Tárgyalóasztalhoz ül Irán a nagyhatalmakkal

Vacsák Réka
2012. február 22., szerda
Megosztás:

Irán megváltoztatta a hónapok óta tartó, kompromisszumokat el nem fogadó álláspontját, és hajlandó tárgyalni a nagyhatalmakkal az ország nukleáris programjáról. A konfliktus körülbelül egy éve bontakozott ki: az államok egy része (köztük az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió tagállamainak tágabb köre) az iráni nukleáris programot egy álcának tekinti, ami  az atomfegyverek gyártásának szándékát igyekszik leplezni. Irán azonban nukleáris programjának békés céljait hangoztatja és elítéli az országot sújtó meggondolatlan szankciókat.

Az iszlám köztársaság megváltozott viselkedését az elmúlt hetek eseményei magyarázhatják: az országot perzsa-öböli katonai hadművelettel fenyegetik; iráni szervezeteket  hoztak összefüggésbe az izraeliek ellen irányuló indiai, grúziai és thaiföldi gyilkosság kísérletekkel; az államnak gazdasági megszorításokat kell bevezetnie. A nagyhatalmi szankciók lassan megbénítják az országot. Az Európai Unió július óta tartó olajembargója rendkívül leszűkíti Irán olajexportálási lehetőségeit, ami az ország fő bevételi forrásának mondható.

A nyugati nagyhatalmak Irán látszólagos kompromisszumkészségét örömmel, de fenntartásokkal fogadták. " Egyidőben vagyok elővigyázatos és optimista az ügyet illetően" - nyilatkozta Catherine Ashton, miután Hillary Clinton, amerikai külügyminiszterrel találkozott. Az Amerikai Egyesült Államok és a tárgyalásokban résztvevő többi ország (Egyesült Királyság, Kína, Franciaország, Németország, Oroszország) ezidáig nem alakított ki egységes stratégiát a párbeszéd struktúrájára vonatkozóan. A nagyhatalmak korábbi álláspontja szerint az iszlám köztársaságnak engedélyezni kellene a nukleáris eszközök feletti kiterjedt, nemzetközi ellenőrzést. Ezt a követelést azonban az iráni kormány elutasítja, és a hét folyamán kapott levél sem utal arra, hogy álláspontját megváltoztatta volna ebben a kérdésben.

Az eddigi vélemények
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, ugyanakkor a szerkesztőség fenntartja a jogot a nyíltan sértő, gyűlölködő, trágár ill. reklám tartalmú hozzászólások moderálására!
SZŰRÉS
Megadhatja, hogy mely pontszám alatti értékelésű kommentárok ne látszódjanak.

Nincs szűrés    -10 pont    -5 pont    -2 pont    0 pont   

trewisz|3 hónapja |Permalink|Komment elrejtése

"A nagyhatalmi szankciók lassan megbénítják az országot. Az Európai Unió július óta tartó olajembargója rendkívül leszűkíti Irán olajexportálási lehetőségeit, ami az ország fő bevételi forrásának mondható."

Ez a gondolatsor úgy hülyeség ahogy van, bárki fejéből is pattant ki!

Értékelés:+3 (7 szavazat)
trewisz|3 hónapja |Permalink|Komment elrejtése

"India lehet az első ország, amelyik dollár helyett arannyal fizetne az Irántól vásárolt olajért, a DEBKAfile titkosszolgálati és iráni forrásai szerint. A forrás úgy gondolja, Kína hamarosan követheti India példáját. India és Kína együttesen napi 1 millió hordó olajat vásárolnak, vagyis Irán 2,5 millió hordós teljes exportjának 40%-át. Mindkét ország aranynagyhatalomnak számít."

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

"Az Irán második legnagyobb ügyfelének számító India évi 12 milliárd dollár értékben vásárol iráni nyersolajat. A forrás szerint Delhi a tranzakciókat két állami tulajdonú bankon keresztül végzi majd: a kalkuttai UCO bankon, amelynek az indiai kormány és a Reserve Bank of India a tulajdonosa, valamint Törökország hetedik legnagyobb, szintén állami tulajdonban levő bankján keresztül.

