Obama a keleti parton kampányolt

Az Egyesült Államok vezetője rövid, buszos kampánykörúton vett részt New York és Pennsylvania államokban, ahol egyebek mellett a felsőoktatási hallgatókra háruló terhek könnyítésének saját maga által kigondolt alternatíváját vázolta fel. Az út további állomásain szó esett még a faji korlátok megszűnéséről és a különböző társadalmi minoritások XXI. századi egyenlőségi harcairól, de a republikánusoknak is “kijutott a jóból”: alelnöke szülővárosában kárhoztatta a konzervatívok makacs ellenállását a költséges programok, mint például az egészségügyi törvény további finanszírozásával szemben.

Barack Obama amerikai elnök csütörtökön és pénteken kétnapos busztúrán járta be New York és Pennsylvania államokat. Az utazás főbb állomásain beszédeket intézett a helyi szimpatizánsokból álló hallgatósághoz, melyekben leginkább társdalmi kérdéseket taglalt, de kemény bírálattal illette republikánus ellenfeleit is.

Megfizethető felsőoktatást!

A túra első, csütörtöki megállója a New York állambeli Buffalo volt, ahol a helyi egyetemen összesereglett 7200 fős lelkes tömeg hallgata az USA első emberének felsőoktatással kapcsolatos reformjavaslatait.

Az elnök azon a határozott állásponton van, hogy szövetségi szintről közelítve kell megoldani a felmerült problémákat, mert nem nézhetik tétlenül azt, hogy azok a diákok, akik ki akarnak törni a borzalmas anyagi állapotok közül és a középosztály részeivé akarnak válni, el kelljen hagyniuk a felsőoktatást az egyre növekvő költségek (Buffalo egyetemén például évi 8000 dollár) miatt, melyeket ráadásul az intézények hárítanak át a hallagtókra.

Obama szerint a jelenlegi probléma egyik okát a tanulók megsegítésére szánt,150 milliárd dolláros szövetségi alap elosztásában kell keresni. Megoldásként azt a javaslatot tette, hogy azok az intézmények, amelyek alacsonyan tartották a költségeket, több támogatásra kell legyenek jogosultak, míg azokat az egyetemeket és főiskolákat, akik a hallgatókra súlyos terheket raktak, meg kell büntetni azzal, hogy kisebb mértékben részesednének az összegből.

Az elképzelés azonban tartalmaz egy másik elemet is. Nevezetesen azt, hogy az adminisztráció egy olyan rendszert hozna létre, amelyben a felsőoktatási intézmények értékelésre kerülnének, így a diákok és a szülők döntéshozatalát könnyítené meg abból a szempontból, hogy hova is érdemes egyáltalán beadni a jelentkezést.

A javaslat két pillére, vagyis az értékelés és a támogatás nem egymástól függetlenül lenne bevezetve: a kettőnek ugyanis egységes rendszerré kellene összeállnia Obama tervei szerint, s e célból ígértetet tett a Kongresszus “mozgósítására” a jogi úton történő rendezés érdekében. A javaslat jövője azonban igencsak kétséges, hiszen a republikánusok uralta Képviselőházból olyan hangok hallatszanak, amelyek szerint szinte biztosra vehető, hogy a képviselők (legalábbis a konzervatívok) megtorpedóznák a koncepciót, ha eléjük kerül.

Nagy évfordulóra készülve

Buffalo után egy másik egyetem szolgált a következő beszéd helyszínéül, mégpedig Binghamtoné. A Martin Luther King tiszeteles, polgárjogi harcos legendás “Van egy álmom…” kezdetű beszédének, illetve a washingtoni menetelés 50. évfordulójához közeledvén az elnök mondandójának magvát a faji korlátok megszűnése és egyéb társadalmi kisebbségek jelenlegi helyzetének értékelése adta.

Barack Obama elismerően beszélt arról a hatalmas előrelépséről, amelyet az amerikai társadalom az elmúlt ötven esztendő során megtett, de arra is figyelmezetett, hogy a fehér és színesbőrű lakosság között még mindig fennmaradt jónéhány intézményi korlát, amelyeket ideje volna végre meghaladni.

Az intézményi korlátok mellett arról is beszélt, hogy a faji diszkrimináció jelensége ma is fellelhető, ha csekély mértékben is, az amerikai mindennapokban. Ráadásul az is probléma, hogy a Jim Crow törvények szellemisége mind a mai napig kihat a társadalmora, ugyanakkor az elnök örömét fejezte ki annak, hogy a színesbőrűek mai megítélése összehasonlíthatatlan a hatvanas évekbelivel.

