A Föld egyik legsúlyosabb légibemutató-szerencsétlenségére emlékeztek

A Föld egyik legsúlyosabb, légibemutatón bekövetkezett szerencsétlenségként tartják számon az épp 20 éve, a németországi Ramsteinben történt légibalesetet, mely 70 halálos áldozatot követelt.

1988. augusztus 28-a valódi gyásznapként vonult be a német nép kollektív emlékezetébe. A rheinland-pfalzi Ramsteinben található amerikai légitámaszponton épp légibemutatót tartottak, melyet 300- 350.000 embert kísért figyelemmel a helyszínen. Az olasz műrepülőalakulat, a Frecce Tricolori 10 gépéből azonban a második – átszúrt szív elnevezésű – alakzat végrehajtása közben három összeütközött a levegőben. Az ütközés rendkívül alacsony, 40 méteres magasságban történt, amikor a köteléket keresztező egyik gép összeütközött két másikkal. Az egyik – kigyulladt és összeroncsolódott – repülőgép a nézők közé zuhant, amelynek következtében 67 ember veszítette életét, többszázan súlyosan megsérültek, és a három érintett gép pilotái is azonnal belehaltak az ütközésbe.

A szerencsétlenség oka a felvételek alapján minden bizonnyal az volt, hogy a készülő alakzatot keresztező repülőgép a tervezettnél 4 másodperccel előbb manőverezett, ezenkívül a kelleténél sokkal alacsonyabb magasságban, és túl közel a kötelék többi gépéhez. A mentésben némi fejetlenség és pánik volt tapasztalható, amelynek hiányában az utólagos vizsgálatok szerint több emberéletet tudtak volna megmenteni a német hatóságok. Ramsteinben azóta sem rendeztek légiparédét, és számos olyan intézkedést hoztak az országban, amely szigorítja a hasonló bemutatók szabályait (egyáltalán nem lehet például közönség fölé beérő manővereket végrehajtani).

A rheinland-pfalzi parlamentben tegnap emlékeztek a katasztrófa áldozataira.  

 

Kis Judit

Felkapott hírek

Friss hírek

Angela Merkel német kancellár (j) és Sebastian Kurz osztrák kancellár sajtóértekezletet tart a berlini kancellári hivatalban 2018. január 17-én. (MTI/EPA/Clemens Bilan)

Összecsapott Merkel és Kurz menekültügyben

A német és az osztrák kormány egyetért abban, hogy a migrációs válság megoldásához elengedhetetlen az uniós külső határ védelme és a menekültek támogatása helyben, a hazájuk közelében, a menekültek EU-n belüli elosztását szabályozó kvóták ügyét viszont eltérően ítélik meg.

Read More »
brexit_640

Juncker tárt karokkal várja vissza a briteket az EU-ba

Nem lehet akadálya, hogy az Egyesült Királyság végül tagja maradjon az Európai Uniónak, amennyiben a britek esetleg meggondolják magukat - jelentette ki szerdán Strasbourgban Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, hozzáfűzve, ha nem is így történik, szeretné, hogy a szigetország egyszer visszatérjen az EU-ba.

Read More »