Ukrajna 20 éves

Sokan, sokféleképpen megírták már Ukrajna függetlenné válásának folyamatát, melynek 20 éves évfordulója alkalmából emlékezünk ezekre az izgalmas évekre. Páldi András, főkonzul és első kijevi magyar nagykövet – elmondta – örömmel vállalta a kijevi kiküldetést, mert akkor már évek óta foglalkozott a Szovjetunió gazdaságpolitikájával, és érdekes feladatnak számított a változások belülről történő megfigyelésének lehetősége, szemtanúja lenni a sorsfordító eseményeknek, az Ukrajna függetlenségéért vívott politikai küzdelemnek. Riportunk révén nem csupán azt tudhatja meg az Olvasó, hogy Kijev miként került „Egyre távolabb Moszkvától”, hanem azt is, hogy ma Magyarország közelebb áll-e Kijevhez, mint 20 évvel ezelőtt.

Mintha csak tegnap lett volna, hogy aláírták az ukrán-magyar alapegyezményt, olyan élénken emlékszik vissza Páldi András a húsz esztendővel ezelőtt történtekre. 1986 novemberében kezdte meg szolgálatát Kijevben, mint az Ukrán és a Moldáv Szocialista Szovjet Köztársaságba akkreditált magyar főkonzul, amikor Gorbacsov peresztrojkája körül a viták már ugyancsak felforrósodtak. Úgy tapasztalta, hogy Gorbacsov kezdeményezéseiről jelentősen megoszlottak a vélemények Kijevben, nemcsak a közvéleményben, hanem a kormányban is. Szervezetek alakultak a peresztrojka „végrehajtásáért”, de mindent megtettek ellene, mozgalmak és új pártok alakultak, egyre erőteljesebben sürgették az ukrán érdekek érvényesítésének szükségességét.

Mint ismeretes, – frissítette fel számomra a legfontosabb tudnivalókat – Ukrajna, mint a Szovjetunió egyik tagköztársasága, az ENSZ-nek is tagja volt ugyan, de az ukrán kormány nem folytathatott kétoldalú diplomáciai tevékenységet. Főkonzulátusunk működött Kijevben, a moszkvai magyar nagykövet felügyelete alatt. A fentebb jelzett szituációban viszont egymás után kerültek napirendre a legfeszültebb, legnagyobb változásokat hozó politikai kérdések: a birodalom felbomlása és új országok keletkezése. Az ötvenmilliós Ukrajnában, ugyanúgy, mint a többi köztársaságban, élt a függetlenség vágya, és egyre inkább érett a megvalósítás lehetősége is. Magyarország számára Ukrajna kiválása a Szovjetunióból nem csupán a tagköztársaság felbomlását jelentette volna, – hangsúlyozta Páldi András – hanem egy olyan új és nagy szomszéd létrejöttét is, melynek területén, a határok mentén 150 ezer magyar él. Márpedig ha létrejön az új állam, akkor elsőrendű érdekünk, hogy vele baráti, jószomszédi kapcsolatokat építsünk ki, arról nem is beszélve, hogy Ukrajna, földrajzi helyzeténél, politikai, gazdasági súlyánál, és lakosságának számánál fogva is az európai stabilitás fontos tényezője.

A főkonzulátus tevékenysége ennek a lehetséges, és egyre inkább elérhető célnak a megvalósításáért folyt. A főkonzulátuson, például nagyon sikeres irodalmi estet tartottak, ahol, kérésére – idézte fel a történteket a nagykövet – az ukrán költők magyar versfordításaikat, a magyarok pedig ukránból fordított verseiket adták elő. A főkonzulátus épületében, nyomban Kárpátalja után, megalakították a kijevi magyarok kulturális egyesületét, mint az KMKSZ tagszervezetét. Véleménye szerint Kárpátalján, Kijevből nézve a végeken, kis lépésekben haladva, de gyorsabb ütemben mentek végbe a változások, mint a központban. Megkezdődött a templomok visszaadása, a magyar nyelvű iskolák és a magyarul oktatható tárgyak száma szaporodott, Ungváron segített a főkonzulátus a Hungarológiai Intézet létrehozásában.

A kormányzati szervek, az új pártok és szervezetek vezetői gyakran érdeklődtek a magyarországi változások menete iránt. Több alkalommal előadást is tartott – említette Páldi András – a szovjet gyakorlattól eltérő, a függetlenedés felé vezető lépéseinkről.

Anatolij Zlenko külügyminiszter, aki az ukrán függetlenség lelkes híve volt, hajlandó volt olyan kisebb-nagyobb lépések megtételére és támogatására is, amelyek Moszkva engedélyéhez lettek volna kötve. Például mi, a kárpátaljai magyarok ügyes-bajos dolgainak gyorsabb elintézése céljából konzulátus létesítését javasoltuk Ungváron, a miniszter úr vállalta a veszélyt és támogatta a javaslatot. Ő is és mások is, 1990-ben már kezdtek bízni a sikerben, de nagyon aggódtak Moszkva reakciójától. Úgy tették fel a kérdést – magyarázza a nagykövet – a helyzet úgy alakul, hogy Ukrajna előbb-utóbb függetlenné válhat, de hogyan? „Magyar úton”, békésen, vagy „román úton”, véresen jut-e el odáig? Minden harmadik-negyedik partnerem hitt abban a feltételezésben, hogy az oroszok nem engedik el Ukrajnát, fegyverrel is meg fogják tartani.

Anatolij Zlenko nem hitt ebben, amit azzal bizonyított, – magyarázta még mindig örömmel az egykori nagykövet – hogy amikor 1990 nyarán, a kormány nevében meghívta Budapestre baráti látogatásra, néhány napi gondolkodás és egyeztetés után, örömmel elfogadta. Találkozott Jeszenszky Géza külügyminiszterrel, fogadta őt Antall József miniszterelnök, és kiadtak egy nyilatkozatot a két ország kapcsolatairól, és társadalmi, gazdasági együttműködés fejlesztésében való érdekeltségükről.

Ez a hír vihart okozott Kijevben. – Másnap már telefonáltak az ottani főkonzulok, hogyan mertétek megtenni ezt a lépést, ebből botrány lesz. Nem lett belőle botrány. Éppen ellenkezőleg: ukrán partnereim nem győzték dicsérni Magyarországot a bátor meghívásért, a kezdeményező lépésért. Amikor pedig az ukrán elnök, Leonyid Kravcsuk Göncz Árpádot hívta meg Kijevbe, olyan meglepetésben volt részünk, amilyenre mi sem számítottunk. Az ukrán kormány úgy tekintett a Magyar Köztársaság elnökének látogatására, mint a még nem létező, de a megvalósulás küszöbén álló független Ukrajna első, történelminek nevezhető eseményére. Bizonyítva, hogy senkitől se kért engedélyt, a magyar himnusz után nem a szovjet, hanem az ukrán himnuszt játszotta el a zenekar. Mondanom se kell – tette hozzá mosolyogva – hogy a magyar zászló mellett nem a szovjet, hanem az ukrán zászló lengett.

Fél év múlva Budapesten Antall József miniszterelnök és Leonyid Kravcsuk, az Ukrán Köztársaság elnöke aláírta a két ország kapcsolatának demokratikus elveit tartalmazó szerződéseket, és egy nyilatkozatot az Ukrajna és Magyarország közötti kapcsolatokról, a konzuli egyezményről, a nemzeti kisebbségek jogainak védelméről. Egész Ukrajna láthatta a televízióban a Budapestről hazatérő Kravcsuk elnököt – mondta még mindig meghatottan a volt nagykövet, mert átérezte az ukránokkal együtt azt a büszkeséget, amit ők történelmi eseményként éltek át – amikor a repülőgép lépcsőjén állva mutogatta a dokumentumokat, aláírásokat, pecséteket. Kravcsuk a Budapesten történtekhez hozzáfűzve felhívta a tévénézők fegyelmét arra a tényre, hogy Ukrajnának 1922 óta nem volt módja ilyen nemzetközi megállapodás aláírására. Magyarország már önálló államnak tekinti Ukrajnát, és ezzel felülmúlhatatlan segítséget nyújt függetlenségének megszerzéséhez.

