Így enyészik el a Birodalom öröksége
- Címkék:
- belarusz
- gyár
- szovjetunió
1991. december 8.-án Borisz Jelcin (Oroszország vezetője), Leonyid Kravcsuk (Ukrajna vezetője) és Sztaniszláv Suskevics (Belarusz vezetője) találkoztak a mai Belarusz területén, és aláírták a belovezsi szerződéseket. Ezzel a Szovjetunió hivatalosan is felbomlott. A tagországok elnyerték a várva várt szabadságot és mindenki foglalkozhatott a maga, vagyis saját hazája dolgával. Azonban a várt stabilizáció és prosperitás nem következett be. Helyette több évnyi káosz, gazdasági krízis, és politikai válságok egész sora jött. A volt szovjet állami tulajdon pedig hirtelen senkié lett. Elvesztette korábbi tulajdonosait és gazdátlanná vált. A kialakuló új hatalom pedig nem volt annyira erős, hogy megvédje és birtokba vegye azt.
Több ezer elhagyatott, vagy minimális szinten működtetett gyár és különféle ipari létesítmény található a volt szovjet tagországok területén. Pusztulnak, rozsdásodnak, rohadnak, és lassan az enyészeté lesznek. Nincs, aki törődne velük, igazából már nem is képviselnek értéket, inkább egyfajta eseménytörténeti múzeumnak tekinthető. Pedig valamikor a fényes jövő reményében építették őket, a kommunizmus felé vezető úton, arra hivatottan, hogy bemutassák a szocialista rendszer nagyságát. A dolgok azonban a visszájukra fordultak, ma már csak arról tanúskodnak, hogy meddig mehet el az emberi felelőtlenség, és mi történik a nagy birodalmak bukásakor.
A történet a belarusz vidéken játszódik, de igazából játszódhatna Ukrajnában vagy Oroszországban is, vagy valahol máshol. Az analógiákat bárki szabadon megfigyelheti.
Nasztja egy 40 év körüli nő, aki az egyik belarusz faluban lakik. Egyszerűen beszél, egyszerűen öltözködik, de mégis mindene rendezett, ápolt, egyfajta otthonos vidéki stílus figyelhető meg rajta. Van egy háza a faluban, ahol testvérével és kislányával lakik. Saját háztartása van, mint a faluban szinte mindenkinek, tyúkokkal, tehenekkel. Törékeny, kicsi termete ellenére férfias munkája van – Nasztja őr. Egy téglagyárat őriz a falu határában. Négyen dolgoznak ott, más-más műszakban, de mindig egyedül. Ha bárki bármit akarna abban a gyárban, azt hiszem, Nasztja nem fejtene ki jelentős ellenállást.
A munka kifejezetten jónak mondható – minden másnap kell dolgoznia, néhány száz méterre van a házától és egész jól fizet –, 300 ezer belarusz rubel egy hónapra, ami körülbelül 150 dollárnak felel meg, vagyis olyan 27 ezer forintnak. Ott ez egész jó fizetésnek számít, és hát valljuk be, Nasztjának dolgoznia sem kell nagyon – a téglagyár elnevezést valójában idézőjelek közé rakhatjuk, mert az az épületnek csak váza van, pusztán egy név, ugyanúgy lehetne izzógyár is, vagy műtrágyaüzem.
