Az izraeli hadsereg múlt csütörtök óta tartja blokád alatt a Hamasz radikális palesztin szervezet ellenőrzése alatt álló Gázai-övezetet. A területre vezető határátkelőket lezárták, még az ENSZ segélyszállítmányait sem engedik be, és a térségbe irányuló izraeli üzemanyag-szállítmányokat is leállították. Nem sokkal később sötétségbe borult a Gáza egy része is, mert az övezetet kormányzó Hamasz kikapcsoltatta a terület egyetlen villamos erőművét az izraeli üzemanyag-ellátás leállítása miatt. Izrael a palesztin területekről kiinduló folyamatos rakétatámadások miatt döntött a blokád és a megszorító intézkedések mellett.
Nincs biztonságban? - Zsinagóga Berlinben
Német biztonsági szakértők úgy ítélik meg, hogy a közel-keleti helyzet "begyűrűzhet" Berlinbe is, ezért megerősítették a város védelmét. Elsősorban attól tartanak, hogy terrorista csoportok merényleteket kísérelhetnek meg berlini zsidó létesítmények ellen. A Die Welt című német lap információi szerint konkrét fenyegetés is érkezett ezzel kapcsolatban, a rendőri erők ezért fokozottan figyelnek a nagykövetségek, az iskolák és a zsinagógák biztonságára. A berlini rendőrség szerint nem zárható ki, hogy a potenciális elkövetők már most megpróbálják kikémlelni a biztonsági intézkedéseket, és az ellenőrzési mechanizmusokat. A mostani rendőri akciók célja, hogy leleplezzék az esetleges terrorista-kémeket, meghiúsítsák a tervezett akciókat, és egyúttal a jelenlegi rendszer gyengeségeit is felfedjék.
Német katona Észak-Afganisztánban
A rendőrség szerint Németország egyértelműen, sőt egyre inkább az iszlamista terrorcsoportok célkeresztjébe kerül, többek között az afganisztáni német jelenlét, illetve a libanoni ENSZ békefenntartó misszióban (UNIFIL) való részvétel miatt. Idekapcsolódó hír, hogy Berlinben épp néhány napja lángoltak fel újra a hadsereg afganisztáni bevetésével kapcsolatos viták. Azt tervezik ugyanis, hogy idén nyártól az eddig Észak-Afganisztánban állomásozó, úgynevezett "stabilizáló erők" mellé, körülbelül 250 német katona érkezik a térségbe, akik már harci feladatokat is ellátnának. Kiküldésükről később dönt a Bundestag.