-
Rövidhír | 2013. június 17., hétfő
Piaci pletykák szerint a Siemens kivásárolná a Nokiát közös Nokia Siemens Networks-ből, ehhez keres magántőkét. Az ügylet a hitelekkel együtt 9 milliárd dollár összértékű lenne.
-
Cikk | 2013. június 15., szombat
A volt politikus azzal összefüggésben nyilatkozott az MTI-nek, hogy Viola von Cramon, a Zöldek parlamenti képviselője kifogásolta Balog Zoltán német kitüntetését.
-
Cikk | 2013. június 12., szerda
Szász-Anhaltban és Alsó-Szászországban tart az Elba árvize, a Duna pedig ismét árad Bajorországban. Így áll most az árvízi helyzet a németeknél.
-
Rövidhír | 2013. június 12., szerda
Az EKB esetében továbbra is izgulunk a ma záruló meghallgatáson, amit a német alkotmánybíróság tart Karlsruhe-ban.
-
Cikk | 2013. június 11., kedd
A német gazdaság számára fontos, hogy Romániában érvényesüljenek a jogállamiság elvei, és harcoljanak a korrupció ellen - mondta a német kancellár hétfőn Berlinben a román miniszterelnökkel folytatott megbeszélése előtt.
-
Cikk | 2013. június 11., kedd
Nagyjából félúton tart az Elbán levonuló árhullám a folyó németországi szakaszán, ahol kedden Brandenburg tartományban készülnek a tetőzésre.
-
Rövidhír | 2013. június 10., hétfő
A német RWE vállalat visszautasította a Gazprom orosz állami gázóriás ajánlatát, amely szerint kedvezőbb áron adná neki az orosz földgázt, ha a német cég felhagyna az Ukrajnába irányuló reverz, azaz visszafelé irányuló gázszállítással - írta hétfői számában a Kommerszant-Ukrajina című napilap.
-
Rövidhír | 2013. június 10., hétfő
Európában ma apróságokat érdemes figyelni: Francois Hollande francia államfő szombaton Japánban azt mondta, hogy véget ért az euró válsága, persze azért tennivaló bőven akad még.
-
Cikk | 2013. június 10., hétfő
Hans-Peter Friedrich német belügyminiszter szerint itt az ideje kitenni az országból az illegális bevándorlókat.
-
Cikk | 2013. június 8., szombat
Továbbra is kritikus az árvízi helyzet az Elba kelet-németországi szakaszán, Szászországban lassan csökken a folyó vízállása, Szász-Anhalt tartományban pedig történelmi csúcsra emelkedett szombat reggelre.
-
Rövidhír | 2013. június 7., péntek
A várakozásokat meghaladó mértékben nőtt áprilisban a német ipari termelés - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
-
Rövidhír | 2013. június 7., péntek
A Tunéziában őrizetbe vett társaik szabadon bocsátását követelte a Femen nőjogi szervezet három aktivistája pénteken Berlinben a kancellári hivatalnál, röviddel a német kormányfő és a tunéziai miniszterelnök találkozója előtt.
-
Cikk | 2013. június 7., péntek
Németországban még csak most jön a neheze, Csehországban viszont már a romeltakarításon dolgoznak az emberek és a hatóságok. Szlovákiában Pozsony már túl van a tetőzésen, de Magyarországot most éri csak el Duna árhulláma.
-
Cikk | 2013. június 7., péntek
Olaszország és Európa jövője az Angela Merkel kancellár vezette Németországgal való erőpróbától függ - hangoztatta Silvio Berlusconi, a Szabadság Népe (PdL) nevű jobbközép olasz párt elnöke az Il Foglio napilap pénteki számában megjelent interjúban.
-
Rövidhír | 2013. június 6., csütörtök
A bejegyzett élettársi kapcsolatban élő azonos nemű párokat is megilleti a házastársaknak járó adókedvezmény - döntött csütörtökön a német alkotmánybíróság.
-
Cikk | 2013. június 6., csütörtök
Addig zsarolták egymást az európai vezetők, amíg elfogyott a pénz az Európai Szolidaritási Alapból, amiből most a közép-európai árvizek áldozatait kellene kártalanítani. A felelőst természetesen mindenki a másik portáján keresi, de ettől még nem lesz pénz a segélyekre.
-
Cikk | 2013. június 5., szerda
Óriási gondokat jelentenek Németország megáradt folyói. Passau már víz alatt, Drezda és Halle is könnyen az árvíz áldozatai lehetnek. Angela Merkel nem habozik a segítséggel, kedden 100 millió eurós azonnali segítségről biztosította az árvízzel sújtott térségeket.
-
Cikk | 2013. június 5., szerda
Tovább emelkedik az Elba vízállása a folyó németországi szakaszán, a Duna mentén csökkent a veszély szerda reggelre.
-
Cikk | 2013. június 3., hétfő
Tovább emelkedett a folyók vízszintje hétfő reggelre Németország déli és délkeleti részén, számos településen katasztrófariadót rendeltek el, a védekezésben a Bundeswehr, a német hadsereg alakulatai is részt vesznek.
