Amiért Moszkva átengedi a területén az amerikai sereget

Nehézségek Pakisztánban

A térség ismerői számára köztudott, hogy a legjelentősebb Afganisztánba vezető ellátási útvonal Pakisztánon halad át. Az afgán hegyek között harcoló csapatoknak szánt hadianyagokat és egyéb szállítmányokat Karacsi kikötőjében teszik partra, innen indulnak a konténerek elsősorban Kabulba. Az út azonban nem veszélytelen. Afganisztán dél felől két folyosón közelíthető meg: a déli korridoron Kandaháron keresztül, valamint az északi, némiképp biztonságosabb (legalábbis a térségbeli viszonyokhoz képest biztonságosabb) úton a Khyber-hágón át. Az amerikai szállítmányok háromnegyede az északi kapun keresztül jut el Afganisztánba. Az amerikai erőket a Pakisztánban tevékenykedő tálibok folyamatosan nyomás alatt tartották; 2008 végén a pesavari szövetséges bázist érte támadás, idén februárban pedig a tálibok felrobbantottak egy, a Khyber-hágó közelében lévő hidat, ezzel veszélyeztetve az amerikai ellátás biztonságát. A februári eset adta meg a végső lökést a helyi fuvarozóknak, akik ettől kezdve nem voltak hajlandóak együttműködni az amerikaiakkal. A helyzetet tovább bonyolítta a pakisztáni lakosság növekvő ellenszenve az Egyesült Államokkal szemben, amelyet főként a sok civil áldozatot követelő robotrepülőgépes likvidálások váltottak ki.

Az Amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM) vezetője, David Petraeus tábornok számára komoly fejfájást jelentett, hogy az utánpótlás nem jut el a harcoló csapatokhoz. Hogy biztosítani tudja egységeinek megfelelő ellátását, Petraeus tábornok regionális támogatást keresett, hogy lehetővé váljon egy újabb szállítási alternatíva és a ISAF-egységek ne szenvedjenek hiányt egy létfontosságú hadianyagból sem. Az Egyesült Államok aktív egyeztetésbe kezdett Kirgizisztánnal, Üzbegisztánnal és a Kaukázus országaival annak érdekében, hogy megnyílhasson az Afganisztánba vezető északi folyosó. Az amerikaiak nem jártak teljesen új utakon, mert más NATO-tagországok, már korábban is szállítottak Afganisztánba orosz, kazah és üzbég vasútvonalakon, Moszkva jóváhagyásával.

Egy váratlan szövetséges

Egy percig se gondoljuk azonban azt, hogy az Egyesült Államok csupán saját erejéből képes lett volna újabb hídfőállást kiépíteni Közép-Ázsiában. A térségben már így is két regionális nagyhatalom küzd az erőforrásokért: az egyre inkább nyersanyagra éhes Peking és a korábbi befolyásának visszanyeréséért küzdő Moszkva mindent megtesz azért, hogy a térség vezetőit magához édesgesse. Az egyre erősödő KBSZSZ kötelezővé teszi a tagországok számára hogy a harmadik országokkal kötött katonai megállapodásokat kölcsönösen egymás tudomására hozzák, tévedés lenne tehát azt gondolni, hogy Washington a Kreml hozzájárulása nélkül tárgyalt az üzbég vagy akár a kirgiz vezetéssel.

Mi motiválja Dmitrij Medvegyev orosz elnököt (Vlagyimir Putyin miniszterelnököt) arra, hogy beengedje az Egyesült Államokat Oroszország hátsó udvarába? Az ami 2001-ben is: az egyre erősödő déli tálib fenyegetés. A térség országainak nem érdeke, hogy az Egyesült Államok kudarcot valljon Afganisztánban, ugyanis a tálibok győzelmével a radikális iszlám megfékezhetetlenné válna Közép-Ázsiában, és a erőszak minden valószínűség szerint Oroszországra és Kína nyugati tartományaira is gyorsan továbbterjedne. Moszkva rövidtávú érdeke tehát most azt teszi szükségessé, hogy a hadsereg és a többi hatalmi csoport minden ellenkezése ellenére ismét támogassa az amerikai jelenlétet Közép-Ázsiában.

