Jól teljesített az óriásvállalat

Amint arról az Equilor már beszámolt a július 12-i heti hírlevélben, az Egyesült Államokban hivatalosan tegnap vette kezdetét a második negyedéves gyorsjelentési szezon azzal, hogy az alumíniumipari óriás Alcoa közzétette a 2010. júniussal végződő három hónap főbb számait. A Dow Jones indexben is tagként jelen lévő Alcoa a vizsgált időszakban 5.2 milliárd dolláros árbevételt realizált, szemben a megelőző évi azonos időszakban regisztrált 4.244 milliárd dollárral. Az egy részvényre jutó eredmény (EPS) így 13 cent lett, míg egy éve ugyanez -26 cent volt. Az Alcoa-t követő elemzők előrejelzéseiből készített konszenzus 5.048 milliárd dolláros árbevételt és 12 centes EPS-t várt, vagyis elmondható, hogy az alumíniumipari cég a várakozásokat kis mértékben, de felülteljesítette.

John Tumazos, az egyik részvénypiaci elemzéseket készítő online portál szerzője szerint, a társaság jól hajtotta végre a költségcsökkentési terveket, illetve a beruházásokat is a tervnek megfelelő szinten tartotta a menedzsment, emellett pedig mind a négy kulcsterületen elfogadható számokat produkáltak. A CNBC beszámolója kiemeli még, hogy az elmúlt három hónapban az alumínium ára élesen zuhant: áprilisban még 2400 dollárt kértek egy tonna alumíniumért, később viszont már 2000 dollárra is leesett az árfolyam tonnánként. A pozitív gyorsjelentésre az Alcoa részvények 3%-os emelkedéssel reagáltak a normál kereskedést követő extra szakaszban.

Kitekintő / Equilor

Felkapott hírek

Friss hírek