Mint ismeretes, 1990. augusztus 24-én az ukrán parlament Ukrajnát függetlenné nyilvánította, és a döntésről december 1-jére népszavazást rendelt el. – Sokan biztosak voltunk a voksolás sikerében, tudtuk, hogy Ukrajnát erről az útról eltéríteni már nem lehet, nyilvánvaló volt, hogy Magyarország hamarosan felveszi Ukrajnával a diplomáciai kapcsolatokat.

December elsején megtörtént a szavazás, a nép elsöprő többséggel támogatta Ukrajna függetlenségét. Ezt követően pár napra meg is érkezett Budapestről a felhatalmazás, hogy aláírható a diplomáciai kapcsolatokról szóló jegyzőkönyv. – Nevetve meséli azt az epizódot, amikor Zlenko miniszterrel december 3-án alá is írták a dokumentumot, a külügyminiszter azt kérdezte tőle: Főkonzul úr, mikor lesz látható a nagykövetség kétnyelvű táblája az épületük falán? Már látható is miniszter úr, mert amíg mi itt az aláírással voltunk elfoglalva, a feleségem és a titkárnőm azóta már fel is erősítette azt (a kijevi főkonzulátus egyidejűleg nagykövetséggé alakult át – szerk.). A miniszter erre tapsot vezényelt az asszonyoknak.

Kérdésemre, mi szerint úgy hallottam vagy olvastam, hogy a lengyelek vették fel először a diplomáciai kapcsolatokat Kijevvel azt a választ kaptam, hogy ez tévedés. December 3-án mi írtuk alá elsőként a diplomáciai kapcsolatok felvételéről szóló jegyzőkönyvet. A lengyelek december 2-án a lengyel külügyminiszter levelét adták át, amiben bejelentették, hogy a közeli napokban fel kívánják venni a diplomáciai kapcsolatokat Ukrajnával. Ebből származik a félreértés.

„Egyre távolabb Kijevtől”

Amikor arról kérdeztem, hogy mi a véleménye az elmúlt húsz esztendő tapasztalatairól, az ukrán és a magyar kapcsolat fejlődéséről, elborult az arca, és azt mondta, hogy erről sok jó nem mondható. – Az ukránok óriási reményekkel várták a függetlenséget, abban bíztak, hogy „a szabadság csuda dolgokat tesz”, hogy öt év alatt utolérik Franciaországot a gazdasági fejlődés terén. Nem gondoltak arra, hogy egy új állam felépítése, a piacgazdaságra történő átállás, új jogrendszer kialakítása, stb. több évtizedet vesz igénybe. Iván Dracs költő írta az öröm napjaiban: „ostromoltuk a várat, a vár elesett, de nem tudjuk, hogy mi foglaltuk-e el, vagy a vár foglalt-e el minket?” Költői érzéke előre jelezte, hogy a szabadságért megharcoltak, de az őket körülvevő valóság örökölt adottságaiból nehéz lesz kiszabadulni. Nekünk se sikerült igazán, környezetünk realitásaival mi se számoltunk helyesen.

Matus Dóra

Felkapott hírek

Friss hírek

Internetes tilalomra kötelezik az orosz katonákat

Végleges formájában megszavazta a moszkvai parlament alsóháza kedden azt a törvénytervezetet, amely megtiltja az orosz katonáknak, hogy bevetés vagy kiképzés közben a tartózkodási helyüket meghatározó kommunikációs vagy egyéb információrögzítő eszközöket használjanak, és a műveleteikre vonatkozó információt osszanak meg az interneten vagy a médiával.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás