Már máshogy nézünk Amerikára
- Címkék:
- egészségügyi reform
- gazdasági válság
- reform
- usa
Elutasította a Fehér Ház azokat a vádakat, amelyek szerint Barack Obama, a választási ígéretével ellentétben, semmiféle változást nem eszközölt az elnöksége első évében – adta hírül a CNN hírcsatorna. Valerie Jarrett, a Fehér Ház vezető tanácsadója szerint ennek éppen az ellenkezője igaz és az elnök rendkívüli változást ért el a megválasztása óta.
Az Egyesült Államok külpolitikájában végbement pozitív folyamatokkal kapcsolatban Jarrett kifejtette: Obama drámai módon változtatott azon, ahogyan a világ ma Amerikára tekint. A tanácsadó úgy gondolja, hogy az elnök utazásai révén kiépített kapcsolati hálójának köszönhetően az Egyesült Államok ma biztonságban van és Amerikát a többi ország is partnerének tekinti.
Jarrett továbbá „óriási mértékű változásként” emelte ki azt is, hogy az Obamának egy év alatt sikerült visszarántani Amerikát a gazdasági összeomlás széléről. Mindemellett szerinte kedvezően hat az országra az is, hogy az elnök a költségvetési folyamatokat is igyekszik ellenőrzés alá vonni.
Az egészségügyi reformról beszélve Jarrett elmondta, hogy Obamának továbbra is szándékában áll a republikánusokkal való együttműködés és az elnök még a massachusettsi vereség ellenére sem áll el a törvényjavaslat létrehozásától és megvalósításától: „továbbra is harcolni fog azért, amiért mindig is harcolt”.
Ez a portál vírussal fertőzött ! ! !
Azt hiszem csak Obamára néznek másként mint a volt elnökre.
„továbbra is harcolni fog azért, amiért mindig is harcolt”.
Hat ez az, hogy harcol, eroszakosan probalja a sajat akaratat rakenyszeriteni mindenki masra.
Jarrett meg nem hajlando szembenezni a realitasokkal. Jo lenne ha nem csak hangzatos frazisokat ismetelgetne, hanem konkret peldakat hozna. Persze azt nehez ha nem is leteznek.
-
Már válaszolt
- lacika_33 ( 7 hónapja )
Mikor megnéztem a beiktatási ceremóniát berosáltam azon, ahogy a bamba amcsik bőgve ölelkeztek Obama beszéde alatt. Nos a helyzet mára megváltozott, kezdenek rájönni ők is, hogy ugyanazt a politikát folytatja mint Bush. A lakosság 50%-a bírálja. A másik fele meg csak eztán fogja....
De a lényeg az, hogy Obama (is) egy báb. A globális háttérhatalom bábja.
Kedves Sorge. Honnan veszed?
Már 3 vírust fogott a vírusirtóm. Az után, hogy itt jártam.
Egyébként az írásoddal egy kis " finomítás után " egyetértek .
Sziasztok!
Azt hiszem, egészen más szemszögből nézitek a politikát, mint én.
Kedves woww!
Nem értem pontosan, hogy ki az a más, akire erőszakosan rá akarja erőltetni az akaratát?
Gondolj bele.
Őt választották elnöknek, nem egészen egy éve, elsöprő előnnyel.
Kampányigéreteket tett, és azokat kategórikusan végrehajtja.
Hol itt a hiba?
Az a probléma, hogy végre egy politikus, aki nem a levegőbe beszél, és kőkeményen végrehajtja azt, amit igért?
Miért baj?
Ha pedig nem támogatod Obama elképzeléseit, akkor ne alkoss a személyéről ilyen véleményt, mert az más, ha a programjával nem értesz egyet, és ha őt minősíted személyesen.
Obama egy pragmatikus politikus, nem másokra erőlteti rá a véleményét, hanem teljesíti az igéretét, aminek teljesítésére igéretei alapján az amerikai nép többsége felhatalmazta.
Ilyen egyszerű.
-
Már válaszolt
- woww ( 7 hónapja )
Kedves én!
Mi az amiben ugyanazt a politikát folytatja mint Bush? (most komolyan konkrétan nevezd meg léci. - vagy te is csak újságból lopott közhelyeket harsogsz - bocs)
Miből gondolod, hogy ő is csak báb? -- szerintem ennél jóval több, Bushnál meg fényévekkel több.
(és egyébként ki nem szarja le, hogy a lakosság 50%-a bírálja - add hozzá, hogy kik ellen tesz intézkedéseket, és kinek a kezében van a média, ami manipulálja az általad csőcseléknek nevezett embereket)
-
Már válaszolt
- én ( 7 hónapja )
Ez a közvéleménykutatásosdi valami egészen pitiáner és nevetséges dolog, amivel a központi kormányzat intézkedéseire akarnak hatni egyes kőkazdag megmondó médiamogulok, akik finoman kifejezve lobbiznak valami (számukra) jó ügy érdekében.
Yeah right, please explain to me how the american political system works. I'm sure you are such a big expert that entitles you to lecture me and everybody else around here.
Guess what, mostly you just sound ridiculously ignorant.
Aki nem tud angolul a lenyeg: Ja majd pont te fogsz engem kioktatni az USA-rol
Az, hogy te valamit nem ertesz az 1, nem meglepetes 2, meg igaz.
Meselj miket hajtott vegre az igeretek kozul, keretik sorolni....
Egyaltalan azzal tisztaban vagy miket igert? Nagyon nem arrol tanuskodik a kommentarod. A kozhelyeket te hangoztatod, speciel en-nek igaza van. Pedig ritkan ertek egyett a velemenyevel, csakugye ebben az esetben tenyekrol van szo.
http://vids.myspace.com/index.cfm?fuseaction=vids.individual&videoid=61820262
Kedves lacika.
Obama és Bush között szerintem csak annyi a különbség, hogy Bush fehér, Obama meg afro.
Tényleg elhiszi valaki, hogy egy ember meg tudja változtatni a világot?
Ha figyelmesen végignézed(!) a videót és hiszel az összeesküvés-elméletekben.....
Dear Woww,
I don't really know, who you are, and why you think, that you are such a big master of art.
But I think that just because your are one of the journalists of this page, you think, that your opinion is more important that mine.
You say that I am ridiciously ignorant. Maybe. For you. But I think, that this is a professional page for people, who are not only want to get some information and want to get to know, that some other people from Hungary thinking about the situation abroad, but for people who have a strong opinion, who are following the political happenings, and want to argue about a topic or an opinion of someone else, and find it a big fun to get to know, how other people think about something.
I think, that my opinion is correct, and factually based, read my other opinions to other topics as well.
To this topic thats all, I wanted to write, there is no point of writing anymore, but I will answer your big and sophisticated questions as well.
Anyway I don’t find it such a big thing to speak english on a hungarian website.
(Just because I am hungarian, and not american..)
America is just a simple for us how to look at, and manage our politics and to widen our range of views.
If you are argueing, please don' attack my personality, but just my opinion, and with argues please instead of personal titles.
And if you have a political point, or represent a hungarian political party, than say that, or not let others to write opinions to a topic.
With love
(kioktathatnálak, de nem akarlak)
-
Már válaszolt
- woww ( 7 hónapja )
Nem az akaratát akarja rákényszeríteni mindenki másra, hanem egyszerűen tudatában van annak, hogy az amerikai emberek választották meg, és szerinte a hatalom amerikában az amerikai embereké, és nem azoké, akik nem demokratikus úton próbálják gyakorolni a hatalmat.
Az emberek delegálták rá a hatalmukat, és nem a vállalatvezetők.
Ami azt illeti ez egy elég komoly politikai kérdés és szemléletmódbeli kérdés, és elég sokmindenkit kiborít.
Azonban egyenlőre nem tudnak mit kezdeni Obamával.
Mármint nem az a 10 százaléka a vállalatoknak, akik hibájából és mohóságából az emberek szívnak a válság miatt.
HiEgyébként ha úgy tűnik, hogy ki akarok bárkit is oktatni, akkor bocs. Nem az a szándékom.
Na akkor fuss neki megegyszer.
Az angolodat nem kommentalom, az en magyarom sem tokeletes. de gondolom a "simple" az "sample" a "political happenings" az "political events" a "with argues" meg " with arguments" akart lenni. stb.
DE.
1, A velemenyedet kommentaltam, azt irtam hulyesegnek hangzik. Fenntartom! Hogy te milyen vagy azt nem tudom es nem is lenyeges.
2, Obama, elnoknek valasztottak meg nem diktatornak. Legyszives nezzd at ujra az USA alkotmanyat. Itt az elnoknek NINCS torvenyhozojoga. Nem arra kapott felhatalmazast rakenyszeritse a velemenyet a Kongresszusra vagy a Szenatusra. Akkor sem ha a sajat partjanak a tagjai. A ket testulet kepviseloi a valasztoiknak tartoznak engedelmeskedni es nem a partjuknak!!!! Lenyeges kulonbseg Mo-al szemben. Az un "partfegyelem" itt nemcsak nem letezik ebben a formaban, de kifejezetten tilos is! Ezert is fog annyi helyet veszteni varhatoan a Demokrata part az idokozi valasztasokon Novemberben. Neki az lenne dolga az altaluk hozott donteseket vegrehajtsa, ehelyet befolyasolni akarja oket.
3. Meg mindig egy tenyt se irtal szerinted mik azok a valasztasi igeretek amiket betartott. Varom sorold!
4. Boven van vele mit kezdeni, alkotmanyos uton. ;)) pl Tudod mi az a "filibuster" ? Erre lett kitalalva.
Most az én kommentárom nem tetszett, vagy a videót pontoztátok le?
wow, te láttad? Ha igen, Obama beszél az elején arról, hogy a sereg mellett létre akarnak hozni egy ugyanolyan erős polgári szervezetet. Minden 19 és 24 év közti amcsit 3 hónapos kiképzésre küldik. Ennek mi az értelme?
Van némi rálátásom a magyar sereg életébe. Nem is olyan rég közölték, hogy vissza fogják állítani a tartalékos rendszert. És ennek?
Nekem úgy tűnik(lehet paranoiás vagyok :) ) hogy a háttérben készül valami.
De arról is beszélhetnék, hogy munkaidőn túl, mikor az összes polgári alk. távozott, milyen nagy a nyüzsi....
-
Már válaszolt
- woww ( 7 hónapja )
A video ugy van osszeollozva, kulonbozo mas beszedekbol, kommentarokbol. Eleg zagyva es lathatoan propaganda celokra keszult.
Nem lesz itt semmifele kotelezo kikepzes. Polgari szervezet meg plane nem. Mar van a National Guard.
Ismetlem mar sokadszorra az elnok nem hozhat torvenyeket vagy kotelezo jellegu hatarozatokat.
NINCS JOGA HOZZA!!!!!!!!!!!!!!!!
Csak ennyi?? Nincs joga hozzá? Nagyon sok mindenhez nem lett volna joguk és mégis megtették!
Nem akarok példálózni, mert 1. kevés a hely 2. nem akarom elvinni más irányba a beszélgetést 3. úgy sem hiszed el. 4. meggyőzni nem akarlak és nem is tudlak....
-
Már válaszolt
- kopari ( 7 hónapja )
Bezony, ennyi. Ezert jo, a torveny mindenkire, mindig, egyforman. De legyszi hozz peldakat, mert ez is ugye csak rosszindulatu sugalmazas.
Azonkivul megprobalni lehet, sot neha meg is tenni de ha elkapjak akkor kemenyen megbuntetik oket.
Ha doc. filmet készít valaki, hát lesz egy csomó anyaga, aztán megpróbálja összeollózni a lényeget. Ez a film így is jó hosszú lett. Ez miért baj? Inkább az a kérdés, igazak-e azok a beszédek?
Mellesleg, ha jól emlékszem mielőtt ajánlottam a filmet, Woww is Obama párti volt. Úgy látszik, megnézte. Igaz-e, hogy olyan sok tüntetés van a háttér-szervezkedés és az "Új Világrend"ellen? Gondolom nem statisztákat látunk. Tele van a film hivatkozásokkal újságrészletekkel stb. Le kéne ellenőrizni.
-
Már válaszolt
- woww ( 7 hónapja )
Nem konnyu ez igy. Mi az, hogy Obama parti????
Nem vagyok fanatikusan hive senkinek es semminek.
Tamogatom Obamat sokmindenben. Szerintem jo elnok is lehetne, vagy legalabb is jobb mint egyelore abban meg biztos vagyok jobb mint McCain lett volna.
De, ettol meg nem hiszem azt tevedhetetlen es mindenben automatikusan igaza van. Szo nincs rola. Az egeszsegugyi tervezet rossz. Mindket jelenlegi formajaban (aki nem tudna annak elmondom ket kulonbozo valtozat van, mas a Kongresszusnal es mas a Szenatusnal)
Ettol fuggetlenul en is szeretnek egy atfogo minden allampolgarra kiterjedo biztositast. Pont az az egyik problemam a torvenytervezettel, hogy ez nem az.
Egyeb kampanyigeretek: Csapatkivonasok, Afganisztanba egyelore csak tobb katona megy nem kevesebb es meg igy is remenytelen a helyzet.
Munkahelyteremtes: Par milliardot mar sikerult elkolteni a munkanelkuliseg megis egyre no. Szerintem pont azert mert teljesen ertelmetlen projectekbe olik a penzt.
http://online.wsj.com/article/SB10001424052748704204304574544063776158046.html
A hivatalos adatbazis es lista megtekintheto itt:
http://www.recovery.gov/Pages/home.aspx
Mert ugye ez nyilvanos , hiszen az allampolgaroknak joguk van tudni mire is kolti a kormany az adonkat.
A béke-nobel díjas....
Ok.
A politikai szaknyelv nem az erősségem, de azért a rigó felső megvan.
Mi az, amit megvalósított az igéreteiből az első év alatt, illetve mi az, ami irányában lépéseket tett, és várható, hogy a köv három év alatt befejezi.
először is megszüntette a kínzást, volt egy törvény ami engedélyezte a kihallgatások során a kínzásokat. Ezt Bush vezette be, Obama törölte el. Egyik első intézkedése.
Guantanamó felszámolás alatt van, első szinten szüneteltette a kihallgatásokat, de ez még hosszabb folyamat, és vannak zökkenők, de manapság azért egyik őr se merne olyan csuklyás fényképeket felrakni az internetre, mint anno, meg egymással baszatni a rabokat.
Vegyük az világgazdasági válságot.
Mi is volt a kiinduló ok?
Az AIG, valamint más biztosító társaságok és hatalmas piaci hányaddal rendelkező cégek és pénzintézetek túlvállalták magukat, túl nagy kockázatokat vállaltak, jelzálog nélkül sok hitelt kihelyeztek, aztán nem tudták kifizetni a betéteseket amikor bedőltek a hitelek.
Túlzott kockázatot vállaltak. Az adósság aztán begyűrözött a gazdaság további részeibe fentről lefele.
De persze muszáj volt megmenteni a bankokat, mert az önkéntes újraelosztás a gazdaság nélkülözhetetlen eleme.
Meg lettek mentve a bankok, mostmár csak kicsit le kéne szabályozni őket és megelőzni az újabb válságot.
Egy éve senki sem hitt abban, hogy ilyen gyorsan rendbe jönnek a dolgok, de rendbejöttek, és ebben az elnök és miniszterei kemény és határozott fellépésének kulcsszerepe volt
Azt azért tegyük hozzá, hogy az állampolgárok pénzéből mentették meg a bankokat, és azok meg most is csak bónuszokat osztogatnak ahelyett, hogy a hitelkihelyezést ösztönöznék, de legalábbis nagyobb mértékben, és elvárható módon.
A bankokat kordában kell tartani, mert semmi garancia nincs arra, hogy nem fognak megint előidézni hasonló bajt, amit aztán majd megint a szegény adófizetőknek kell majd megfizetni.
Térjünk át az egészségügyre, mint egyik fő kampányigéretére.
Azt igérte, hogy az elnöksége alatt rendbe rakja.
Azt látjuk, hogy már majdnem készen van, hajszál választja el az USA-t, hogy legyen egy erősebb szolidaritáson alapuló egészségügyi rendszere, és a biztosítók ne maguk szabják meg a dolgokat és felelőtlenül, kartell alapján egymásnak osztva a lapokat kihasználva az embereket.
Azt ugye látjuk, hogy a cégvezetőket nem az emberek választják, mint az elnököt, tehát a felelősségük tekintetében csak a törvényes keretek betartása a mérce és a határ, ami nem kifejezetten szabályozza gyakorlati szinten azt, hogy az embereket nem lehet szétszopatni, meg lenyúlni a lóvéjukat, magyarán az emberi jogokat csak alapelvi szinten szabályozzák, és természetesen, hogy az amerikai alkotmányt nézzük mint 3. generációs emberi jog a szociális biztonság és az egészséges élethez való jog eléggé le van szabályozva, mint ahogy minden nemzetközi egyezmény emberi jogi csatolmányában. De ezt tudjuk.
Az egészségügyben is vannak elég komoly lépések, mint például az első hónapokban a gyerekekre egy bizonyos életkor alatt kiterjesztették teljes egészére.
Egy másik helyen folytattunk vitát egymással az egészségügyről, ezt most nem ragoznám, de majd esetleg még folytathatjuk. Még lehetne folytatni.
Egyébként még határozottan van esély az elfogadására, hiszen vannak olyan republikánusok, akik középre húznak, és bizonyos feltételekkel, meg egy kis hiúság cirógatással megnyerhetőek. Pl. Olimpia Snow, aki már korábban is többször is együtt szavazott a demokratákkal, és elég komoly egyeztetések voltak, amikor még nem lett meg a szuper többség.
Nézzük a hadügyet.
Mit igért?
Azt, hogy kivonul Irakból, mert az egy igazságtalan háború, és azt, hogy az afgán háborút kell megnyerni, mert az egy igazságos háború.
Ezt mondta, és ezt is teszi.
Egyébként, ha összehasonlítod az arányokat, irakban sokkal több amcsi harcolt, mint most Afganisztánban. És ennél több amcsi már várhatóan nem megy afganisztánba, sőt Obama igérete szerint 2011-ben megkezdik a csapatkivonást. McChristal tábornok könyörögte ki a csapaterősítést.
Irakban már lényegében csak a csapatkiképző tisztek vannak, akik irakiakból képeznek egységeket, és az ottani amcsik már csak a táborban kotlanak.
Tehát már az első évben szinte teljesítette is a négy évre szóló igéretet.
Környezetvédelem.
Ezt ne taglaljuk, ezt mindannyian tudjuk, hogy radikálisan és komolyan végzi.
Kezdjük ott, hogy Stephen Chu lett a környezetvédelmi miniszter, aki Nobel díjas fizikus, tehát a lobbi érdek és az olaj érdekeltség szinte kizárható.
Egyébként Bush mint texasi kormányzó elég durván támogatta az olajkitermelést és jelentős olajérdekeltségei voltak, és az Iraki háborúban azért az ottani nem kevés olaj sem lehetett jelentéktelen szempont.
Külügy.
Ez is egyértelmű.
Robbanásszerű változás.
Mindenkivel kavar, mindenkivel haverkodik, mindenkivel jóban van.
Ennyi.
Vitathatatlan tehetség. Van néhány kis fika ember, mint a Venezuelai elnök, meg a Bolíviai elnök, aki néha beanyázik, de azt tudjuk, hogy az egyik katonai mozdulatokkal szerzett hatalmat, a másik meg drogkereskedő, aki ráadásul bár ez most nem a lényeg, de magyarokat tart fogva terrorista akcióért kutyának való körülmények között, még tárgyalást se nagyon tartanak.
Az oroszokkal is felvette a kapcsolatot, Kína, India, Kelet Ázsiai körút.
Mi van még?
Segíts.
Hát ja.
Vannak, akik azt várják, hogy már az első évben teljesítenie kellett volna mindent, és máris szidják, de az ilyen embereknek nincsen gyakorlati érzékük, és reálérzékük. Ezenkívül fingjuk sincs arról, hogy milyen lehet elnöknek lenni. Hát nem egyszerű.
Hasonlítsák össze bármely korábbi elnökkel. Hatalmas kontraszt.
Bush már az első évétől kezdve a katonai költségeket kezdte növelni, Obama meg csökkenteni.
Diktátor?
Tudom, hogy vannak olyan igazgatástudományi szemléletek, amelyek szerint az államnak vissza kell vonulnia, ki kell vonulnia a vezetésből, és hagyni kell, hogy minden menjen a maga útján, és néha be kell avatkozni éjjeliőrként aztán leszarni mindent.
Annyit mondok, hogy ezek az elméletek a jogelmélet és államelmélet kategóriáját képezik, tehát nincs kötelező erejük, tehát ha bárki is hőzöng emiatt, az csak hőzöngés marad, semmi más, mert amit Obama tesz, az teljesen jogszerű, minden egyes cselekménye alkotmányos.
Amit te taglalsz, az szimpla nézetkérdés. A te elképzeléseidet vetíted rá.
A demokrácia négy évente választás, de a választások között az elnöknek vezetni kell az államot.
Azért van az elnök, hogy vezesse az országot.
Az emberek azért választják meg, és ezt várják tőle.
A további magyarázat részemről is inkább politikai filozófálgatás lenne, amit egyébként élvezek, de nem hiszem, hogy bárki is elolvasná egy-két emberen kívül.
Egyébként érzem a portálon ezt a neoliberális szemléletmódot most nem leszólásként, de itt mindenki azt gondolja, hogy az ország elnöke akkor viselkedik frankón, ha behúzza fülét farkát és az íróasztalánál kuksol.
Ez szerintem nevetséges és abszurd.
Én például azért megyek el szavazni négy évenként, hogy valaki olyan kormányozza ezt a drága országot, aki okosan használja fel a közpénzt és az embereknek jobb lesz.
Ez pedig nemcsak anyagi kérdés, hanem emberi és elvi kérdés, ez pedig nem az üzleti világ sajátos szemléletmódja, hanem a politikáé, ezért kell hogy nagyobb hatalma felelőssége és beleszólása legyen egy-egy közintézménynek, mivel az az emberek által jobban felelősségre vonható, magyarán legközelebb nem választják meg.
Persze ehhez szükség van a társadalom tudatosságának bizonyos szintjére, ami nem állítom, hogy mindig megvan, de akkor is ez az egyetlen reális megoldási lehetőség.
Kiváncsi vagyok, elolvasta-e valaki ezt a sok bölcsességete, amit leírtam…
:)
hi
Az elnöknek nincs törvényhozó joga, de van vétójoga, ezt kereszt vétónak hívják, és egyébként ő írja alá a törvényt végső soron.
Egyébként a saját pártjának is ő a vezetője, hiszen a párt nagykutyái indultak el a választáson, és azok közül ő kapta a legtöbb támogatást.
A pártra nem kényszerítheti rá a véleményét, de mindenkinek józan érdeke, hogy a párt egységes legyen, és legyenek közös eredmények.
Magyarán az egész törvényhozási rendszerben mindenkinek tudni kell, hogy hol van a helye.
A kongresszusban, hiába nagy dolog szöveteségi képviselőnek lenni, vagy szenátornak, az akkoris csak egy képviselő, és akkoris csak egy szenátor, akinek egy szavazata van.
-
Már válaszolt
- woww ( 7 hónapja )
Hát ezt egész jól összeszedted. Én csak annyit szoktam kérni a kritikusoktól, hogy helyezkedjenek bele annak az embernek a pozíciójába, pontosabban pszichéjébe, akit kritizálnak. Amint megteszik, csodálatos változáson esnek keresztül és sokkal diferenciáltabban látják a világot, illetve azt a dolgot, amire ex catedra kijelentik, hogy így kell(ett) volna csinálni és punktum, vagy hogy az egy nagy hülye.
Röviden reagálva, Obama tényleg karizmatikus srác és ennyi idő alatt még a nagy, a tőle túlzott mértékben is elvárt dolgokat persze, hogy nem tudta felmutatni, de rajta legalább látszik, hogy dolgozik az ügyön nem úgy, mint egyes országok kormánya, ahol a kormányfő bizalmasainak kijelenti, hogy "...az elmúlt négy évben nem csináltunk semmit, csak hazudtunk reggel, délben és este..."
Elolvasni elolvastam, de az sem valtoztat a dolgokon.
pl az, hogy te mit szeretnel mit csinaljon egy elnok az egy dolog az meg egy masik, hogy itt ez egy torvenyileg pontosan korulhatarolt feladatkor.. Nem filozofiai jog- vagy allamelmeleti kerdes.
Mar masnak is irtam, egyszeruen szinte semmit nem tudsz az USA valos mindennapi mukodeserol. Te szeretnel valamit, de az attol meg nem ugy van.
Sem az egeszsegugy, sem a hadihelyzet.
A kulonbozo kapcsolatfelvetelek amiket emlitettel jol hangzanak de semmilyen valos eredmenyuk nincs. Minket a lenyeg (bottom line) erdekel.
A banki ugyletekrol es hitelekrol amit irtak az minden alapot nelkulozo igazi laikus rhetorika. Koze nincs a valosaghoz.
pl Szo nem volt rola nem voltak jelzalogok, azok voltak, de ha a piaci ertek valtozik akkor sokra nem mesz vele. Hiaba arvereztek el oket.
Szep hosszu a kommented, jol is hangzik, csak a fele sem igaz. A tobbi jo.
En elhiszem Mo-on meg akar mashol is ez eleg egy politikusnak a sikerhez, itt nem. Nem veletlenul vesztenek a demokratak mostmar sorozatban mindent es fog O szemely szerint megbukni ha nem valtoztat surgosen.
-
Már válaszolt
- lacika_33 ( 7 hónapja )
Na itt a pont ahol nagyot tevedsz.
1, A partnak nem feltetlenul o a vezetoje, SOOT altalaban nem o az, az a Frakciovezeto., de lehet barki mas is! Most mar sokadszorra kerem legalabb az alapoknak nezzetek utanna mielott az USA szisztemairol irtok. "Mindenki tudja hol a helye" ha egy kepviselo a valasztoi akarata ellenere partvonalon szavaz akkor masnap rugjak ki. ES BUNTETIK MEG, ITT EZ KIFEJEZETTEN TILOS!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
HA tenyleg megvan a felsofok akkor legyszi vedd mar a faradsagot es olvasd el az alkotmanyt!!!!!!!!!!!!!!!!
Hello
Eloszor is, Minden Amerikai Allampolgar neveben, a sajatomat is beleertve, kikerem, hogy "bambanak nevezzenek".
Erdekes modon, kritizalunk-kritizalunk, de ha Magyarorszagon barki meghallja "Amerika" felcsillan a szeme.
Osszegzett velemeny: eloszor soporjuk ki Magyarorszag udvarat, s aztan kritizaljuk az Egyesult Allamok elnoket. Magyarorszagon az alig 10 millio allampolgart hulyitik, megalazzak, kihasznaljak, meglopjak, es Magyarorszag, illetve Polgarai kritizalja az Egyesult Allamokat? Minden jozan gondolkodasu ember tudja, hogy az Allamokban is komoly problemak vannak, mint mindenhol a vilagon. De a hirekbol kiszurve, elgondolkodtato, hogy van-e meg egy Magyarorszaghoz hasonlo korrupt allam a vilagon. Es az emberek ezt lenyelik......., szidjak, de nem tesznek semmit.
President Obama 300-szor ennyi emberert felelos, es biztos vagyok benne, hogy mindent megtesz, probalkozik, hogy az Allamokat rendbetegye.
De elobb hozzuk rendbe Magyarorszagot, amiben en is hatalmas mertekben reszveszek! Es nemcsak a szammal! Azutan johet a kritika orszagon kivulre.
Kettos allampolgar.
Magyarország lakossága 10 millió, Amerika lakossága 300 millió .
Az eltérés 30-szoros és nem 300-szoros .
Figyelj woww.
