A magát nem prostituáltként, hanem eszkorthölgyként aposztrofáló nő egy interjúban részletesen beszámolt az éjszakáról, amelyen a sajtó információ szerint az Obama kolumbiai látogatását előkészítő, az elnök biztonságáért felelő Secret Service ügynökei 20 prostituáltat vittek fel cartagenai hoteljük szobájába. Az egyik testőrrel a kiszabott ár miatt összeszólalkozó hölgy a The New York Times amerikai újságnak elmondta, az amerikaiak üvegével vették a vodkákat neki és társainak. Az ügynökökkel egy patinás sztriptíz klubban találkoztak. "Egyszer sem említették, hogy Obamával vannak. Nagyon diszkrétek voltak" - állította a prostituált.
Az amerikai lapnak adott interjúban a nő azt is elmesélte, az egyik, meg nem nevezett ügynökkel éjjel megegyezett a 800 dolláros árban, ám a férfi reggel csupán 30 dollárt akart neki kifizetni. Az örömlány ettől rettentő dühös lett és heves vita alakult ki, amelybe végül a rendőrségnek kellett beavatkoznia. A nő állítása szerint eszkorthölgyként mutatta be magát a szóban forgó testőrnek, akinek így tudnia kellett, hogy a nőért magasabb tarifát kell fizetni. "A prostituált és az eszkorthölgy ugyanaz, de mégsem. Az eszkortlányok olyanok, mintha egy jó rumot, egy BlachBerry-t vagy egy iPhone-t vennél. Többe kerülnek" - fejtette ki a botrányt kirobbantó hölgy, aki megijedt az eset lehetséges következményeitől és tervei szerint hamarosan elhagyja a Cartagenát.
Susan Collins amerikai szenátor, aki rendszeres tájékoztatást kap az ügyről a New York Times napilapnak úgy nyilatkozott, a prostituált beszámolója megegyezik azzal, amit jelenleg kezdeti fázisban lévő nyomozás feltárt. Peter King, a belbiztonsági bizottság egyik tagja hozzátette, a botrányba keveredett férfiak egy része valószínűleg nem is tudta, hogy a hotelbe felvitt nők prostituáltak. "Ha jól értem, elég kemény italozás folyt azon az estén" - mondta. Az ügy miatt 11 testőrt rögtön, még Obama érkezése előtt hazaküldtek, hármójuk később ki is lépett a Secret Service-ből. Az incidensben feltehetően a hadsereg 12 tisztviselője is érintett.
"...ügynökkel éjjel megegyezett a 800 dolláros árban, ám a férfi reggel csupán 30 dollárt akart neki kifizetni.." - ezt sajnos a magyar kisvállalkozók többsége átéli amikor leszállította a terméket valamely eu tagállamba és a szerződésben rögzített összeg töredékét fizeti ki.
Megjegyzem elég gagyi testőrei lehetnek obamának, - napokban jelenlétükben halt meg egy öregasszony pedig minimun lenne, hogy megkíséreljék újraéleszteni .
és elég kétesértékű az a védelem, amelyik elemi szükségleteit pénzért megvehető személlyel elégíti ki... Aligha bíznám az életem ilyen fa.... - ra