szlovákia
Cikkeink száma a témában: 4230
-
Az egyes magyar tannyelvű alapiskolák tanulói jobban írták meg a szlovák nyelvi felmérést, mint szlovák anyanyelvű társaik.
-
Megegyezett a szlovák honatyák büntetőjogi mentességének megszűntetéséről szerdán az a parlamenti képviselőkből alakult értékelő csoport.
-
Romlott a demokrácia helyzete 2012 eddig eltelt időszakában Szlovákiában a tavalyi év második fél évéhez képest.
-
Robert Fico kormányfő egyelőre nem beszél nevekről a kisebbségekért és polgári társadalomért felelős kormánybiztos posztja kapcsán.
-
Szlovákia gazdaságának idei első negyedéves kiugróan jó teljesítménye az elemzőket is meglepte.
-
Válaszolt a Szlovák Államvasutak (ŽSR) a Fontos vagy! mozgalom levelére, melyben a civil szervezet magyar feliratok kihelyezését kérte az észak-komáromi vasúti pályaudvaron.
-
Nyártól át kell szervezniük a hétvégi programjukat azoknak a dél-szlovákiai családoknak, akik rendszeresen járnak bevásárolni a magyarországi boltokba.
-
Bugár Béla a Most-Híd alapításával kapcsolatos kijelentései miatt perelte Csákyt.
-
A Focus ügynökség közvélemény-kutatása szerint a szlovák lakosság 44 százaléka elégedett a parlamenti választások eredményével.
-
A szlovákiai pöstyéni járásbíróságon két madunicei roma férfit 13 évnyi börtönbüntetésre ítéltek a 63 éves Andrej Polák haláláért.
-
Bizalmat szavazott kedden a szlovák parlament Robert Fico kabinetjének.
-
Bár a jelenlegi kormány meghirdette a status quo megőrzését, ez nem elégséges ahhoz, hogy a nemzeti kisebbségek Szlovákiában megmaradhassanak.
-
Lemondott alelnöki posztjáról, és kilépett a Hídból Pfundtner Edit, a párt korábbi parlamenti képviselője.
-
Szlovákia történelmében először ellenzéki képviselő is munkát kaphat a kormányhivatalban.
-
Tavaly hat olyan eset történt, amikor a szlovák hadsereg kötelékébe tartozó személyekkel szemben felmerült a szélsőséges szervezetek támogatásának gyanúja.
-
Az utóbbi napokban végre megjelentek a kétnyelvű településnevek a Komárom-Pozsony vasúti szakasz több pontján - a nyitott várakozó helyeken.
-
A nemzetiségi iskolákban új módszereket kellene oktatni a szlovák nyelvet - mondta Dušan Čaplovič oktatási miniszter az STV vasárnapi vitaműsorában.
-
Robert Kaliňák belügyminiszter "egy állami eBay"-hez hasonló elektronikus rendszert szeretne megvalósítani Szlovákiában.
-
A Felvidék Ma szerkesztőségéhez eljuttatott levél szerint Pozsony belvárosában, az elnöki palota előtti téren szlovák bőrfejűek magyar fiatalokra támadtak.
-
A szlovákiai magyarság fennmaradásának kérdéseiről változó intenzitással, de folyamatosan folyik vita.
-
Magyar feliratokat hiányoló matricák, többnyelvű hangosbemondó a párkányi vasútállomáson, útjelzőtábla és figyelem felkeltés. Ismerje meg a Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalmat.
-
Jövő szerdán dönthet a szlovák kormány a kisebbségekért és a polgári társadalomért felelős kormánybiztos hivatalának statútumáról.
-
A Magyar Koalíció Pártja nyit a Híd felé. Pünkösdi találkozót, kibékülést tartanak?
-
Tavaly tavasszal egy értelmiségi magyar fiatalokból álló kezdeményezés civil mozgalmat indított a magyar nyelv életben tartásáért Szlovákiában. Nézze meg az eddigi eredményeket.
-
Krasznahorka várának megmentése apropójából zengte be magyar szó és zene a rimaszombati kultúrházat a május 9-i jótékonysági gálán.
-
A kormány a kisebbségekért és emberi jogokért felelős miniszterelnök-helyettesi poszt eltörlésével gyakorlatilag működésképtelenné tette a kisebbségi részvételi szerveket – véli Rudolf Chmel (Híd).
-
Újabb felvidéki magyarok fordulnak a strasbourgi emberi jogok európai bíróságához szlovák állampolgárságuk elvesztése miatt - hangzott el Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) elnöke és a három érintett közös szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
-
Daniel Lipšic, a KDH alelnöke cáfolta, hogy egy megalakuló új pártba invitálta volna a politikából távozó Iveta Radičová volt kormányfőt. Állítja, csak a jövőképekről beszélgettek személyes találkozójukon.
-
Hét éve működnek a szlovákiai kórházakban kihelyezett babamentő inkubátorok. Az első gyermek, akit az életmentő berendezésben hagytak, már első osztályos tanuló, és egy örökbefogadó családban él.
-
Dušan Čaplovič oktatásügyi miniszter a finn példa alapján szeretné megreformálni a szlovákiai iskolarendszert.
-
A trianoni békediktátum aláírásának és Komárom kettészakításának évfordulójára emlékezve június 4-én a dél-komáromi körforgalomban, a nemzeti összefogás keretében, egy Turul madarat ábrázoló szobor felállítását tervezi az Endresz Csoport.
-
Az Európai Bizottság azzal vádolja A Slovak Telekom telekommunikációs társaságot és annak anyavállalatát, a Deutsche Telekom AG-t, hogy megsérti az unió monopolellenes előírásait.
-
Daniel Lipšic (Kereszténydemokrata Mozgalom - KDH) volt szlovák belügyminiszter kijelentette, botrányos a Fico-kormány elképzelése, miszerint veszélyes bűnözőket engedne szabadon a börtönök telítettsége miatt.
-
Egy öltönyös-nyakkendős disznó képét festette valaki a pozsonyi pénzügyminisztérium épületére.
-
Hétfő délben kikapcsolta az áramszolgáltató a villanyt a kassai Thália színházban a felhalmozódott adósság miatt.
-
A Transprojekt cég még mindig nem rendelkezik a főpályaudvar átépítéséhez szükséges engedélyekkel és a telkek tulajdonjoga sincs rendezve.
-
Ez év márciusában rekordot értek el a fogyasztói hitelek Szlovákiában, de emelkedtek a lakáskölcsönök is.
-
Lezárult a tavaly szeptemberben indult aláírásgyűjtés a kettős állampolgárság lehetővé tételéért.
-
Robert Fico, kormányfő hétfőn Brüsszelben megtudja, mi a véleménye az Európai Bizottságnak a szlovák költségvetésről, különös tekintettel az államháztartás hiányára.
-
Jól megy a szlovák autógyáraknak, amiből a beszállítók profitálnak. Új munkahelyek százait teremthetik meg.
Általános információk
- Terület 49 036 km2
- Lakosság 5 400 000 fő
- Népsűrűség 110,12 fő/km2
- Főváros Pozsony
- Államforma köztársaság
- Pénznem 1 euro = 100 cent
Buszos utazásához a Kitekintő a busszal.hu-t ajánlja!
különbusz – személyszállítás – buszbérlés
Népszerűek
LegolvasottabbakLegvitatottabbakMost beszélik











