hezbollah
Cikkeink száma a témában: 82
-
A gyanú szerint Szíria már nemcsak volt szovjet technikával, hanem saját gyártású rakétafegyverekkel is segíti a libanoni Hezbollah-ot.
-
A Hezbollah továbbra is készül két évvel ezelőtt meggyilkolt parancsnoka halálának bosszújára, amelyet a "megfelelő eszközökkel" fog végrehajtani.
-
A korábbi amerikai és szír fegyverszállítások után a libanoni légierő most francia segítséggel modernizálja felszerelését.
-
Az Izrael és a Hezbollah közötti konfliktust már mindkét oldalon belső ellentétek is súlyosbítják. Újabb háború lesz, vagy csupán a Közel-Keleten szokásos agresszív retorika sokadik gyakorlati példáját láthatjuk?
-
A Der Spiegel szerint a Hezbollah több millió eurót próbált meg Libanonba juttatni, amely az európai kábítószercsempészetből származott.
-
A libanoni Hezbollah és Egyiptom közötti több hónapja tartó konfliktus újabb elemmel - ezúttal egy határmenti acélkerítés építésének kérdésével - súlyosbodott.
-
Az izraeli vezetés szerint a Hezbollah már a libanoni kormány több funkcióját is "magáévá tette", így például ma már ők jelentik a hivatalos hadsereget is az országban.
-
A síita Hezbollah szerint Izrael valószínűleg még ezen a télen, de legkésőbb tavasszal ismét megtámadja Libanont - mindkét fél háborúra készül.
-
Több hónapos kemény kormányalakítási tárgyalások után végül mégis a júniusi parlamenti választások nyertese, Szaad Hariri vezetésével jön létre az új libanoni kormány.
-
Az Izraeli Tengerészet több száz tonna fegyvert foglalt le egy Szíriába tartó hajón. Az illegális rakományt az IDF feltételezései szerint a Hezbollahnak címezték iráni támogatói.
-
A libanoni siíták és szunniták egyre élesebben támadják egymást, az egységkormány létrehozására pedig továbbra is várni kell, sokak szerint egészen a térségben érdekelt nagyhatalmak megegyezéséig.
-
Fenyegető nyilatkozatok láttak napvilágot mind Izrael, mind a libanoni Hezbollah részéről. Mekkora az esély egy újabb fegyveres összecsapásra?
-
Izrael szerint a libanoni síita szervezet folyamatosan növekvő fenyegetést jelent az egész térség békéjére.
-
Ismét rejtélyes rakétatámadás Libanonból, Izrael szomszédja kormányát teszi felelőssé.
-
Legalább két katyusa-rakéta csapódott be az Izrael északi részén fekvő Naharija település közelében egy nyílt területen. Veszteségekről nem érkezett jelentés.
-
Nincs új kormánya Libanonnak, az eddigi miniszterelnök-jelölt pedig visszalépett.
-
Libanonban mindkét politikai oldal az együttműködést sürgeti, az egységkormány létrehozása mégis késik.
-
Titkosszolgálati főnökökkel foglalkozó sorozatunkban ezúttal "Szíria legerősebb emberét" mutatjuk be - Asszef Shawkat portréja.
-
Az izraeli elnök aggódik a Hezbollah 80 000 darabosra becsült rakétaarzenálja miatt.
-
Cikksorozatunk soron következő részében az izraeli hírszerzés első emberével foglalkozunk - Meir Dagan portréja.
-
A libanoni siíták vezetője szerint továbbra sem lehet önálló libanoni politikáról beszélni.
-
Izrael szerint a Hezbollah kiterjedt dél-amerikai hálózatot hozott létre, ottani izraeli célpontok elleni támadásokra készülve.
-
Az Egyesült Államok továbbra is terrorszervezetként kezeli a libanoni Hezbollah-ot.
-
Izrael valamennyi haderőneménél fejlesztéseket hajt végre a Hezbollah feltételezett fegyverkezési hulláma miatt.
-
Egy olasz újság szerint a Hezbollah-nak szánt illegális fegyverszállítmány okozta a nemrég lezuhant iráni utasszálító tragédiáját.
-
A Hezbollah súlyos és agresszív lépésként értékeli a nemrégiben meghosszabbított amerikai szankciókat.
-
Áttörés a libanoni kormányalakítási tárgyalásokon.
-
A Hezbollah főtitkára, Hasszan Naszrallah már a következő Izrael elleni összecsapásra készül.
-
A Hezbollah első embere szokatlanul békülékeny hangnemben nyilatkozott a vontatottan haladó kormányalakítási tárgyalásokban betöltött szerepéről.
-
A francia külügyminiszter arról beszélt Bejrútban libanoni tisztségviselőknek, hogy az Egyesült Államok hat hónapot adott Izraelnek a zsidó telepek bővítésének leállítására.
-
A libanoni siíta közösség vezetője keményebben lépne fel Izraellel szemben.
-
Ismét Hezbollah tagokat tartóztattak le Egyiptomban, akik külföldiek elleni merényletekre készülhettek.
-
A tegnapi napon felrobbant azoknak a dél-libanoni fegyverraktáraknak az egyike, amelyeknek létezését a Hezbollah eddig folyamatosan tagadta.
-
A libanoni kormányalakítás sokkal lassabban és nehezebben halad, mint azt az ország és a külföldi elemzők előzetesen várták.
-
Walid al-Moallem szír külügyminiszter szerint Libanon szuverenitását mindig tiszteletben fogják tartani, az izraellel kötendő béke pedig alapvetően az izraeli vezetésen múlik.
-
Izrael a Hezbollah esetleges agressziójáért ismét teljes Libanont büntetné.
-
Simon Peresz szerint a szír-izraeli tárgyalásoknak csak egyetlen nagyobb akadálya van, amelyet Szíria könnyen elháríthatna.
-
A Nyugat-barát pártok minden fegyvert kitiltanának a libanoni fővárosból.
-
Hasszan Naszrallah és Szaid Hariri éjszakába nyúló tárgyalást folytattak a Libanont érintő legfontosabb kérdésekről.
-
Több, mint húsz Katyusa típusú sorozatvető fegyvert találtak a UNIFIL egységei Dél-Libanonban, számolt be az izraeli Jerusalem Post napilap.
Népszerűek
LegolvasottabbakLegvitatottabbakMost beszélik
- Támadják a rendeleti kormányzást Argentínában
- "Aki a sapkáját nálunk leteszi, az a mi emberünk"
- Újabb atomszereplők a láthatáron?
- Még a napok is megrövidültek a chilei földrengés...
- Választási törvénnyel trükközik a katonai rezsim
- Negyvenezren vonulnak Bangkok utcáira
- Egyre több az emberölés Venezuelában
- Neonáci törekvések Szlovákiában












