-
Rövidhír | 2012. május 10., csütörtök
Gérard Prunier szerint egy háborúval végre lezárhatnák a két ország közötti, meglátása szerint leginkább etnikai viszályt. Ráadásul ezzel megszűnne a lakosság nyomora is.
-
Cikk | 2012. április 5., csütörtök
A szudáni légierő a hétvégén Darfúrt bombázta, állítja az ENSZ. Eközben a dél-szudáni haderő állítólag lelőtte Khartúm egy vadászgépét.
-
Rövidhír | 2012. március 22., csütörtök
Hat darfúri lázadót ítéltek halálra Szudánban, az ellenállási mozgalom kormányutasítást lát a döntés mögött.
-
Rövidhír | 2012. március 3., szombat
A szudáni elnök után annak közeli szövetségese is nemzetközi körözés alá került. Kérdés azonban, hogy valóban bíróság elé tudják-e majd állítani a darfúri konfliktus felelősét.
-
Rövidhír | 2012. február 21., kedd
Pár órával az elfogásuk után szabadon is bocsátották a vasárnap elfogott kéksisakosok nagy részét a darfúri lázadók. A vád az volt ellenük, hogy a szudáni kormány megbízásából kémkedtek a felkelők területén. Hárman azonban még mindig fogságban vannak.
-
Rövidhír | 2012. január 23., hétfő
Idriss Déby egy szudáni katonai szervezet vezetőjének lányát vette el – állítólag szerelemből. A házigazda Omar Bashir volt.
-
Rövidhír | 2012. január 22., vasárnap
Szudán darfúri régiójában továbbra sincs béke: a mostani támadás következtében egy békefenntartó életét vesztette, míg három társát megsebesítették eddig ismeretlen elkövetők.
-
Rövidhír | 2012. január 5., csütörtök
2011 végén fény csillant az alagút végén: előbb a lázadók, majd pár nappal később Omar Bashir szudáni elnök is jelezte, hogy készen állnak tárgyalással véget vetni a darfúri öldöklésnek.
-
Rövidhír | 2011. december 25., vasárnap
Vasárnap reggel a szudáni hadsereg harc közben megölte az egyik legerősebb darfúri lázadócsoport, az Igazság és Egyenlőség Mozgalom vezetőjét, Khalil Ibrahimot.
-
Rövidhír | 2011. december 3., szombat
Az ország elnökét a védelmi miniszter követi a körözöttek listáján. A kormánypárt azonban nem tulajdonít jelentőséget az eseménynek.
-
Rövidhír | 2011. november 14., hétfő
Szudán három lázadó tagállama, Darfúr, Kék Nílus és Dél-Kordofán úgy döntött, szövetségbe lépve megdöntik Omar Bashir hatalmát.
-
Rövidhír | 2011. október 19., szerda
Az Igazság és Egyenlőség Mozgalom (JEM) szerint, ha a szudáni elnök, Omar Bashir nem hajlandó felülvizsgálni a darfúri békeegyezményt, készen állnak, hogy fegyverrel bírják jobb belátásra.
-
Rövidhír | 2011. január 6., csütörtök
Három hónapnyi fogság után, egyelőre tisztázatlan körülmények között kiszabadult szudáni fogvatartói kezéből Papp István ezredes, az országban civil szolgálatot végző magyar békefenntartó.
-
Rövidhír | 2011. január 4., kedd
A Csádba és a Közép-afrikai Köztársaságba szakadt darfúri menekültek védelmére és a két afrikai ország biztonsági szektorának fejlesztésére létrehozott ENSZ-misszió, a MINURCAT 2010 utolsó napján hivatalosan is megszűnt.
-
Elemzés | 2010. december 24., péntek
Kína Afrika-politikájának legvitatottabb pontja a szudáni kormány politikai és katonai támogatása: a nyugati diplomácia és sajtó a darfúri konfliktus szításával vádolja Pekinget. Habár e kritikák nagyrészt megalapozottak, a krízis megoldása Kínának is érdekében áll, s bizonyos területeken komoly lépéseket is tett a helyzet rendezésére.
-
Rövidhír | 2010. október 25., hétfő
Peking szeretné megakadályozni annak az ENSZ-jelentésnek a nyilvánosságra hozatalát, amely szerint kínai töltényeket használtak a békefenntartók elleni ütközetben Darfúrban.
-
Cikk | 2010. április 3., szombat
Április 11-én megtartják a darfúri polgárháborúból kilábaló Szudán első demokratikus választásait. Lesz-e demokrácia és lesz-e béke Szudánban?
-
Rövidhír | 2009. július 10., péntek
A BBC egyik csádi riportere szerint szudáni lázadókat vannak a darfúri menekültek számára fenntartott Oure Cassoni táborban.
