psoe

Teljesen nyitott, ki kerül kormányra Andalúziában

Több párt is bejelentette kormányalakítási szándékát a dél-spanyolországi Andalúziában hétfőn, miután az andalúz autonóm közösséget 36 éve irányító Spanyol Szocialista Párt eddigi legrosszabb helyi választási eredményét érte el vasárnap.

Read More »

Vereséggel felérő győzelmet arattak a szocialisták Andalúziában

A Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) győzelmét jelentette be a vasárnapi andalúziai parlamenti választásokon a helyi választási bizottság. Az első elemzői vélemények szerint a győzelem valójában vereség a párt számára, mivel az eddigi 47 képviselő helyett most csak 33-at delegálhat a helyi parlamentbe, ráadásul eredménye alapján jelenleg nehezen elképzelhető olyan együttműködés más pártokkal, amellyel folytatni tudja a kormányzást.

Read More »

Átszabná a költségvetést az új spanyol kormány

A spanyol szocialista kormány és a szintén baloldali Unidos Podemos (Együtt képesek vagyunk rá) párt együttműködési megállapodást írt alá mintegy 2 milliárd euró értékű kiadást, és 5,6 milliárd eurónyi bevételt eredményező intézkedéscsomagjáról.

Read More »

Nem lesz könnyű dolga az új spanyol kormánynak

A június elején hivatalba lépett szocialista kabinet két hete állapodott meg Brüsszellel arról, hogy 2018 és 2021 között a korábban elfogadottnál magasabb lesz a várható államháztartási hiány, a spanyol parlament viszont elutasította a kormány által javasolt új számokat.

Read More »

Mariano Rajoy végleg abbahagyja a politizálást

Mariano Rajoy leváltott spanyol miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy végleg visszavonul a politikától. Rajoy kedden mondott le a konzervatív Néppárt elnöki tisztségéről, miután a spanyol parlament előző héten megvonta a bizalmat kormányától.

Read More »

Pártja éléről is távozott Mariano Rajoy

Bejelentette távozását a spanyol konzervatív Néppárt (PP) elnöki posztjáról Mariano Rajoy volt miniszterelnök kedden Madridban. A politikus 14 év után mond le a párt vezetéséről, miután pénteken a spanyol törvényhozás megvonta tőle a bizalmat.

Read More »

Pedro Sánchez, a politikai túlélő

Pedro Sánchez nemcsak a kormányfői posztot, hanem a nagy politikai túlélő címet is megörökölheti elődjétől, Mariano Rajoytól; hiába jósolták többször is bukását, politikai karrierjének végét az elmúlt években, most mégis Spanyolország miniszterelnöke lesz belőle.

Read More »

Megbuktatták a spanyol kormányfőt

A spanyol parlament megvonta a bizalmat Mariano Rajoy konzervatív miniszterelnöktől pénteken Madridban. A Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) által benyújtott bizalmatlansági indítványt 180-an támogatták, 169-en szavaztak ellene, és egy képviselő tartózkodott.

Read More »

Holnap Spanyolországban is borulhat a kormány

Mariano Rajoy konzervatív kormányfő lemondását követelték a spanyol szocialisták az ellene benyújtott bizalmatlansági indítvány csütörtöki parlamenti vitájában, amit a kormányfő szerint az ellenzéki párt arra használ, hogy rövidebb utat találjon a hatalomhoz.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás