libanon
Cikkeink száma a témában: 182
-
A néhai libanoni miniszterelnök - Rafik Hariri - halálának évfordulóján szokásos bejrúti megemlékezésen fia már kormányfőként szólt a bejrúti tömeghez és politikai szövetségeseihez.
-
A gyanú szerint Szíria már nemcsak volt szovjet technikával, hanem saját gyártású rakétafegyverekkel is segíti a libanoni Hezbollah-ot.
-
Az Egyesült Államok is hajlandó lenne könnyű harci repülőgépeket eladni Libanonnak, ezzel már a sokadik szereplő jelenne meg a libanoni haderő fejlesztésének folyamatában.
-
A Hezbollah továbbra is készül két évvel ezelőtt meggyilkolt parancsnoka halálának bosszújára, amelyet a "megfelelő eszközökkel" fog végrehajtani.
-
A korábbi amerikai és szír fegyverszállítások után a libanoni légierő most francia segítséggel modernizálja felszerelését.
-
Az Izrael és a Hezbollah közötti konfliktust már mindkét oldalon belső ellentétek is súlyosbítják. Újabb háború lesz, vagy csupán a Közel-Keleten szokásos agresszív retorika sokadik gyakorlati példáját láthatjuk?
-
A Der Spiegel szerint a Hezbollah több millió eurót próbált meg Libanonba juttatni, amely az európai kábítószercsempészetből származott.
-
A libanoni Hezbollah és Egyiptom közötti több hónapja tartó konfliktus újabb elemmel - ezúttal egy határmenti acélkerítés építésének kérdésével - súlyosbodott.
-
Rövid időn belül már a második hajó járt szerencsétlenül a libanoni partok közelében.
-
Az al-Káida libanoni szárnya felelős több, közelmúltbeli Izrael elleni rakétatámadásért is?
-
Az izraeli vezetés szerint a Hezbollah már a libanoni kormány több funkcióját is "magáévá tette", így például ma már ők jelentik a hivatalos hadsereget is az országban.
-
A Bejrútba látogató palesztin elnök - Mahmúd Abbasz - szerint Libanonban élő honfitársai egyre kilátástalanabbnak tartják helyzetüket. Nincs kiút a menekültek számára?
-
A síita Hezbollah szerint Izrael valószínűleg még ezen a télen, de legkésőbb tavasszal ismét megtámadja Libanont - mindkét fél háborúra készül.
-
Több hónapos kemény kormányalakítási tárgyalások után végül mégis a júniusi parlamenti választások nyertese, Szaad Hariri vezetésével jön létre az új libanoni kormány.
-
Szaad Hariri, libanoni miniszterelnök
-
A libanoni siíták és szunniták egyre élesebben támadják egymást, az egységkormány létrehozására pedig továbbra is várni kell, sokak szerint egészen a térségben érdekelt nagyhatalmak megegyezéséig.
-
A francia külügyminiszter szerint Libanonra komoly veszélyek leselkednek, ha a közeljövőben nem áll fel az új kormány.
-
Fenyegető nyilatkozatok láttak napvilágot mind Izrael, mind a libanoni Hezbollah részéről. Mekkora az esély egy újabb fegyveres összecsapásra?
-
Izrael szerint a libanoni síita szervezet folyamatosan növekvő fenyegetést jelent az egész térség békéjére.
-
Komoly örmény tüntetések Libanonban a tervezett török-örmény "békülés" miatt.
-
Csak így nevezik helyi újságok Salah Ezzedine libanoni üzletembert, miután kiderült, hogy egymilliárd dolláros piramis játékot folytatott.
-
Az Egyesült Államok még mindig bízik Szaad Hariri kormányalakítási kísérletének sikerében.
-
Bassar al-Asszad szír elnök újabb diplomáciai offenzívába kezdett, ezúttal a régi vetélytárs, Szaúd-Arábia irányában.
-
A libanoni miniszterelnök-jelölt Szaad Hariri kijelentette, nem vállalja a miniszterelnökséget.
-
Libanon számít az arab államok támogatására a nem állandó BT tagság megszerzésében.
-
Rendkívül veszélyes radioaktív anyagot "menekített" ki az Atomenergia Ügynökség Libanonból.
-
Ismét rejtélyes rakétatámadás Libanonból, Izrael szomszédja kormányát teszi felelőssé.
-
Legalább két katyusa-rakéta csapódott be az Izrael északi részén fekvő Naharija település közelében egy nyílt területen. Veszteségekről nem érkezett jelentés.
-
Nincs új kormánya Libanonnak, az eddigi miniszterelnök-jelölt pedig visszalépett.
-
Libanonban mindkét politikai oldal az együttműködést sürgeti, az egységkormány létrehozása mégis késik.
-
A terroristák már Libanonban is fejlettebb módszereket alkalmaznak.
-
Titkosszolgálati főnökökkel foglalkozó sorozatunkban ezúttal "Szíria legerősebb emberét" mutatjuk be - Asszef Shawkat portréja.
-
Az ENSZ elégedett a Libanonban jelenleg tapasztalható biztonsági helyzettel.
-
Az izraeli elnök aggódik a Hezbollah 80 000 darabosra becsült rakétaarzenálja miatt.
-
Országos hajtóvadászat Libanonban - a Fatah al-Islam terrorszervezet több tagja is szökésben.
-
A libanoni siíták vezetője szerint továbbra sem lehet önálló libanoni politikáról beszélni.
-
Izrael szerint a Hezbollah kiterjedt dél-amerikai hálózatot hozott létre, ottani izraeli célpontok elleni támadásokra készülve.
-
Az Egyesült Államok továbbra is terrorszervezetként kezeli a libanoni Hezbollah-ot.
-
Izrael valamennyi haderőneménél fejlesztéseket hajt végre a Hezbollah feltételezett fegyverkezési hulláma miatt.
-
Az izraeli védelmi miniszter szerint a libanoni kormány és a Hezbollah tettei nem választhatók ketté.
Általános információk
- Terület 10 400 km2
- Lakosság 2 897 000 fő
- Népsűrűség 278,50 fő/km2
- Főváros Bejrút
- Államforma köztársaság
- Pénznem 1 libanoni font = 100 piaszter
Népszerűek
LegolvasottabbakLegvitatottabbakMost beszélik
- "Aki a sapkáját nálunk leteszi, az a mi emberünk"
- Újabb atomszereplők a láthatáron?
- Még a napok is megrövidültek a chilei földrengés...
- Támadják a rendeleti kormányzást Argentínában
- Választási törvénnyel trükközik a katonai rezsim
- Neonáci törekvések Szlovákiában
- Obama búcsút venne az atomfegyverektől
- Egy bárónő botrányai