-
Cikk | 2013. június 2., vasárnap
Megszámolták a németeket először az újraegyesítés óta. Elmarad a szám a remélttől.
-
Cikk | 2013. június 1., szombat
A volt miniszterelnök szerint a Magyarországról szóló tudósításokban "fontos dolgok gyakran összekeverednek".
-
Cikk | 2013. június 1., szombat
Újra működésbe lendült a francia-német tandem, Merkel és Hollande elképzelései az Európai Unió jövőjével kapcsolatban több ponton is találkoznak.
-
Cikk | 2013. május 31., péntek
Több tízmilliárd eurós költségvetési kihatású jóléti intézkedések ígéretével indulna az őszi országos parlamenti választást felvezető kampányba Angela Merkel kancellár, a konzervatív CDU elnöke, hogy eltántorítsa a baloldali szavazókat a választási részvételtől - írta pénteken a Handelsblatt.
-
Cikk | 2013. május 30., csütörtök
Az FDP szerint a nagyfokú bevándorlás nem probléma, hanem maga a megoldás Németország számára.
-
Rövidhír | 2013. május 28., kedd
180 fokos fordulat a németeknél - a tegnapi hírek szerint Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter vezetésével új hitelprogramot állítanának össze a mediterrán államok kis- és középvállalkozásai részére.
-
Rövidhír | 2013. május 24., péntek
Kitüntették Robert Fico miniszterelnököt a szociáldemokrácia fejlesztése során tanúsított érdemeiért. A politikus a németországi Gotha városában vehette át a Wilhelm Bock díjat.
-
Cikk | 2013. május 23., csütörtök
A német külföldi hírszerző szolgálat (BND) új értékelése szerint Bassár el-Aszad szíriai elnök hadserege képes eredményesen szembeszállni a felkelőkkel, és stabilabb, mint valaha, miközben az ellenállási mozgalom szétforgácsolt.
-
Rövidhír | 2013. május 21., kedd
Jens Weidman, a Bundesbank elnökének vasárnapi nyilatkozata rányomhatja a nagy német-francia barátságra a bélyeget.
-
Elemzés | 2013. május 21., kedd
Egyre erősebbek a szélsőséges populista pártok Európa-szerte: felmerül a kérdés, hogy a politikai erőterek alapvető átrendeződéséről van-e szó, vagy pusztán átmeneti kísérőjelenségről beszélhetünk.
-
Vélemény | 2013. május 21., kedd
Orbán Viktor egy péntek reggeli rádióinterjúban próbálta elhárítani a hazánkat ért vélt támadást. A miniszterelnök kijelentése kissé kontraproduktívra sikeredett.
-
Cikk | 2013. május 21., kedd
Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára vasárnap az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta: téves a Spiegel Online azon állítása, amely szerint a magyar kormányfő náci módszereket tulajdonított volna a német kancellárnak.
-
Cikk | 2013. május 21., kedd
A Németországi Magyar Szervezetek Szövetsége (BUOD) hétfőn nyílt levélben fordult az Európai Parlament (EP) német képviselőihez, kérve tőlük, hogy a Magyarországgal kapcsolatos vitákban törekedjenek tárgyilagosságra és kerüljék a kettős mérce alkalmazását.
-
Cikk | 2013. május 17., péntek
A német Kalózpárt a hétvégén kongresszust tartott. Új vezető, szélesebb platform.
-
Cikk | 2013. május 15., szerda
Németországban minden korábbinál magasabbra emelkedett a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított külföldiek száma tavaly, amit szakértők Németország gazdagságának és a határok nyitottságának tulajdonítanak.
-
Cikk | 2013. május 15., szerda
Merkel nyerésre áll, ám egyre kevésbé kedvelik Németországot az unióban egy felmérés szerint
-
Cikk | 2013. május 14., kedd
Miközben Európa-szerte egyre borúsabban látják az átlagemberek a jövőt, addig Németország lakosai mintha egy teljesen másik valóságban élnének a kontinens kellős közepén.
-
Cikk | 2013. május 12., vasárnap
Elsöprő kritika, kényes egyensúlyozás, vagy ahogy Francois Hollande francia elnök emlegette "barátságos feszültség" jellemzi mostanában Németország és a többi euróövezeti ország kapcsolatát.
-
Cikk | 2013. május 11., szombat
A megbélyegzett szerzők üldöztetése és műveik nyilvános megsemmisítése "civilizációs törés" volt.
-
Cikk | 2013. május 10., péntek
Barack Obama amerikai elnök hivatalos látogatást tesz Berlinben júniusban - jelentette be pénteken a német kormány.
-
Cikk | 2013. május 10., péntek
A nemrég még belső viszályoktól szenvedő FDP a hétvégén pártkongresszust tartott. Készülnek a kampányra és bizakodóak a választások kapcsán. Céljuk világos: folytatni akarják a koalíciós kormányzást.