Pontosan tudom, hogy egy törvény az egy jó dolog, de az értelmezése szinte teljesen más kérdés.
Azt gondolom, hogy maximálisan belevetíted a saját képzeteidet és személyes elképzeléseidet az USA-ról alkotott képbe, és a sajtószenzáció kedvéért maximálisan probálod lehúzni a keresztvizet egy tehetséges emberről, aki elég sokat teljesített, és az első évhez képest már rengeteg dolgot véghezvitt, és a többivel is jól áll, jól halad.
Szerintem egyenlőre nincs komoly indok a kételkedésre.
Az USA alkotmánya, amit még sohasem módosítottak. Jobb ha tudod, hogy ez egy idea, mert a kiegészítésekkel egyben módosítják is. Az ottani alkotmányt meg elég, ha a legfelsőbb bíróság értelmezi.
Olvasd el a magyart, látni fogod, hogy itt milyen paradoxonok vannak, és ki mikor hogy teljesíti, vagy nem teljesíti a kötelességét. Melyik poszton igen és melyiken nem.
Amit leírtam, az lényegretörő és súlya van, lehet, hogy nem részletekbe menő, de igaz.
A fő irányait nem tudod te sem megcáfolni.
Üresen hit nélkül kritizálgatsz, ami nem tudom, hogy miért van, ráadásul mindenbe pesszimista felhangokat találsz, és nem becsülöd azt a fejlődést, ami a sok nehézség ellenére az eddigieknél sokkal erősebben történik.
Másrészt eddig még egy igéretét sem szegte meg Obama bácsi.
-
Már válaszolt
- woww ( 7 hónapja )
A demokrata pártban pedig nyilvánvaló, hogy neki van a legnagyobb tekintélye, és a választópolgárok neki kölcsönözték a párton belüli legnagyobb bizalmat, pedig adhatták volna másnak is.
-
Már válaszolt
- woww ( 7 hónapja )
Szia. Nem akartalak megsérteni. Igazad van. Magyarországot nem lehet összehasonlítani egy "nagyhatalommal". Csak azt nem értem, hogy miért néztek úgy Obamára, mint egy istenre?! Ő is csak egy ember, nem?! És mint általában a politikusokat a pénz(emberek) irányítják.
A bamba jelzőt azért használtam, mert úgy irányítják az átlag amerikait ahogy kedvük tartja(igaz a magyart is).
Ott van a WTC-s balhé! Azt is bevettétek, nem?!
http://www.youtube.com/watch?v=EZHeT-I8ONY&feature=PlayList&p=4C17FF1B4004C6DF&index=0&playnext=1
Azzal a mondatoddal is egyetértek, hogy először a saját udvarunkon söprögessünk.
Mellettünk csak az szól, hogy nem mi játszuk a csendőr szerepét a világban(igaz sajna nem is lenne mivel, mert Magyarországon felszámolták a hadsereget). Nem mi kényszerítjük rá az akaratunkat más népekre. Nem mi balhézunk a Közel-Keleten.
Sőt! Mivel nyitott vagyok majd mindenre meg merem kockáztatni az a mondatot, hogy nem mi keltünk földrengést más országokban.
"meggyőzni nem akarlak és nem is tudlak...." a második rész (nem is tudod) biztosan igaz. Ugyanis minél butább, bizonytalanabb valaki annál erősebb a hite. Itt erős hittel találkoztál, semmilyen érv nem győzi meg. (ez az erős hit köti a hazai választók egy részét valamelyik párthoz - mindegy hogy melyik oldalról beszélünk - és a hitükben semmilyen érv, tény meg nem ingatja azokat. viszont gyűlölnek mindenkit aki nem abban hisz amiben ők. ezért romlott el ez az ország, de úgy látom ez nem kimondottam hazai specialitás)
-
Már válaszolt
- én ( 7 hónapja )
lacika_33.
Na megegyszer. Itt mar a jogrendszer is alapvetoen mas mint Mo-on. Csak azt tudom mondani itt mi a jog. Hogy pontosan mik a kulonbsegek azt azert nem tudom megmondani mert az ottanit nem ismerem ezen a szinten. A romai jogrol csak az eredeti alapformajaban vannak alapismereteim.
Itt nem az van.
Senkirol nem huztam le semmilyen "keresztvizet" soha nem irtam semmi rosszat Obamarol szemelyesen. Az intezkedesei hatekonysagat vagy helyesseget biraltam. NEM UGYANAZ A KETTO.
A torvenyek ertelmezese vagy kiegeszitese mas dolog. Azert egeszitik ki hogy ugyanugy ertelmezheto legyen valtozo korulmenyek kozott is.
Te vagy az aki az elkepzeleseit megprobalja kivetiteni a torvenyekre. De ez itt akkorsem igy mukodik akarhanyszor ismeteled.