A északi útvonal kiépítéséhez Petraeus tábornoknak egy nagyon fontos vezetőt kellett megnyerie: Iszlam Karimov üzbég elnököt. Bár 2001 után az üzbég-amerikai kapcsolatok virágzásnak indultak, azonban a 2005-ös andizsáni felkelés vérbe fojtása ezt alapvetően megváltoztatta. Az üzbég vezetésnek folyamatosan gondot jelent az ország keleti részén fekvő Fergana-völgyben élő jelentős muszlim népesség, és amikor 2005-ben kitörtek a zavargások az elit úgy döntött: vérbe fojtja a megmozdulást. Washington hevesen reagált: felszólította Taskentet, hogy tartsa tiszteletben az emberi jogokat, és a nemzetközi joggal összhanggal bánjon a felkelőkkel. A következmény nem maradt el: az üzbég-amerikai kapcsolatok viharos gyorsasággal romlottak meg, és az amerikai hadseregnek is el kellett hagynia üzbegisztáni támaszpontját.

Washingtonnak azonban ismét létfontosságúvá vált az üzbég folyosó ismételt megnyitása, ezért egyre inkább törekedett arra, hogy ismét elnyerje Karimov elnök jóindulatát. Ennek érdekében 2008-ban magas szintű amerikai delegáció járt a közép-ázsiai országban, és ismét elkezdett csordogálni az amerikai segély Taskent számra.

A végső megállapodás az oroszokkal és az üzbégekkel 2008 elején kezdett körvonalazódni. Moszkva a NATO-Oroszország Tanács 2008. március 15-i ülésén felajánlotta, hogy hozzájárul a NATO szállítmányok orosz területen való áthaladásához. Ezen felül Németország, Franciaország és Spanyolország kétoldalú megállapodásokat kötött Üzbegisztánnal a szállítás feltételeiről, amelyek lehetővé tették katonáik és hadianyagok továbbítását az üzbég vasúti hálózaton. Szergej Lavror orosz külügyminiszter kijelentette: az orosz tranzit minden ISAF-résztvevő számára nyitott. Washington kapva kapott a lehetőségen, és gyorsan megegyezett minden érintettel a szállításokról: az északi ellátóhálózat 2008 végére használatra készen állt.

Egy sikeres orosz-amerikai együttműködés?

Az első hivatalos bejelentés 2009. jaunár 15-én történt meg, amikor Petraeus tábornok a kirgizisztáni Biskekben közölte: az amerikai hadsereg utánpótlása ezen túl Oroszországon, Kazahsztánon és Üzbegisztánon keresztül is el fog jutni Afganisztánba. Az események innentől rendkívül felgyorsultak: a március 17-én kongresszi meghallgatásán Duncan McNabb tábornok, az amerikai szállításokért felelős parancsnok már arról tett jelentést, hogy az első Közép-Ázsián keresztül szállított konténerek sikeresen eljutottak Kabulba. Áprilisban bejelentették az új üzbég-amerikai szállítási együttműködésről megállapodást, illetve a július eleji moszkvai csúcson Oroszország immár az amerikai fegyverek tranzitjához is hozzájárult. Ez komoly eredmény, hiszen az eredeti egyezmény csak a nem halálos anyagok tranzitjáról szólt. Mindenképpen meg kell azonban jegyezni, hogy az érzékeny haditechnikai eszközöket és a katonákat az USA eddig is légi úton jutatta el Afganisztánba, a szárazföldön csak a kevésbé fontos eszközöket, jellemzően ételt, üzemanyagot és orvosi eszközöket szállít az amerikai hadsereg, így ha egy-két konténer megsérül vagy eltűnik az úton, akkor sem kell attól félni hogy komoly katonai titkok kerülnek az oroszok kezébe.

Amennyiben ezt az útvonalat az Egyesült Államok tartósan és hatékonyan tudja majd üzemeltetni, úgy komoly előnyhöz juthat Afganisztánban. A tálibok egyik leghatékonyabb fegyvere az volt, hogy már Pakisztánban megtámadták a szövetséges konvojokat, és komoly anyagi veszteségeket okoztak az ISAF erőinek. Az északi útvonal, illetve a manasi légibázis használatával a tálibokat meg lehet fosztani ettől a fegyvertől, és sokkal stabilabbá lehet tenni az szövetséges erők ellátását. Erre pedig egyre nagyobb szükség lesz, ugyanis az amerikai erők száma jelentősen növekszik, és így sokkal több üzemanyagra, lőszerre és vízre lesz szüksége az Afganisztánban harcoló NATO katonáknak, ami felértékeli az ellátási útvonalak szerepét.

Címkék:
• üzbegisztán
• afganisztán
• usa