A Volga még visszatér az utakra

Az Opel megmentésébe a kanadai-osztrák alkatrészgyártó Magna mellett a leggazdagabb orosz, Oleg Gyeripaszka autóipari érdekeltsége, az egykor Volgákat gyártó GAZ csoport, illetve az első számú orosz bank, a Szberbank is beszállt. Ez a befektetés is mutatja, hogy Európában az egyik legígéretesebb autópiac az orosz. Egyelőre viszont még a válság piros számait írják itt is. Putyin a közelmúltban újabb orosz autóval mutatkozott.

A PricewaterhuseCoopers adatai szerint tavaly az orosz autópiac megelőzte a németet és az Oroszországban gyártott külföldi márkáknak is köszönhetően Európa első számú piaca lett. Tavaly ilyenkor még szárnyaltak az orosz eladások, 41 százalékos volt a bővülés 2008 első hat hónapjában 2007-hez képest, mintegy 3 millió új kocsi talált gazdára az év végéig. Idén viszont éves szinten 20-25 százalékos lesz a visszaesés a Moszkvai Bank elemzése szerint, ami legalább 30-40 százalékos importcsökkenést feltételez.

Gyengélkedik a rubel, az importvám 25-ről 30 százalékra emelésével, illetve a használt autók importvámjának megduplázásával is igyekszik Vlagyimir Putyin kormánya segíteni a hazai gyártókat, valamint 70 milliárd rubelt (420 milliárd forint) pumpált az ágazatba. Ezzel együtt az orosz autógyárak az általános keresletcsökkenés miatt nehéz helyzetben vannak. Hatalmasok az eladatlan készleteik, és az adósságaik.

Az Opel-vásárló Oleg Gyeripaszka érdekeltségébe tartozó GAZ 45 milliárd rubeles adóssága miatt nemrég már fontolóra vette a személyautógyártás leállítását is, noha a kormány 10 milliárdos hitelt adott a többek között a Chrysler Sebringet Volga Siberként gyártó cégnek. Nem kizárt, hogy éppen az Opel húzhatja ki a csávából a GAZ-t, miután a GAZ gyártósorain akár az Oroszországban egyre népszerűbb Astrák is készülhetnek.

 

A Ladákat előállító AvtoVAZ is kapott 25 milliárd rubelt Putyintól, de a cég helyzetét 80 milliárdos adóssága nehezíti. A Lada-gyár is Gyeripaszkához hasonlóan megpróbál előre menekülni: Borisz Aljosin igazgató ambiciózus tervekkel állt elő: 2014-ig kilenc új modellt akarnak bevezetni,  köztük egy új tömegautót, és 2010-ben a Renault-val közösen akarnak egy kocsit a piacra dobni. A 2011-re tervezett 2190-es sorozatszámú Lada ára nem haladja majd meg a 220 ezer rubelt (1,5 millió forint). Az új kocsiról annyit tudni, hogy a Kalina alkatrészeit használják majd hozzá. A Renault-val közösen a Logan kombi alapjain fejlesztenek egy orosz minivant is.

Egyelőre azonban a többiekhez hasonlóan még lejtmenetben van a Lada: amig Aljosin márciusban még 590 ezer jármű eladását prognosztizálta idénre, májusban már csak 475 ezer kocsi gyártásáról beszélt, ám a szakértők még ezt is túlzott mennyiségnek tartják 2009-re.

Kóti Lóránt

Felkapott hírek

Friss hírek

Nem vált be a Facebook első ötlete a politikai reklámok szabályozására

Az új irányelv azonos kategóriába sorolná a hírszolgáltató oldalakat és a politikai hirdetések feladóit, amely a portál felületén megjelenő reklámok teljes átláthatóságát hivatott garantálni. Az ötlet nem vált be, a Bloomberg beszámolóját követően a hírszolgáltatóktól érkező kritikai cunami árasztotta el a Facebookot, amely így kezdeményezésének átgondolására kényszerült.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás