Fegyverkorlátozás: melyik párt vigye véghez?

A Washington Post és az ABC News közös, március 7 és 10 között végzett felmérése szerint az amerikai polgárok többsége támogatja a fegyvertartás szabályainak szigorítását, viszont abban megosztottak, hogy melyik oldal képes szerintük a probléma megoldására. A válaszolók 52 százaléka ért valamelyest egyet a szigorítással, míg 45 százalékuk inkább ellenzi.

Az Obama elnök iránti bizalmat firtató kérdés kapcsán is tisztán kivehető, hogy az elnök személye még mindig ellentmondásos megítélésben részesül: 42 százalék bízik Obamában, míg 41 inkább a republikánusokra hagyná az ügy rendezését. A politikai preferenciák a fegyvert viselők és nem viselők között azonban egyértelműbb megoszlást mutat: azokban a háztartásokban, ahol fegyver található, a republikánusok támogatottsága 56 százalékos Obama 26 százalékpontjával szemben, míg ahol nincsenek fegyverek, ott a felállás pont az ellenkezőjét mutatja (58, illetve 26 százalék).

A háztartások azonban egyetértenek a fegyverkereskedelem betiltásával: a fegyveresek 81, míg a fegyvernélküliek 84 százaléka helyesli. A legnagyobb támogatást a megkérdezettek körében a háttérvizsgálatok kiszélesítése élvezi: 10-ből 9 ember válaszolt úgy, hogy egyetért. A fegyverbemutató showk által biztosított kiskapuk (azaz, hogy lehetőséget biztosítanak a fegyvervásárlásra) megszűntetésének terve is hasonló elfogadottsággal rendelkezik: itt 10 válaszadóból csak 2 nem tud egyetérteni az ötlettel.

Szentgróti Gábor

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás