2010. szeptember 3, péntek, Hilda
Kitekintő/radio.hu   2007. július 31., kedd

Már nem vonzza a hadsereg a fiatalokat Izraelben

Ehud Barak izraeli védelmi miniszter szerint a jelenség veszélybe sodorhatja az ország biztonságát egy olyan időszakban, amikor a helyzet egyre feszültebb a Közel-Keleten.

„Az izraeli hadsereg lassan már csak a lakosság feléből kerül ki. Ha egy katona harcba indul, nem szabad azt éreznie, hogy a lakosság egy része baleknak tekinti. Volt olyan idő, amikor a hadseregben szolgálni dicsőség volt, és szégyennek számított, ha valaki kibújt szolgálati kötelezettségei alól” - jelentette ki egy rádióinterjúban Ehud Barak, akit június közepén jelöltek ki védelmi miniszternek. A védelmi miniszter egy korábbi beszédében kijelentette, hogy a Közel- Keleten a pesszimista tulajdonképpen egy tapasztalt optimista.


A katonai szolgálatot nem teljesítő fiatalok aránya az idén már elérte a 25 százalékot. A katonai szolgálat teljesítése alól vallási tanulmányaik végzése miatt felmentett ultraortodox zsidók 11 százalékát teszik ki a hadköteles korúvá váló fiataloknak, 7 százalékuk pedig egészségügyi okból kap felmentést. Izraelben hagyományosan több éves katonai szolgálatra kötelezik a fiatalokat az ország védelmének érdekében.

A hadsereg vezetői szerint a szolgálatot teljesítők száma továbbra is csökkenni fog a születésszám és a bevándorlók számának esése miatt. Ez egyes elemzők szerint komoly biztonságpolitikai veszélyeket rejthet magában, amikor a zsidó állam szomszédságában egyre fokozódik az erőszak és a fegyveres konfliktusok száma. Nem is beszélve a terrorista veszély nem lekicsinyelendő fenyegetéséről.

Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?
Kövessen minket!
Napi hírlevelünk


Add a Startlaphoz
Szervereinket a Quaestel üzemelteti
Szervereinket a Quaestel üzemelteti
További partnereink
Galériák