Dánia is bebújna az eurózóna védelmébe

Euvonal
2008. november 1., szombat
Megosztás:

A pénzügyi válság rámutatott az eurózónán kívüli tagállamok pénzügyi sebezhetőségére, így az euró lehetséges bevezetése Dániában is ismét napirendre került.

"Az euró politikai és gazdasági stabilitást biztosít Európában, és a jelenlegi pénzügyi válság nyilvánvalóvá tette, hogy Dániának csatlakoznia kell az eurózónához." - mondta csütörtökön Anders Fogh Rasmussen dán miniszterelnök Stockholmban, egy európai politikai konferencián.

A közös valuta bevezetéséről eredetileg idén ősszel szavazhatott volna a dán lakosság, azonban ezt a Lisszaboni Szerződést elutasító ír népszavazás következtében elnapolták. A miniszterelnök szerint 2011-ben tarthatnak népszavazást a kérdésben.

Az euró bevezetését a dán szavazók már többször is elutasították. 1992-ben a Maastrichti Szerződésre mondtak nemet, mely végül Dániának az euróövezetből való kimaradását lehetővé tevő átmeneti mentességnek köszönhetően léphetett csak életbe. Az euró bevezetését 2000-ben szintén leszavazták a dánok, most azonban a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a társadalom fele (50,1%) támogatná a közös valuta bevezetését.

A jelenlegi pénzügyi válság miatt Dániához hasonlóan több európai országban - Izlandon, Lengyelországban és Csehországban - is felmerült a közös valuta mielőbbi bevezetésének igénye. Ugyanakkor a közös valuta megítélése az egyes országokon belül egyelőre meglehetősen vegyes képet mutat.

Az eddigi vélemények
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, ugyanakkor a szerkesztőség fenntartja a jogot a nyíltan sértő, gyűlölködő, trágár ill. reklám tartalmú hozzászólások moderálására!
SZŰRÉS
Megadhatja, hogy mely pontszám alatti értékelésű kommentárok ne látszódjanak.

Nincs szűrés    -10 pont    -5 pont    -2 pont    0 pont   

Dánia is rájön arra, hogy teljesen mindegy a pénze csak ugyanolyan papír...mint az euro!

Értékelés:-
Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön rendelkezik eduID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?

Kövessen minket!

Buszos utazásához a Kitekintő a busszal.hu-t ajánlja!
különbusz – személyszállítás – buszbérlés

Megosztották

Galériák