Aleppo

A szíriai kormányhadsereg megindult a lázadók ellen

syria

Két új frontot nyitott a szíriai kormányhadsereg az Iszlám Állam terrorszervezett vereségét követően, azaz a rezsim megkezdte erőinek átirányítását olyan területekre, amelyeket még mindig felkelők ellenőriznek. Az idei év elején a kormányerők még csak az ország területeinek 20 százalékát uralták, de jelenleg már 56 százalékot ellenőriznek.

Read More »

Fogyatkoznak az Iszlám Állam katonái Szíriában

syrian_flag

A szíriai hadsereg közlése szerint az aleppói katonai repülőtér környéki harcokban az Iszlám Állam több mint háromezer harcosa esett el vagy sebesült meg az elmúlt három hónapban, most pedig a terrorszervezet "hadügyminisztere" vesztette életét.

Read More »

A szíriai kormány készen áll az újabb harcokra

syrian_flag

A szíriai megbékélési miniszter szerint a kormány nem engedheti meg, hogy az Aleppótól nyugatra fekvő tartomány a végtelenségig felkelők ellenőrzése alatt maradjon, így ha nem jön létre nemzetközi megállapodás, Damaszkusz kénytelen lesz harcba szállni az idlíbi felkelőkkel.

Read More »

Teljesen visszafoglalta Aleppót a szíriai hadsereg

aleppo_500

Teljes egészében visszafoglalta a szíriai hadsereg az északi Aleppót - jelentette be a hadsereg csütörtökön. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja megerősítette, hogy az utolsó felkelőket és polgári személyeket szállító konvoj is elhagyta a korábban a lázadók ellenőrzése alatt tartott területet.

Read More »

Mégis mehetnek a megfigyelők Aleppóba

ensz

Egyhangúlag elfogadta hétfőn az ENSZ Biztonsági Tanácsa a kelet-aleppói evakuálás ellenőrzéséről szóló határozattervezetet, amelynek értelmében nemzetközi megfigyelőket küldenének az evakuálási folyamat felügyeletére.

Read More »