obama
Cikkeink száma a témában: 593
-
Barack Obama bejelentette tervét az amerikai export öt éven belüli megkétszerezésére.
-
Sarah Palin az utóbbi hónapokban amerikaiak millióit figyelmeztette arra, hogy Obama egészségügyi reformja egy lépés lenne a szocializmus irányába.
-
Barack Obama végre bebizonyíthatja, hogy a Nobel-bizottság döntése nem volt hiábavaló. Az amerikai elnök az Egyesült Államok nukleáris stratégiájának teljes átalakítására készül.
-
A hatályos drogtörvények szerint az amerikaiak könnyebben megússzák az életfogytiglant, ha gyilkolnak, mintha kábítószereznének.
-
Barack Obama úgy döntött, hogy a demokraták egyedül, a republikánusok támogatásának keresése nélkül fogják eszközölni a kitűzött változtatásokat.
-
Barack Obama üdvözölte a magas részvételi arány mellett lezajlott iraki választásokat, és az áldozatok ellenére is kitartásra buzdította az iraki népet.
-
Alig egy hónappal a haiti katasztrófa után ismét borzalmas természeti katasztrófa sújtja Latin-Amerikát: szombat reggel 8,8-as erősségű földrengés rázta meg Chilét.
-
George Casey tábornok, a hadsereg vezérkari főnöke ellenvetést fogalmazott meg a „don’t ask, don’t tell” néven is emlegetett törvény azonnali hatálytalanításával szemben.
-
Televíziós vitára hívta ki a republikánusokat Obama az egészségügyi reformmal kapcsolatban.
-
Barack Obama elnök bejelentette, 8 milliárd dollár, azaz kb. 5,8 milliárd euró értékben kaphatnak hitelgaranciát a három évtized elteltével épülő első új amerikai atomerőművek.
-
Egy újabb demokrata politikus jelentette be, hogy nem száll versenybe a törvényhozói széke megvédéséért az ősszel tartandó kongresszusi választásokon
-
Találkozóra került sor Barack Obama és a dalai láma között múlt csütörtökön a Fehér Házban -- Kína hangos tiltakozása közepette.
-
Minden valószínűség szerint az amerikai adóhivatal irodáit célozta meg az a pilóta, aki csütörtök délelőtt a Texas állambeli Austinban egy épületkomplexumba irányította kisrepülőgépét.
-
Az amerikai választók szerint sem az amerikai elnök, sem a kongresszusi törvényhozók nem érdemlik meg, hogy újraválasszák őket – derül ki a CNN és az Opinion Research Poll legfrissebb közvélemény-kutatásából.
-
Átcsoportosította és mintegy 221 millió dollárral megnyirbálta a Latin-Amerikának nyújtandó USA-támogatásokat a kormány. Az indokok legfőbbike az államháztartás deficitje és a magas munkanélküliség. Álvaro Uribe megérti Obamát, és bízik benne.
-
Jim Jones, Obama elnök nemzetbiztonsági tanácsadója
-
Őszintén be kell vallanom, nagyjából egy éve engem is elkapott az Obama-láz. Odáig ugyan nem ragadtattam magam, hogy kitűzőn vagy pólón hirdessem: Amerika történelmet készül csinálni, de nagyon is elhittem a jelmondatot: „Yes, we can”.
-
Barack Obama lefogyasztaná az amerikai kamaszokat. Az elnök elhízás elleni programja egészségesebbé tenné az iskolai étkeztetést, és több sportolási lehetőséget biztosítana az amerikai gyerekek számára.
-
Egy plakát Wyomingban, melyről George W. Bush integet
-
Az USA bekeményít, Kína pedig tengerentúli szomszédja tűréshatárát feszegeti – a két gazdasági óriás egymást fenyegeti, vádaskodik és közben a másikra mutogat. Vajon meddig feszülhet még a húr?
-
A tavalyi évben nehezen megindult török–örmény békülést most török belpolitikai és örmény jogi nehézségek akadályozzák.
