer Lengyelországba való telepítésére – áll az orosz állami RIA hírügynökség által közölt jelentésben. Az orosz haditengerészet meg nem nevezett képviselője szerint a Patriot rendszer telepítése okán az elkövetkezendő években komoly változások várhatóak a Balti flotta feladatainak meghatározásában és katonai képességeinek kialakításában. Bár az értesülést az orosz védelmi minisztérium képviselője cáfolta, szerinte nincsenek tervek a Balti flotta erősítésére vonatkozóan. A lengyel külügyminisztérium magas rangú képviselője rendkívül visszafogottan reagált a hírre a Reuters hírügynökségnek. Eszerint az orosz Balti flotta erősítése, még ha ténylegesen meg is történik, nem jelent közvetlen fenyegetést Lengyelország számára.
A fenti hírből jól kivehető az orosz–lengyel kapcsolatokat az utóbbi években jellemző növekvő feszültség. Oroszország és Lengyelország kapcsolatai a Varsói Szerződés megszűnése, valamint a Szovjetunió széthullása után gyökeresen átalakultak. A 90-es években egy hol jobb, hol rosszabb kapcsolatrendszer volt jellemző, melyet megterhelt a XX. század súlyos történelmi öröksége.
A posztszovjet Oroszország, mint fenyegetés?
A Jelcin-éra végével és Vlagyimir Putyin 2000-es elnökségével fordulat következett be Oroszországban. Az orosz gazdaság talpra állt – döntően az olajárak emelkedésének köszönhetően – a csaknem egy évtizedes visszaesésből, ami a Szovjetunió széthullását követte. Ennek következtében az orosz politika is egyre karakteresebbé vált, 2000-ben sikerült lezárni a csecsen háborút, 2001.szeptember 11-ét követően Oroszország erősítette pozícióját a világban azzal, hogy szolidaritást vállalt az USA-val. A mind karakteresebbé váló orosz külpolitika azonban egyre konfrontatívabbá vált azzal, hogy Oroszország újra érdekszférájába kívánta vonni a korábban onnan kikerült területeket. Ezeket a területeket „közel külföld”-ként szokás definiálni, ám nem egészen világos, mi is értendő ez alatt. Kétségtelen, hogy Moszkvát már 1999-ben érzékenyen érintette a korábbi VSZ-országok, köztük Lengyelország csatlakozása a NATO-hoz, amit 2004-ben a balti országok csatlakozása követett, mellyel az egykori Szovjetunió területein is megjelent a NATO. Az elmúlt években Oroszország megnőtt gazdasági erejét, valamint szénhidrogén-készleteit arra használja, hogy a „közel külföldön”, vagy esetleg még annak határain túl is gazdasági, illetve ezen keresztül politikai befolyásra tegyen szert. Amennyiben az orosz vezetés úgy látja, hogy érdekei sérülnek, akkor gyakran a fenyegetés vagy zsarolás, sőt például Grúzia esetében 2008-ban a nyílt háborús erőszak eszközéhez nyúlt.
Súlyos történelmi örökség
Egy ilyen nagy és erős, ám annál kevésbé békés szomszéddal Lengyelország nincs könnyű helyzetben. A lengyel vezetés a 90-es évek legelején meglehetősen bizonytalan volt az ország pontos útjának kijelölésében, ám az 1992-es kormányprogramban már egyértelműen a nyugathoz kívánták kötni országukat. E politikát következetesen folytatták a soron következő kormányok, melynek eredményeként az ország 1999-ben NATO-tagságot nyert. Ez a döntő lépés merőben átrajzolta Kelet-Közép-Európa erőviszonyait, hiszen a csaknem 40 milliós Lengyelország a legnagyobb új NATO-, majd 2004-től EU-tagország lett, és ezzel a két szervezeten belül is komoly tényezővé vált. Moszkva számára a lengyel NATO-tagság már akkoriban is igen nyugtalanítóan hatott, hiszen az ország közvetlenül határos az orosz kalinyingrádi enklávéval, valamint stratégiai helyzeténél fogva a Lengyel-alföld jelenti Oroszország nyugati kapuját.
Emellett a lengyel politikában és a társadalomban is meglehetősen egységes negatív kép alakult ki Oroszországról. Ez a kép nagyban a már említett történelmi örökségnek tudható be, mint amilyen a lengyel államiság megszüntetése, melyben az Orosz Birodalom aktív szerepet játszott. A XX. században az újra létrejövő lengyel állam születésekor azonnal háborúba került a forradalmi bolsevik Oroszországgal. Ennek folyományaként Lengyelország jelentősen kibővült keleti irányba az akkori Szovjetunió rovására. Ezt követően a II. világháborúban Sztálin, a náci Németországgal közreműködve, újra feldarabolta Lengyelországot, majd a győztes háború után reálpolitikai megfontolásokból kiindulva nyugatra tolta annak határait immár angol–amerikai szövetségeseivel egyetértésben. Ezt a traumát követte a kommunizmus 40 éves időszaka, mely Lengyelországot is a szovjet blokkba kényszerítette. A rendszert a politikai elnyomás, a hagyományos lengyel nemzettudat és társadalmi intézmények háttérbe szorítása jellemezte, valamint a lakosság általános szegénysége és nélkülözése. A lengyel kommunista rezsim – a blokkban elsőként – már az 1980-as évek elején az összeomlás szélére sodródott, ám a rendszerváltás csak 1989-ben következett be.
