kormány

Megalakulhat az új iraki kormány

A kormányzáshoz szükséges parlamenti többség létrehozásáról állapodott meg a parlamentbe bejutott négy iraki politikai tömörülés vasárnap, több mint három hónappal a választás után - közölte a helyi média.

Read More »

Megint sikerült elkerülni az amerikai kormányzati leállást

Az amerikai kongresszusban a két - demokrata és republikánus - párt törvényhozói szerdán megállapodtak a szövetségi kormány működésének finanszírozásában, s ha a törvénycsomagot megszavazzák, ismét elkerülhető lesz a főbb kormányzati hivatalok működésének leállása.

Read More »

Nemsokára átalakulhat a szerb kormány

Kormányátalakítás várható Szerbiában a közeljövőben - jelentette be Ana Brnabic miniszterelnök kedden, aki terveiről az államfővel is egyeztet hamarosan. A miniszterelnök ugyanakkor közölte, hogy szükség esetén akár ő is lemond, mert jelenleg a kormány nem tud csapatként működni, így pedig nem tud eredményeket felmutatni.

Read More »

Az utolsó utáni pillanatban állapodott meg az amerikai szenátus

Az amerikai szenátus a csütörtök éjféli határidőig nem, de péntek hajnalban megszavazta a kormányhivatalok működésének finanszírozásáról szóló kétpárti költségvetési megállapodást, benne egy hathetes áthidaló finanszírozási törvénnyel, amelyet ha a képviselőház is gyorsan megszavaz és Donald Trump elnök aláír, akkor megakadályozza a hivatalok leállását.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás