Afrika csak ránk vár

„Párduc, oroszlán, gorilla, …., szavannák, fekete nők, o-ó-ó, Afrika!” – csenghet a fülünkbe a Kft. együttes közkedvelt dala, mikor az élet bölcsőjeként is emlegetett földrész nevét halljuk. Természeti szépségei mellett az elmúlt évtizedekben a „fekete kontinens” a köztudatban egyet jelent a külföldi segélyezéssel, ami a perifériára szorult országok számára fejlődési lehetőséget jelent(het), amiért a donor oldal nem csak hálát remélhet, hanem például az uniós pályázatok sikeres elnyerésével a magyar pályázók külpiacaikat is bővíthetik.

Május végén kerül sor a magyar EU-elnökség egyik legnagyobb rendezvényére, a 78 afrikai, karibi és Csendes-óceáni (AKCS) ország képviselőjét és 78 európai parlamenti képviselőt tömörítő AKCS-EU Közös Parlamenti Közgyűlésére (Joint Parliamentary Assembly, JPA).

Ennek alkalmából a kisebbségek jogaiért küzdő Minority Rights Group (MRG) magyarországi szervezete médiaeligazítót tartott a múlt hét közepén, olyan előadókat üdvözölve, mint Szilasi Ildikó Hermina Afrika-szakértőt, aki a brüsszeli székhelyű CONCORD Cotonou Aid Munkacsoport tagjaként már több alkalommal is részt vett Közös Parlamenti Közgyűlésen, illetve Morenth Pétert, a Lesothoi Királyság magyarországi tiszteletbeli konzulát, aki az Afrikai Kereskedelmi és Fejlesztési Iroda (ATDO) ügyvezető igazgatójaként képes eligazítani az érdeklődőket az Európai Fejlesztési Alapból lehívható támogatásokkal kapcsolatos lehetőségek sűrűjében.

Afrika=segélyezés?

Nemzetközi együttműködés nélkül még ma is elképzelhetetlen az afrikai gazdaságok fenntartható fejlődési pályára állítása vagy az olyan égető problémák orvosolása mint például a szegénység csökkentése, az AIDS és más fertőző betegségek megfékezése, az ivóvíz-ellátás biztosítása, az infrastruktúra, mezőgazdaság és közoktatás fejlesztése.

Azonban a külföldről érkező segélyek önmagukban mit sem érnek egy erős helyi igazgatás nélkül: nagyon sok múlik az afrikai vezetőkön, az ún. tulajdonosi szemlélet kialakulásán, ugyanis a legtöbb donor-ország a szegénység fennmaradását helyi kormányzási hibáknak tulajdonítják, hiszen annak ellenére, hogy számos ország komoly GDP-növekedést ért el az elmúlt években, a lakosság életszínvonala nem javult ezzel párhuzamosan.

Szilasi Ildikó múlt szerdai előadása az eddigi Közgyűlésekkel kapcsolatos élményekbe, tapasztalatokba engedett bepillantást. Az általában háromnapos eseményt megelőzően kerül sor az ún. Női Fórumra, illetve három bizottság ülésére többek között a környezetvédelem és a gazdasági fejlődés témakörében, valamint az ezt követő napon a vendéglátó országhoz kapcsolódó workshop-okat tartanak, bár idén a civil kezdeményezés egy harmadik workshop megrendezését is el szeretné érni, hogy bemutassák Magyarország kapcsolatát Afrikával.

Az előzetes programterv alapján az idei JPA foglalkozik majd a közvetlen költségvetési támogatások kérdésével, az európai Közös Agrárpolitika AKCS-országokra gyakorolt hatásaival, az ipari fejlesztés lehetőségeivel, a demokrácia erősítésével, valamint a magyar EU-elnökség egyik nagy prioritásával összhangban fontos szerepet kap a vízkérdés is. A napirend kihagyhatatlan kérdése lesz az is, hogy az észak-afrikai arab forradalmak milyen hatással lehetnek az AKCS-országokra, de főként Fekete-Afrikára.

Lehetőségek tárháza: mit kínálhat egymásnak Afrika és Magyarország?

Az uniós csatlakozással Magyarország (elméletileg) szerepet váltott: a nemzetközi fejlesztési támogatásokat illetően kedvezményezettből donor-országgá avanzsált. Az EDF-be irányuló költségvetési hozzájárulásunk egy olyan kötelező befizetés, melyet – Morenth Péter szavaival élve – „vissza lehet hozni, bár erről a magyar vállalkozók kevés információval bírnak”. Pedig magyar vállalatok és civil szervezetek is pályázhatnak projektekre az infrastuktúra-fejlesztéstől a mezőgazdaság korszerűsítésén át a víztisztításig.

A siker érdekében azonban elengedhetetlen, hogy a magyar pályázók tisztában legyenek az uniós pályáztatás menetével (az Unió egyébként itt is igyekszik bevezetni a szubszidiaritás elvét, vagyis a gyakorlat szerint az APC-országok európai uniós képviseletein döntenek a pályázatok befogadásáról), tapasztalatot és referenciákat kell szerezniük, esetleg úgy, hogy alvállalkozóként bekapcsolódnak valamely nyugat-európai ország projektjébe, hiszen a tapasztalattal rendelkező, számos pályázatot maguk mögött tudó, helyismerettel rendelkező országok bizony előnyben vannak.

Persze sokakat elriasztanak azok a kockázatok, melyek az üzleti tevékenység megkezdésével járnak egy ismeretlen terepen, a korrupció, a bürokratikus akadályok és az informális gazdaság is eltántorítja a vállalkozó szelleműeket. Tehát valóban nem lehet mást tenni, mint „megtanulni”, megismerni a kiválasztott ország(ok) üzleti kultúráját.

A magyar kis- és középvállalatoknak meg kell találniuk azt a piaci szegmenst, melyet ki tudnak tölteni, s nem az kínai vagy indiai befektetőkkel kell versenyezni. Jó példa erre a Hajdu cégcsoport, mely „Afrika számos országát tekintheti ma már partnerének…Elefántcsontpartra, Gabonba, Kamerunba és Nigerbe szállított elektromos forróvíztárolókat, Kenyába keverőtárcsás mosógépeket, a még békés időszakában szolár rendszerekhez kapcsolt tartályokat Tunéziába” – írja egyik januári cikkében a Piac&Profit.

Szilasi Ildikó és Morenth Péter egyetértenek abban, hogy a korábbi évtizedekben és jelenleg is Magyarországon (idén közel 450 nigériai diák tanul csak a Debreceni Egyetemen) egyetemet végzett / végző afrikai állampolgárok (sokuk magas pozíciókat foglalhattak el országaikban) pozitívan tekintenek hazánkra, és igenis várják a magyar szerepvállalást, innovációkat például a hulladékkezelés, a víztisztítás és az élelmiszer-előállítás terén. Így érdemes lehet ellátogatni a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (a korábbi ITD Hungary Zrt.) honlapjára is.

Morenth Péter szerint az afrikai régió gazdasági fejlődés üteme biztató, ez ugyanis az utóbbi években eléri az 5 százalékot az afrikai kontinens számos országában, s felhívta a figyelmet arra is, hogy a világ húsz leggyorsabban fejlődő gazdaságának listáján minden évben hat-nyolc fekete-afrikai ország szerepel. 

Egy korábbi előadásában elmondta azt is, hogy a magyar kormánynak érdemes lenne információs csatornákat biztosítani a nemzetközi segélyezésből adódó pályázati lehetőségek figyelésére, pályázatok elkészítésére, s ügyfélszolgálatot, B2B információs portált kellene működtetni. Olyan országokra kellene összpontosítani, ahol a legnagyobb a gazdasági növekedés: Angola, Mauritánia, Mozambik, Botswana és Zambia, és ahol még diplomáciai képviseletünk van: Kenya és Dél-Afrika. Kiemelte a kereskedelemfejlesztési pályázatokon, az afrikai lokális és nemzetközi tendereken való részvétel fontosságát a régebbi EU tagállamok szervezeteivel, cégeivel, „alvállalkozóként” a referenciák megszerzése céljából.

A civil kapcsolatoknak köszönhetően Afrika nem egy nagy „fehér folt” Magyarország számára, ezért érdemes lehet megragadni a kínálkozó lehetőségeket, hiszen azok nem várnak ránk az idők végezetéig.