Nem akarlak meggyozni, azt hiszel amit akarsz csak azt nem ertem akkor miert csodalkozol ha a tenyek ellentmondanak a hitednek.
Te emlegetsz "foiranyt" "elkepzeleseket" "fejlodest" stb en meg mar eleg regota azt probalom veled megertetni ezek az ideologiai dolgok szepek ugyan de az amerikai allampolgaroknak kevesek. Mi konkret tenyeket akarunk!!!!!!!!!!!!!! Munkahelyek vannak...? Nincsenek.
Tenyleges mindenkire kiterjedo biztositas lenne..? NEM, csak kb 10-anak a lakossagnak.
Ezek nem megfeleloek az elvarasoknak. Senki nem ketli jot akar, de onmagaban a joszandek elegtelen. Hinni meg bizakodni azt a templomban kell, vagy ahogy errefele mondjak: "In God we trust..., for the rest, show me the bottom line." "Istenben hiszunk..., mindenki mas, mutasd a vegeredmenyt!"
Naaaaaa, hat hogy lehet ennyire nyilvanvaloan hamis dolgot allitani. Az, hogy egy partnak eppen ki a jeloltje az nem jelenti azt az a legtekintelyesebb tagja. Obama sehol nem volt pl Ted Kennedy-hez (isten nyugtassa) vagy sehol nincs Tom Daschle-hez vagy plane Bill Clintonhoz kepest tekintelyben.
Ugyanez igaz a republikanusokra is egyebkent. McCain sem azert lett elnokjelolt, ot is siman kenterbe verik masok.
Jobban ismered a honfitársaim mint Én, ugyanis én nem ismerek olyant akinek felcsillanna a szeme attól, hogy meghallja az "amerika" szót - legalábbis ha ez az USA-t jelentené a beszédben.
(valami amerika c. filmre szólsz, vagy Kern András "látlak Amerika" szófordulatára - mert akkor talán)
Lehet, hogy 60-as IQ-val valami szőke libának felcsillan a szeme, mert akkor azt hiszi, hogy dollárban fizetik ki a menetet, de normálisnak aligha.
Igen. Valahogy úgy van, ahogy mondod. Sokan pont abban hisznek amiben nem kéne. Vannak a környezetemben(szép számmal) "hithű" mszmp-s és fideszes szavazók és ahogy mondtad még megingatni sem tudtam őket a hitükben.
Tegnap a munkahelyemre bevittem egy politikamentes irományt. Kiakasztottam az üzenőfalra és vártam a reakciót. Kb. 2 óra múlva leszedették velem, mert a címében szerepel a zsidó szó.
Azt még valahogy lenyeltem, hogy "lojálisnak kell lenni az aktuális kormányhoz", de az már betette a kaput, hogy nem mondhatom hogy zsidó!
Reménytelen banda....
-
Már válaszolt
- Toto ( 7 hónapja )
Tudod általában ez történik amikor az egyszeri antiszemita nem veszi észre a különbséget a munkahelye és a sarki nyilas-kocsma között.
-
Már válaszolt
- én ( 7 hónapja )
Drágaságom. Nem vagyok antiszemita és nem járok kocsmába.
Remélem azt figyeled, hogy az elmúlt egy éveben megsokszorozódott az "antiszemiták" száma.
És ez a folyamat visszafordíthatatlan... :)))
-
Már válaszolt
- Toto ( 7 hónapja )
Nem nőtt a számuk. Az stabilan 4%-on áll. A többi szélsőjobb szimpatizáns pusztán ellenszavazó és a választások után mind le fog morzsolódni, amikor rájönnek hogy a Jobbik csak ígérget, de nincs megvalósítható programja.
Na most hogy jön ide a Jobbik? Ha figyeltél volna Tulokra, leírta, hogy a választások "súlytalanok", az Lisszaboni szerződés miatt. Én egy szóval nem mondtam, hogy a Jobbikra voksolok. Engem csak az igazság érdekel és napról napra közelebb kerülünk hozzá! :))
De ha már felhoztad..."Magyarország Ukrajna és Bulgária mögött a harmadik helyen áll a szélsőjobboldalra fogékonyak aránya szerint - közölte Krekó Péter. Hozzátette: a magyar társadalom csaknem 21 százaléka állítja a felmérések szerint, hogy értékrendje a radikális jobboldalhoz áll közel..."
http://www.hirextra.hu/2010/02/10/a-magyar-lakossag-otode-fogakony-a-szelsosegekre/
No akkor hogy is van ez Toto?
Toto. Ezt olvasd el!
http://x3.hu/freeweb/frameset.x3?user=/zoner&page=/cion.html
Toto! Ezt nézd meg! http://www.youtube.com/watch?v=93mk72IXmMI


















