2010. március 13, szombat, Krisztián, Ajtony
SuperBarack

Nem választanák újra Obamát

Az amerikai választók szerint sem az amerikai elnök, sem a kongresszusi törvényhozók nem érdemlik meg, hogy újraválasszák őket – derül ki a CNN és az Opinion Research Poll legfrissebb közvélemény-kutatásából. (4)

« Újabbak Korábbiak »
  • Őszintén be kell vallanom, nagyjából egy éve engem is elkapott az Obama-láz. Odáig ugyan nem ragadtattam magam, hogy kitűzőn vagy pólón hirdessem: Amerika történelmet készül csinálni, de nagyon is elhittem a jelmondatot: „Yes, we can”.  (2)
  • Barack Obama példát mutat: 28 százalékkal csökkentené a kormányzat károsanyag-kibocsátását.  (1)
  • Évet értékelt Barack Obama – mi viszont a kongresszusban elmondott beszédét értékeltük egy washingtoni szakértővel.  (2)
  • Elutasította a Fehér Ház azokat a vádakat, amelyek szerint Barack Obama semmiféle változást nem eszközölt az elnöksége első évében.  (45)
  • Amerika világgazdasági helyzetének átalakulásáról, munkahelyteremtésről és a washingtoni politika megváltoztatásáról beszélt Barack Obama első, az ország helyzetét értékelő beszédében.  (2)
  • Éles kritikával illette Barack Obama az amerikai Legfelsőbb Bíróság azon döntését, amellyel eltöröltek bizonyos kampányfinanszírozásra vonatkozó korlátozásokat.  (1)
  • Barack Obama elnökválasztási kampánystábja segítségével kívánja elkerülni, hogy a demokraták kudarcot valljanak a 2010-es időközi választáson.
  • David Axelrod, Barack Obama elnök tanácsadója bizakodóan nyilatkozott Ben Bernanke Fed-elnök ismételt jelölésének sikeréről.  (10)
  • A Fehér Ház várományosaként azt ígérte Barack Obama, hogy szakít a lobbistákkal. Intézkedései azonban vegyes eredményeket hoztak.  (12)
  • A legnagyobb pénzintézetektől beszedett „válságadóval” kártalanítaná az amerikai adófizetőket Barack Obama.  (1)
  • Barack Obama kampányígéretéhez híven elindította programját az amerikai kormány átláthatóbbá tételére. Az első lépés az e-demokrácia felé?
  • Barack Obama egy erős négyesre értékeli közel egy éves elnöki teljesítményét.  (3)
  • Barack Obama személyesen utazott Oslóba, hogy átvegye a Nobel-békedíjat.  (5)
  • Barack Obama új Afganisztán-stratégiája az utolsó lehetőség, hogy a közép-ázsiai misszió sikerrel járjon. 
  • Barack Obama beszédére személyesen hívta meg a vendégeket, kivéve Stephen Harper kanadai miniszterelnököt, akit az alelnökkel hívat fel. A találkozón Obama ismerteti új afganisztáni terveit
  • Az első ellenőrzési pontnál a Titkosszolgálat emberei nem követték a szigorú, előzetesen meghatározott protokollt, nem ellenőrizték, hogy a Salihi házaspár rajta van-e a vendéglistán.
  • Obama 2020-ig 17 százalékos kibocsátáscsökkentés mellett fogja elkötelezni magát a koppenhágai klímakonferencián. Kiderült, hogy az amerikai elnök is részt vesz majd a csúcson.
  • Barack Obama napokon belül dönthet az afganisztáni csapaterősítésről
  • A Gallup legújabb felmérése szerint már nem élvez feltétlen támogatást az amerikai elnök  (2)
« Újabbak Korábbiak »
Kövessen minket!
Kitekintő.hu a Facebookon
Galériák