A múlt hét során indiai delegáció járt Teheránban, hogy a fizetés részleteit megbeszéljék az új szankciók tükrében. A két fél megállapodott, hogy az olajért részben japán jenben részben rúpiában fizetnének. Az aranyfizetésre való átállást titokban tartották.

A lépéssel India csatlakozik Kínához, megkerülve az Egyesült Államok kezdeményezésére bevezetett és az EU által is elfogadott szankciókat az iráni olaj és gazdaság ellen. Törökország a múlt hét során nyilvánosan is bejelentette, hogy csak akkor fogadja el az Irán elleni szankciókat, ha azokat az ENSZ Biztonsági Tanácsa szavazza meg."

Értékelés:+3 (5 szavazat)
pimpo|3 hónapja |Permalink|Komment elrejtése

... tipikus van sapkája, de nem füstszürös, amit játszanak. Irán négyszer akkora, mint Németország, de nagyobbrészt hegyek, s közel annyi a lakossága is, tehát darabig védhetö. Érdekes módon a nagyipari mészáros, militarista szakmabeliek egyre-másra óvatosan lebeszélnének a támadásról....

Legjobban akkor tudnának kiszúrni velük, ha a köztudomásulag mindenben ártatlan és becsületes Izrael kiállna a placcra, hogy szeretettel várják a NAÜ-t nyomingerezni, s akkor az alattomos Iránnak sem maradna érve, hogy ne ugyanígy tegyen ....

Értékelés:+6 (6 szavazat)
kopari78|3 hónapja |Permalink|Komment elrejtése

Az előttem szólókkal egyetértve, megjegyzem, hogy a napokban már megírtam a "szankciók"-ról, hogy az annyit ér mint halottnak a csók. ugyanis éppen az Oroszoktól vásárolják (tartaléknak) a gabonát, a Kínaiak mostanság írtak alá megállapodást, hogy megkétszerezik a 2011 évi szinthez képest az olajimportot.

Egyébként sem sokat lehet kezdeni Iránnal, ha Kína és India érdeke az, hogy renden menjenek a dolgok, kapjanak energiát. Azt hiszem ha Iránt ebben korlátoznák (bárki) akkor igen rosszul vennék, mindazzal együtt, hogy az Orosz miniszterelnök januárban jelentette ki, hogy nem tűrik el közvetlen déli szomszédjuk megtámadását - "az egyenlő lenne Moszkva megtámadásával" ...

Értékelés:+4 (4 szavazat)
nneddudgi|3 hónapja |Permalink|Komment elrejtése
@trewisz:

Hát igen, India és Kína, megkerülte az Egyesült Államok kezdeményezésére bevezetett és az EU által is elfogadott szankciókat az iráni olaj és gazdaság ellen.

Ezt úgy csinálták, hogy a héten mindketten csökentették az Irántól vásárolt olaj mennyiségét - egyelôre - 10%-kal. Amihez tegyük hozzá, hogy Kína vette meg eddig az iráni olaj 45%-át.

Értékelés:-4 (4 szavazat)
nneddudgi|3 hónapja |Permalink|Komment elrejtése
@trewisz:

Viszont az EU tleg nem július óta, hanem idén júliusTÓL FOGJA bevezetni az olajembargót.

Ettôl függetlenül US MÁR szankcionálja azokat a cégeit, melyek pénzügyi kapcsolatban vannak Iránnal, iráni céggel.

Ami Irán tárgyalási hajlandóságát illeti, az eddigiek alapján tökéletesen megértem a nyugatiak fenntartásait.

Értékelés:-4 (4 szavazat)
Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön rendelkezik eduID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?

Kövessen minket!

Buszos utazásához a Kitekintő a busszal.hu-t ajánlja!
különbusz – személyszállítás – buszbérlés

Megosztották

Galériák