A feketéken túl a demokarták által képviselni hivatott más, kisebbségben lévő társadalmi csoport is említésre került. A válság kapcsán arról értkezett, hogy a gazdasági krízis sajnálatos módon igen negatívan hat az állampolgárok közötti viszonyokra is, mert tovább növeli a különböző csoportok, rétegek közötti, jelenleg is érzékelhető távolságokat. A távolságok azonban leküzdhetők: Obama elnök óriási eredményként értékeli azt, hogy az egynelőségi küzdelembe – mely egykoron kizárólag az afroamerikaiakat érintette – mára bekapcsolódtak a latinok és más bevándorlók, illetve a szexuális kisebbségek is.

Barack Obama még szintén ugyanitt, Binghamtonban jelentette be, hogy kedden fogadást tart a Fehér Házban, a fél évszázaddal ezelőtti menet előtt emelve kalapját, szerdán pedig King tiszteletes nyomdokain járva a Lincoln-emlékműnél fog az amerikai néphez szólni.

Szóba kerültek a republikánusok is

A buszos kampánykörút utolsó stációja nem volt más, mint Joe Biden szülővárosa, a Pennsylvaniában található Scranton, ahol alalenöke csatlakozott Obama társaságához. Úgy tűnik, a két politikus felkészült a Kongresszus őszi ülésszakára, mivel az elnök elég élesen krizitálta a republikánusokat, ráadásul azt állította, hogy az USA-ban valójában a demokraták képviselik a középrétegek érdekeit.

Barack Obama egyszerűen cirkusznak minősítette a konzervatív tábor azon zsarolását, hogy nem szavazzák a költségvetési hiány plafonjának újbóli megemlését, valamint nem járulnak hozzá olyan hatalmas kiadásokkal járó programok további finanszírozásához, mint például az egészségügyi törvényben foglaltak. Ezt visszautasítandó az USA vezetője azzal érvelt, hogy túl sok tennivalójuk van még, és nem fecsérelhetik az idejüket olyan vitákra, melyek tulajdonképpen arról szólnak, hogy továbbra is költsenek-e arra, amire eddig jelentős összegeket fordítottak.

A republikánusokkal való polémia lezárásaként a tavaly legyőzött riválisa, a massachusettsi kormányzó Mitt Romney példájával próbálja illusztrálni a konzervatívok álláspontjának tarthatalanságát, ugyanis Obama szerint Romney a valódi ötletgazdája az egészségügyi törvénynek, ergó a republikánusoknak is pártolniuk kellene végrehajtását, már ha következetesek akarnak maradni önmagukhoz.

Következik Biden

Obama beszédében természetesen megemlékezett arról is, hogy éppen öt éve annak, hogy Biden lett a társa az elnökválasztási kampányban, s enek okán megragadta az alkalmat, hogy néhány elismerő szót szóljon munka- és harcostársáról: “Kedvelem ezt a fickót… jó szíve van, törődik embertársaival és mindig kész a harcra… van valami Scranton benne” – mondta alelnökéről, akinek ez az első nyilvános szereplése azóta, hogy fiát meglátogatta egy rákkutató központban, Houstonban.

Biden hatalmas ovációban részesült, amikor a következő szavakkal kezdte mondandóját: “elnök úr, az amerikai álom él és virul Scrantonban”. A város és azon belül a rendezvény helyszínétől húsz háztömbnyire lévő otthona sokat jelent az alelnök számára, mert saját bevallása szerint ott formálódott ki világnézete, akkor találkozott azokkal az értékekkel, amelyekben mind a mai napig hisz: “ha az egyszerű embernek megadatik a lehetőség a küzdelemre, rendkívüli dolgokra képes” – mondta a főleg diákokból és szimpatizánsokból álló hallgatóságnak.

Joe Biden egyébként sokszor kifejezi nyilvánosan a szülővárosa iránti kötődését: a Washington Post külön cikkben emlékezik meg az alelnök Scrantonnal kapcsolatos három legemlékezetesebb megnyilvánulásáról.

Szentgróti Gábor

Felkapott hírek

Friss hírek

Az európai országoknak nagyon sokba kerülne a 2 százalékos NATO-cél elérése

Az európai NATO-tagországoknak több mint 100 milliárd dollárral kellene emelniük védelmi kiadásukat ahhoz, hogy az amerikai elnök követelésének megfelelően teljesítsék a szövetség által a hazai össztermék 2 százalékában meghatározott védelmi költségvetési minimumot - áll a legnagyobb londoni hadászati-védelmi kutatóintézet pénteken ismertetett éves világjelentésében.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás