Visszatér a Forma-1 Montrealba

Berkes Anna
2009. december 1., kedd

Az idei év kihagyása után ismét visszatér a kanadai helyszínre a száguldó cirkusz, a Forma-1 futam. 2008 végén szerződési bonyodalmak miatt döntöttek úgy, hogy kihúzzák a versenynaptárból a montreali nagydíjat, most azonban sikerült megállapodni, olvasható a cbc.ca oldalon.

A gyorsasági autóverseny atyja, Bernie Ecclestone rábólintott arra az ajánlatra, miszerint összesen 15 millió dollár folyik majd be a Forma-1 számlájára, ezt a szövetségi kormány, az állam és Montreal városa adja össze. A Montreal turizmusáért felelős hivatal további öt millió dollárral hajlandó hozzájárulni ahhoz, hogy a verseny hosszú távon megrendezésre kerüljön.

Ismét lesznek versenyek a montreali pályán

Most újabb öt évre biztosították a kanadai nagydíj helyszínét, és még alkudni is sikerült. Ecclestone ugyanis először 175 millió dollárt kért a szervezőktől, akik azonban a gazdasági válságra hivatkozva egy jóval elfogadhatóbb összeget harcoltak ki. 2010. június 13-án lesz a legközelebbi kanadai nagydíj, amelyet várhatóan 144 ország 300 millió televíziónézője lát majd. 

Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön rendelkezik eduID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?

Kövessen minket!

Galériák