-
A NASA-t és a legnagyobb bankokat sem kíméli Barack Obama 2011-es költségvetés-tervezete.
-
Barack Obama példát mutat: 28 százalékkal csökkentené a kormányzat károsanyag-kibocsátását.
-
Évet értékelt Barack Obama – mi viszont a kongresszusban elmondott beszédét értékeltük egy washingtoni szakértővel.
-
Újraválasztották az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed élére Barack Obama jelöltjét, Ben Bernanke-t.
-
Elutasította a Fehér Ház azokat a vádakat, amelyek szerint Barack Obama semmiféle változást nem eszközölt az elnöksége első évében.
-
Amerika világgazdasági helyzetének átalakulásáról, munkahelyteremtésről és a washingtoni politika megváltoztatásáról beszélt Barack Obama első, az ország helyzetét értékelő beszédében.
-
Obama egykori vetélytársa azt tanácsolja az elnöknek, hogy üljön le a republikánus párt vezetőivel és fogadja el azok ötleteit az egészségügyi rendszer fejlesztéséről.
-
Az Egyesült Államok elnöke a tegnapi napon tartotta a Kongresszusban az ilyenkor szokásos évértékelő beszédét, amelyet a piaci szereplők nagy várakozással figyelhettek köszönhetően részben annak a múlt héten bejelentett elképzelésnek, mely szerint szigorúbban szabályoznák a banki kockázatvállalást.
-
Éles kritikával illette Barack Obama az amerikai Legfelsőbb Bíróság azon döntését, amellyel eltöröltek bizonyos kampányfinanszírozásra vonatkozó korlátozásokat.
-
Eredménytelenül ért véget Barack Obama amerikai elnök közel-keleti küldöttségének négynapos izraeli és ciszjordániai látogatása vasárnap, amelynek pont az lett volna a célja, hogy meggyőzzék Izraelt és a palesztinokat, üljenek újra tárgyalóasztalhoz.
-
Barack Obama elnökválasztási kampánystábja segítségével kívánja elkerülni, hogy a demokraták kudarcot valljanak a 2010-es időközi választáson.
-
David Axelrod, Barack Obama elnök tanácsadója bizakodóan nyilatkozott Ben Bernanke Fed-elnök ismételt jelölésének sikeréről.
-
A Fehér Ház várományosaként azt ígérte Barack Obama, hogy szakít a lobbistákkal. Intézkedései azonban vegyes eredményeket hoztak.
-
Valóra vált a demokraták rémálma: a republikánus jelölt nyerte a massachusettsi szenátorválasztást.
-
Körvonalazódik a Demokrata Párt 2010-es kampánystratégiája. Központban a gazdaság és az egészségügyi reform. Elkerülhetik az 1994-es kudarc megismétlődését?
-
A legnagyobb pénzintézetektől beszedett „válságadóval” kártalanítaná az amerikai adófizetőket Barack Obama.
-
Barack Obama
-
Nem várható, hogy amerikai katonákat küldenének Jemenbe vagy Szomáliába – nyilatkozta Barack Obama a People magazinnak.
-
Az amerikai kormány egyik magas rangú posztját ezentúl egy férfiból nővé operált transzszexuális hölgy fogja betölteni. Amanda Simpsont szakértelme és munkatapasztalata is különlegessé teszi a kollégák között.
Népszerűek
LegolvasottabbakLegvitatottabbakMost beszélik
- Egyre több az emberölés Venezuelában
- Támadják a rendeleti kormányzást Argentínában
- "Aki a sapkáját nálunk leteszi, az a mi emberünk"
- Újabb atomszereplők a láthatáron?
- Az amerikai külügyminiszter bírálta Izraelt
- Negyvenezren vonulnak Bangkok utcáira
- Választási törvénnyel trükközik a katonai rezsim
- Ki néz minket nagyobb hülyének?