-
Rövidhír | 2009. május 26., kedd
63 katona halt meg Csád határához közel vasárnap, amikor a szudáni hadsereg és a – határrégióban ellenük harcoló – JEM-lázadók összecsaptak egymással.
-
Cikk | 2009. március 6., péntek
A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság szerdán elrendelte a szudáni elnök letartóztatását, akit háborús és emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésével vádolnak. Bashir az első hivatalban lévő államfő, aki ellen a Büntetőbíróság letartóztatási parancsot adott ki.
-
Cikk | 2009. január 6., kedd
A legaggasztóbb jelenség, hogy a 2008-ban kialakult négy súlyos krízisből három Európa területén található.
-
Cikk | 2008. december 20., szombat
Ami Dárfúrban történik, az sokkal rosszabb annál, mint ami Ruandában történt – fogalmazott az EP weboldalának a tavalyi Szaharov-díjas Szalih Mahmúd Oszman.
-
Cikk | 2008. december 4., csütörtök
Decemberben Horvátország látja el az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) elnöki tisztjét. A poszt névsor alapján havonta rotálódik a BT-tagok között. Horvátország Costa Ricát követi a pozícióban.
-
Cikk | 2008. június 10., kedd
A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze a múlt héten beszámolt dárfúri vizsgálódásairól, és az egész térséget a bűn színterének nevezte.
-
Cikk | 2008. június 5., csütörtök
A napokban éri el teljes létszámát és első sikereit az EUFOR-Tchad/RCA, az Európai Unió által Csádba és a Közép-Afrikai Köztársaságba telepített katonai egység.
-
Cikk | 2008. május 19., hétfő
Darfúri lázadók múlt hétvégén elérték Kartúm elővárosát, ahol szudáni kormánycsapatokkal csaptak össze. Milyen következménye lesz Kartúm megtámadásának Darfúr számára?
-
Cikk | 2008. március 7., péntek
Szudán a legsértőbb gúnyrajz miatt hirdet bojkottot Dánia ellen.
-
Cikk | 2008. február 15., péntek
Az ismert amerikai rendező morális leckét adott a Pekingi Olimpiai Bizottság részére - majd lemondta a részvételét a szervezésben.
-
Cikk | 2008. február 10., vasárnap
Az Európai Unió és az ENSZ Idriss Deby csádi elnököt támogatják a lázadók elleni harcban. Egyelőre úgy tűnik: sikerrel.
-
Vélemény | 2008. február 9., szombat
Bár Idriss Déby elnök uralmát végül nem tudták megdönteni, az n'djamenai kormány ellen küzdő lázadók megalázó vereséget mértek az Európai Unióra.
-
Cikk | 2007. november 15., csütörtök
A darfúri lázadók és a szudáni kormány között október 27-én megkezdett béketárgyalások már félbe is szakadtak, igaz, a tervek szerint 1 hónap múlva folytatódnak.
-
Cikk | 2007. október 30., kedd
A hétvégen elkezdődtek a tárgyalások a darfúri lázadók és a szudáni kormány között. Gyors áttörés nem várható.
-
Cikk | 2007. szeptember 27., csütörtök
Humanitárius csoportok szerint több ezer gyerek néz szembe az éhezéssel Szomáliában.
-
Cikk | 2007. augusztus 24., péntek
A darfúri régióba az Amnesty International által készített fényképek szerint a szudáni kormány továbbra is fegyvereket szállít.
-
Cikk | 2007. augusztus 21., kedd
Az ENSZ főtitkár ENSZ kéksapkásaiból és az Európai Unió katonáiból álló vegyes csapatokat küldene a dárfúri régióba.
-
Cikk | 2007. június 26., kedd
A nemzetközi közösség összefogásának felgyorsítását célozta az a konferencia, amelyet Franciaország rendezett a darfúri konfliktus mihamarabbi kezelése céljából a nagyhatalmak számára.
-
Cikk | 2007. június 17., vasárnap
A francia kormány a csád területére menekült szudániak számára biztosítja az ellátást.
-
Cikk | 2007. május 16., szerda
Az ENSZ főtitkár arra kérte a svéd miniszterelnököt, hogy a jövőben felállítandó darfúri békefenntartó misszió részére delegáljon katonákat.
-
Cikk | 2007. március 1., csütörtök
Csád kijelentette, hogy nem egyezik bele az ENSZ békefenntartók az ország keleti, Szudán darfuri területeivel határos vidékein történő állomásoztatásába.
-
Cikk | 2007. február 28., szerda
A nemzetközi testület, amelynek hatékonyságát ugyan rontja, hogy több nagyhatalom kimaradt belőle, most újabb vizsgálatba fogna a darfúri vérengzések ügyében.