"No, we can't"

Címkék:
• oroszország

Én is, több millió társammal együtt, lélegzetvisszafojtva vártam, hogy elinduljon a látványosság. Ezt szégyenkezve mondom, nem csak azért, mert az egyébként politikához edződött gondolkodásmódomat maximálisan áthatotta a naivitás, hanem azért is, mert ennyi elvárással szemben senki nem tudna helytállni, és ez utóbbira bizony már egy éve is rájöhettem volna. Ugyanakkor hiába mentegetem a helyzetet: az új amerikai sas nem szárnyalt túl magasra 2009-ben.

És megválasztatott...

A nagy messiás-várás közepette viszonylag kevesen gondoltak bele abba, hogy Barack Obama kezdeti röppályáját erősen determinálni fogja George W. Bushtól kapott öröksége. A halódó amerikai egészségügy, a háború Irak és Afganisztán ellen és a recesszió miatti hatalmas munkanélküliség voltak a legsürgetőbb gondok. De az elnöki asztalon hevertek még olyan „kisebb” ügyek is, mint a közel-keleti kérdés rendezése, az orosz-amerikai viszony normalizálása, vagy egy megvalósítható Kína-politika kialakítása. Ezekkel a kihívásokkal indult 2009 januárjában Barack Obama elnöki karrierje.

Kattintson és nézegessen képeket Washigtonról!

Az amerikai választópolgárok új elnöküktől elsősorban saját belső problémáik rendezését várták. Mi többiek pedig, akik általában csak elszenvedői vagyunk az amerikai elnökválasztások eredményének, csak reménykedhettünk, hogy a szabad világ új vezetője nem követi el elődje, George W. Bush hibáit. Kétségtelen, hogy Bush nyolc éves regnálása megingatta még a legharcosabb Amerika-barátok hitét is, és mindenidők egyik legellentmondásosabb elnöke egy rendkívül kényes bel- és külpolitikai építményt hagyott utódjára.

Obama ezt az építményt - talán kissé szerencsétlenül - a külpolitika irányából közelítette meg. Az új stáb a 2009-es évet lényegében úgy, ahogy van a külpolitikának szentelte. Ezzel nyilván nem elvitatni szeretném az egészségügyi reform jelentőségét, de ami tény az tény: Barack Obama az elmúlt évben „körbeturnézta” a Földet, és beszédei is nagyrészt a nemzetközi stabilitás megteremtésére irányultak, semmint választói belpolitikai igényeinek kielégítésére. A hab a tortán, avagy a messiás-jelenség záróakkordja (ez nézőpont kérdése) minden kétséget kizáróan a Béke Nobel-díj volt, amire még az egyébként olyan „hívő lelkek” is felhördültek, mint én.

Cikkünk folytatódik, kérjük lapozzon!