Hatalmas felháborodás a náci bűnösnek juttatott kedvezmény miatt
Zsidó szervezetek és olasz politikusok afölötti felháborodásuknak adtak hangot, hogy Rómában könnyítettek egy elítélt náci háborús bűnös házi őrizetén.
A 93 éves Erich Priebke 335 ember Róma melletti meggyilkolásáért tölti életfogytiglani szabadságvesztés büntetését. A mészárlást 1944-ben Adolf Hitler rendelte el, azt követően, hogy partizánok egy csoportja megsemmisített egy 33 főből álló német járőrt.
A bírói ítélet Róma polgármesterét is felháborította, aki szerint a város soha sem fogja elfelejteni a mészárlást. „Róma városának minden együttérzése a náci-fasiszta barbárság áldozataié,” – jelentette ki Walter Veltroni.
Priebke egyike volt azoknak a tiszteknek, akik jelen voltak a több, mint 300 férfi és fiatal fiú Róma melletti legyilkolásánál. Az áldozatok közül 75-en zsidók voltak.
Priebke a háborút követően élete nagy részét Argentínában töltötte, egészen 1994-es kiadatásáig, amikor is engedélyezték neki, hogy életfogytiglani szabadságvesztés büntetését házi őrizetben töltse, tekintettel idős korára és gyenge egészségi állapotára.
A mostani döntés alapján napközben már el is hagyhatja a lakást, amelyet a szabadlábra helyezéséért ügyködő ügyvéd bocsátott a rendelkezésére. A döntés szerint minden nap szabadon elmehet az ügyvédje irodájába és „szigorúan az élet elengedhetetlen dolgaihoz szükséges időre és távolságra, más helyekre is.”
Ügyvédje szerint letartóztatása óta Priebke könyvet ír, és a szabadon töltött időt valószínűleg kutatással és dokumentumok tanulmányozásával töltené. Az Olasz Zsidó Közösség vezetője kijelentette, hogy ez ismét egy arra érdemtelen embernek tett engedmény. „Ez megint egyértelműen egy olyan férfi iránti engedékenység, aki nem tanúsított kegyelmet 335 ártatlan civil iránt és azóta sem bánt meg semmit.”


















