A sofőr február 2-án délután állt meg személygépjárművével a határátkelőnél, ám szerencsétlenségére egy rossz ablakhoz állt és így eltévesztette az előre lefizetett vámtisztviselővel való randevúját.
A vámtiszt kérdésére mindössze 10.000 rubelnyi összeget vallott be, ám a hatóság képviselője úgy döntött, átvizsgálják egy kicsit tüzetesebben a gépjárművet. Így bukkantak rá a csomagtartóba dobott 500.000 euróra. A sofőr megijedt a lehetséges következményektől és egyből magyarázkodásba kezdett: gondolta, elmeséli, hogy a pénz nem az ővé. Az autóját szerette volna mindenképpen visszakapni, ezért úgy döntött, inkább elmondja az "igazságot".
Vallomása szerint nem egyszerű csempészetről van szó, mivel e pénznek pontosan meghatározott célpontja van, nem is akárhol: a szövetségi Duma egyik helyettesének irodája lenne a végállomás. Pártkötődése szerint az Egyesült Oroszország (Edinaja Rosszija) a felelős a transzportért, ők szeretnék állítólag választási kampányra fordítani. A gépjárművet mindenesetre a helyszínen tartották, a terhelt pedig szabadlábon távozhatott.
Február 6-án a terhelt visszatért a hatósági irodába az ügyvédje jelenlétében, és újra kísérletet tett az autója visszaszerzésére. Szándéka balul ütött ki, mivel egy második átvizsgálás alá vetették a BMW-t, amelynek során különböző rejtett rekeszekből összesen 5.800.000 euró került elő. Ezek után a terhelt minden közreműködést megtagadott a nyomozásban, és különböző indokokkal eddig egyetlen egyszer sem jelent meg az ügyészi idézésre. Még a határőrség tisztje is szabadságra ment hirtelen, aki a terhelttel kommunikált a két említett napon.
A pénz eredetét és célját illetően több verzió látott napvilágot:
- A Központi Nyomozó Iroda próbált szervezésbe fogni az amerikai ABM rakétarendszer közép-európai telepítése ellen,
- Berezovszkij új Gazprom felhőkarcolójának építésére vitték volna a pénzt Szentpétervárba,
- A legkevésbé valószínű, de nem kizárható lehetőség, hogy valóban kampánycélokra csempészték a komoly összeget - bár ezt aligha vallotta volna be a sofőr, ha tényleg így van.
A Novaja Gazeta újságírója epésen megjegyezte, hogy az orosz hatóságok úgyis a legkevésbé valószínű verzió ügyében kezdenek majd kutakodni. Az igazi kérdés az, hogy vajon melyik párt szerette volna a NATO tagállam Észtországból kimenteni a pénzét a közelgő elnokválasztások alkalmából, illetve Putyin egy harcosa vagy valamely oligarcha milyen akcióra készül ezzel a szép összeggel?
(Novaja Gazeta, Sergej Mihkalajcs)