Egyre több kínai emigrál az Egyesült Államokba

Évről-évre nő az Egyesült Államokba emigráló kínaiak száma, köztük mind nagyobb arányban vannak a gazdagok.

Tavaly már több mint 87 ezer kínai hagyta el hazáját, s emigrált az Egyesült Államokba, 23 százalékkal többen mint 2010-ben – derül ki a hivatalos amerikai statisztikákból. Ezzel jelenleg a kétmilliót közelíti az Amerikában élő kínai születésűek száma. Az emigránsok csaknem fele az ezredforduló után érkezett új hazájába, és a statisztikák azt mutatják, az Egyesült Államok azóta is kedvelt célpontja a szülőhazájukat maguk mögött hagyó kínaiak számára.

Egyre nagyobb arányban költöznek a tengerentúlra a kínai gazdagok is, akik gyakran nem csupán családjukat, de vagyonukat és üzletüket is magukkal viszik.

Az Egyesült Államok Állampolgári és Bevándorlási Szolgálatának adatai szerint tavaly – minden más nemzetet megelőzve – 934 kínai személy kapott EB-5 üzleti vízumot, mintegy 460 millió dollárnyi befektetést áthelyezve az Egyesült Államokba.

A Bank of China és a Hurun Kutatóintézet tavaly év végi felmérése szerint a 60 millió jüant (2,1 milliárd forint) meghaladó pénzügyi eszközökkel rendelkező kínaiak 60 százaléka gondolkodik kivándorláson, vagy már el is kezdte a hivatalos procedúrát. Legtöbben (40 százalék) az Egyesült Államokat nevezték meg elsődleges célpontként, elsősorban az általános körülmények, az egészségügyi és az oktatási rendszer, valamint a befektetési környezet adottságai miatt.

MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás