Az IMF hitele csökkentette Godmanis népszerűségét
Múlt év novemberének végén a lett állam bejelentette, hogy követi többek között Magyarország példáját, és az esetleges recessziót megelőzve az IMF-hez és az EU-hoz fordulnának anyagi támogatásért. Mind az EU, mind az IMF biztosította Lettországot, hogy a gazdasági stabilitásuk érdekében kért pénzügyi segítséget megkapják.
A Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió soros elnöksége is kijelentette, megfelelő szoros kapcsolat áll fenn a szervezetek és a lett hivatalok között, így nem lehet gond a gyors beavatkozással.
A pénzügyi segítséget meg is kapta Riga, azonban a közvélemény számára egyre népszerűtlenebbé vált a kormány a hitellel járó megszorítások miatt, és többször felmerült annak a gyanúja is, hogy a Nemzetközi Valutalap támogatását a kormány esetleg nem arra fordította, melyre eredetileg akarták vagy melynek okán igényelték.
„Új arcokat” a kormányba
Godmanis, a lett miniszterelnök február közepén több fórumon is elmondta, hogy változások várhatóak a kormányzati felépítésben és „új arcokkal” szeretné betöltetni a megüresedett mezőgazdasági és kulturális miniszteri posztot. A lett közszolgálati televíziónak elmondta: „ Új emberek szükségesek a kormány tagjai közé. Elsősorban ezt a két pozíciót érintik a reformok, de több változást szeretnénk. Egyelőre nem tárnám fel ezeket, azonban azt tudni kell, hogy jelentős lépések lesznek.” Godmanis a tervek szerint ezen a héten jelentette volna be hivatalosan a jelöltek nevét.
A feszült hangulat már egy ideje érezhető volt, ugyanis a koalíciós pártok nem igazán támogatták Godmanis terveit a kormány átstruktúrálásával kapcsolatban. Az LNT kereskedelmi televízióban egy interjú során elmondta, szerinte az elnök nem bízik az ő képességeiben, mert úgy gondolja, nem fognak semmilyen kézzel fogható eredményt felmutatni a kormány újrarendezése kapcsán. Megígérte, hogy eszközölni fognak néhány tervet, amely a kormányzati struktúra tökéletesebbé tételét célozta volna meg, azonban a koalíciós pártok ezt nem támogatták.
„Az elnök olyan információkat kapott, miszerint nem fogunk semmit sem tenni az ügyben. Sajnos ez volt az az információ, amely aztán a sajtóhoz jutott”- fűzte hozzá.
Lemondott a miniszterelnök és vele együtt miniszterei is
Február 20-án Ivars Godmanis, az elnökkel folytatott találkozó után hivatalosan bejelentette, hogy lemond posztjáról. A sajtóközleményben, melyet Valdis Zatlers elnök adott ki, elmondta, hogy egyetértett a miniszterelnök döntésével, és elfogadta azt.
Godmanis bejelentése azután történt, hogy két koalíciós párt, a Néppárt és a Zöldek és Farmerek Uniója (ZZS) vezetői bejelentették Zatlersnek, hogy a kormány képtelen folytatni munkáját a jelenlegi körülmények között.
Egyetértésben: Dombrovskis a megfelelő
A lett elnök az Új éra ellenzéki párt jelöltjét javasolta a miniszterelnöki poszt betöltésére. Valdis Dombrovskis az EP egyik képviselője, illetve 2002-2004-ig pénzügyminiszterként is tevékenykedett. Az ő feladata lesz kialakítani az új kormányt, és ígérete szerint ez a következő két hétben meg is fog valósulni, majd ezt követi a bizalmi szavazás.
Valdis Zatlers elmondta csütörtökön egy sajtótájékoztató keretein belül, hogy mind a hat politikai párt támogatja Dombrovskis személyét. „ Ha összevetjük az összes jelölt érdemeit, erősségeit és hátrányait, láthatjuk hogy mindegyik megfelelő, de ha az ország jelenlegi érdekeit tartjuk szem előtt, azok pénzügyi, gazdasági érdekek és a kormányzati rendszer optimalizálása. Számba vettem, amiket hétfőn és kedden a pártok jelöltjeik kapcsán elmondtak, és végül választottam…Valdis Dombrovskist kértem fel a kormány kialakítására.”