A drogellenes harc a gyilkosoknak kedvez?
2010. március 10., szerda
- Címkék:
- drog
- egészségügy
Az Egyesült Államokban hatályos drogtörvények alapján súlyosabb büntetésre számíthat az ember kokainnal való üzérkedésért, mint gyilkosságért - írja a The Guardian. Barack Obama azonban változást ígért elődeihez képest, a drog-ellenes háború vonatkozásában is.
Az amerikai Igazságügyi Statisztikák Hivatalának 2008-ban készített összefoglalója szerint, míg 1989-ben a megkérdezettek 27%-a gondolta úgy, hogy a drogok jelentik az Egyesült Államok számára a legsúlyosabb társadalmi problémát, addig 2004-re ez az arány 1%-ra csökkent. A közmegítélés jóval elnézőbb az illegális kábítószereket illetően, főként a könnyűdrogok esetében, mint korábban. Ezzel párhuzamosan egyre több amerikai politikus vállalja nyíltan "drogos múltját". A Gallup egy 2009. októberében készült közvélemény-kutatása szerint, a megkérdezettek 44%-a üdvözölné a marihuána legalizálását, ami Kalifornia-államban realizálódni is látszik. Azonban 52% még mindig nem ért egyet a "legnépszerűbb könnyűdrog" legitim társadalmasításával. Többen érvelnek a bűntetőjogi kategóriába sorolandó egyéb szerek és a marihuána szociálisan destruktív hatásaival, míg a legalizálást vagy dekriminalizását támogatók szerint a törvény határain kívül eső drogkereskedelem csak a kábítószerben érdekelt bűnelkövetőknek hoz hasznot.
Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma már régóta hezitál a "drogprobléma"megoldásának lehetséges alternatívái között. Míg Barack Obama kampányában az "ártalomcsökkentésen" alapuló drogpolitika mellett kötelezte el magát, addig a Bush-adminisztráció 2002-ben élesen elzárkózott a marihuána gyógyászati célokra való felhasználásának engedélyezésétől, ezáltal szembehelyezkedve a demokraták kétharmadának akaratával. Egyre több állam kapcsolódott be ugyanis, a gyógyászati marihuána szabályozott felhasználásába, annak ellenére, hogy a szövetségi törvény ezt nem engedélyezte. John Walters, aki a Bush-kormány idején a Fehér Ház drogügyi irodájának (ONDCP) vezetője volt, nem értett egyet az "ártalomcsökkentést" szorgalmazó hangokkal, így a tűcsere-program is csak a következő kormány idején indulhatott el.
Obama drogpolitikájának legfőbb bírálói mégsem a republikánusok, hanem azok a drog-ellenes csoportok, akik folyton kritizálják a kormányzatot, amiért az "ártalomcsökkentés" égisze alatt a tűcsere-programokat finanszírozza, vagy azért, amiért a jelenlegi adminisztráció a gyógyszerészeti heroin orvosi/klinikai felügyelet melletti használatát támogatja. "A kábítószer-ellenes csoportok ugyanis, fontosabbnak tartják a droghasználat puszta elítélést, mint az AIDS vagy a hepatitis megelőzését" -írja Jennifer Abel publicista.
Az amerikai elnök kábítószer-ellenes stratégiájának, a választási-kampányában felvázolt pontjait sokan üdvözölték az előző éra túl szigorúnak ítélt harcának bírálói közül. Érvelésük szerint azonban a kormány droggal vívott háborúja még mindig túlzó és aránytalan a többi, életellenes, vagy vagyoni kárt okozó bűncselekmény típusok törvényi megítéléséhez képest. Az efféle álláspontokat jól summázza Jennifer Abel megállapítása: "A gyilkosság és az erőszak súlyos bűncselekmények, mégsem zárják ki az elkövetőket a főiskolai ösztöndíjrendszerből, míg a drogosokat igen". A The Guardian publicistája a "Preppie Killer" néven elhíresült, Robert Chambers példáját hozza, annak érzékeltetésére, hogy az erőszakmentes, droggal való visszaélések mennyivel magasabb büntetést vonhatnak maguk után, mint az individuumot megkárosító esetek. E szerint, Chambers-t 1986-ban 15 év fegyházra ítélték, amiért megfojtott egy fiatal lányt. Tavaly, miután kiengedték, a gyilkost újabb kihágáson kapták rajta a rendőrségi szervek. Kokaint árult, amiért legkevesebb 19 évre legfeljebb életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélheti a bíróság. 2008-ban, 1.6 millió feltételesen szabadlábra helyezett felnőttkorú személyt tartóztattak le droghasználat miatt és 18 százalékukat el is ítélték. A marihuána miatti letartóztatások csaknem 90%-a a szer birtoklása miatt történik. Igaz, a büntetési tételeket illetően az USA-szerte változó szankciók vannak érvényben, így a pénzbeli kompenzációtól az életfogytiglani börtön-büntetésig súlyosbodhat a kábítószerrel való visszaélés megtorlása. Azonban egyetlen más bűncselekmény típus sem jár olyan szociális retorziókkal, mint a drog birtoklása. A hatóságok bevonhatják a jogosítványt, vagy eltilthatnak a különféle, rászorultsági alapon járó juttatásoktól.
Az Obama-adminisztráció ígérete szerint, elődeihez képest más úton képzeli a drog-ellenes háború megvívását, amint ezt az "ártalomcsökkentés" jelszava alatt hozott intézkedésekkel is demonstrálni szándékozik. Ugyanígy, a változást képviseli a mexikói drogbárók megfékezésére tett ígéretével, mely szerint, Bill Clintontól és az ifjabb George Bushtól eltérően, nem Latin-Amerikában, hanem a washingtoni törvényhozásban kívánja bevetni elnöki befolyását, praktikusan rendeletek által útját állni a kartellekhez eljutó fegyvereknek. Mindemellett Obama a szankcionálás helyett a drogosok kezelését helyezné előtérbe. Legalább is megválasztása után így nyilatkozott.
Egyre több kábítószer függő esetében érthető, ha egyre kevesebben tartják veszélyesnek...
(éppen a realitás érzékük veszik el)
Ez olyan, mint ahogy nálunk az adócsalást a többség nem tartja bűnnek. Igaz,hogy egy társadalom esik szét, a "demokrácia" semmisül meg- hiszen nincs ami a gépezetet működtesse.
(Egy kocsmában igen kevesen vannak akik a bort károsnak tartják)
Buszos utazásához a Kitekintő a busszal.hu-t ajánlja!
különbusz – személyszállítás – buszbérlés












Megadhatja, hogy mely pontszám alatti értékelésű kommentárok ne látszódjanak.
Nincs szűrés -10 pont -5 pont -2 pont 0 pont