Chuck Norris és a Terrorelhárítók

Zénó
2012. augusztus 17., péntek

A hét elején újabb magyarokat raboltak el Szíriában ismeretlenek. A szomorú hír már nem az első a sorban, hiszen áprilisban további két honfitársunknak veszett nyoma a már több mint egy éve polgárháború sújtotta országban. Az események azonban egy igen érdekes kérdést is felvetnek: vajon mi lehet a Terrorelhárítási Központ szerepe az ilyen ügyekben?

Bárki, aki bekapcsolja a tévét otthon a nappaliban, két napon belül láthat egy olyan akciófilmet, ahol az ártatlan turistát/misszionáriust/CIA ügynököt elrabolják a gonosz gerillák, és a megmentésére elindul a rendszerint alkoholista, kiégett kommandósból (őt szokta Chuck Norris alakítani), nagyszájú fekete izomemberből és ázsiai karatemesterből álló szupercsapat, hogy kiszabadítsa az egyszeri áldozatot a sanyarú fogságból. Az ilyen filmek általában az aktuális „lator állam” területén játszódnak, kortól függően Dél- vagy Közép-Amerikában, esetleg egy nem létező, ámde Irakra/Iránra rendkívüli módon hasonlító közel-keleti államban.

Kattintson és ismerje meg Szíria szebbik arcát!

Lehet, hogy az itthoni döntéshozók fejében is a Delta Force című, méltán elfeledett sorozat részei jártak, amikor az Orbán Viktor testőrségéből és a Készenléti Rendőrség maradékaiból összeállított Terrorelhárítási Központot bízták meg a külföldön elrabolt magyarok kiszabadításával. Főleg úgy, hogy többször is láthattunk már látványos PR-akciót a TEK részéről, elég csak a líbiai „mentőakciót” említeni, amikor az akkor még működő Malév gépén megutaztattunk pár kommandóst, hogy a szinte végsőkig kormányerők által uralt Tripoli repülőteréről hazahozzák az egyébként is ott táborozó honfitársainkat. Persze dicséretes minden olyan erőfeszítés, ami a külföldön elrabolt vagy eltűnt magyarok felkutatására irányul, de a TEK részéről folytatott médiahadjárat talán egy kicsit túlzó egy olyan esetben, amikor a Hős utcai fiúknak ilyen kevés tennivalójuk volt egy egyébként szükséges és helyes akció során.

A mostani túszszabadítási tervekkel kapcsolatban az első gond maga a szíriai helyzet, amiről igazából senki sem tud semmit. A káoszt jól szemléltetik a kint járt magyar tudósítók beszámolói, sokszor még azt sem tudni, hogy ki kivel van, és miért lő a másikra. Külön érdekesség, hogy a külügy és a TEK a hivatalos nyilatkozatok szerint felvette a kapcsolatot a szíriai hivatalos szervekkel (ez lenne ugye az egész világ – kivéve Oroszország és Kína – által mészárosnak tartott Asszad-rezsim), hogy megtalálják az eltűnteket, noha azt sem lehet kizárni, hogy pont a nem éppen kíméletességükről ismert kormányerők ejtették foglyul a szerencsétlenül járt magyarokat.

A második gond maga a polgárháborús helyzet: Szíriában a kormány többé-kevésbé reguláris alakulatai küzdenek a felkelők gerilláival, egy ilyen környezet pedig nem igazán kedvez a mentőakcióknak, hiszen sűrűn záporoznak a golyók és a tüzérségi lövedékek. Még csak azt sem lehet előre eldönteni, hogy kinek az egyenruháját érdemes felvenni álcázásként, hiszen percről-percre változnak az erőviszonyok. Kíváncsiak lennénk a magyar hírszerzés által Szíriában gyűjtött adatok minőségére, de attól tartunk, hogy ezek alapján a TEK igencsak nehezen tudna megszervezni egy sikeres mentőakciót.

A harmadik probléma a terrorelhárítás jellege: a TEK alapvetően rendőri erő, amiről még azt is nehéz eldönteni, hogy milyen célból hoztak létre. Igaz, a késes őrültek megfékezésében és a drogdílerek letartóztatásában szerencsére sikeresek, de kérdés, hogy egy katonai jellegű akcióban hogyan teljesítenének. Itt ugyanis egy ismeretlen területen kellene helytállni, ismeretlen viszonyok között, ez a küldetés nem lenne hasonlítható a tripoli kiránduláshoz, amikor igazából még a repülőgépről sem kellett nagyon leszállniuk a budapesti keményfiúknak.

Ráadásul az is elég aggályos lenne, ha egy alapvetően rendőri erő rendelkezne azokkal a skillekkel, amik az ilyen jellegű túszszabadításhoz szükségesek, mint például a robbantás, a HALO-ugrás, vagy éppen a nehéz gépfegyverek, esetleg a páncélozott harcjárművek kezelése. Ez maradjon inkább a katonák dolga, akiket az Alaptörvény szerint nem véletlenül nem lehet rendfenntartó feladatokra bevetni.

Arról meg már ne is beszéljünk, hogyan jutnának el a TEK-es kommandósok Szíriába: vesznek egy jegyet a menetrend szerinti Aeroflot-járatra, és elvámoltatják az MP5-ös gépfegyvereket? Honnan szerzik be az autókat, esetleg a helikoptereket? Mi lesz, ha valaki rájuk támad? Visszalőnek, és egyedüli magyarként ténylegesen harcoló alakulattá válnak a szíriai hadszíntéren, akik ráadásul nem is katonák? Könnyű összehívni egy sajtótájékoztatót, saját tökösségünket bizonyítandó, de annál nehezebb később megfelelni a saját arcoskodásunk által állított mércének.

Mindenesetre kíváncsian várjuk, hogy a NER-huszárok milyen eredményre jutnak az elrabolt magyarok ügyét illetően. Teljes és tiszta szívvel bízunk abban, hogy eltűnt honfitársaink a lehető legrövidebb időn belül, épségben hazatérnek majd. De a TEK-nek addig is talán vissza kéne vennie a Delta Force-os hangulatból (vagy le kellene igazolnia a már nyugdíjas Chuckot), mert így csak saját magukat fogják kellemetlen helyzetbe hozni irreális vállalásaik miatt a tevékenységüket amúgy is árgus szemekkel figyelő, minden hibát nevetségessé tévő sajtó előtt.

Az eddigi vélemények
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, ugyanakkor a szerkesztőség fenntartja a jogot a nyíltan sértő, gyűlölködő, trágár ill. reklám tartalmú hozzászólások moderálására!
Tibor Csányi|10 hónapja |Permalink|Komment elrejtése

A hírek szerint volt rendőrök, de kérdem én mi van ha nem csak "volt" rendőrök voltak, hanem éppeg aktív TEK-ek?

kopari78|10 hónapja |Permalink|Komment elrejtése

a cikk stílusa, logikája tetszett

Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön rendelkezik eduID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?

Kövessen minket!

Galériák