Viszlát, McDonald's!

Sándor Szilvia
2009. szeptember 22., kedd
Megosztás:

Amerikában jelenleg nem létezik olyan egységes központi adó, ami az egészségtelen ételeket, üdítőket és édességet terhelné. Az államok kétharmada már alkalmaz valamilyen külön adót a magas kalóriatartalmú, de alacsony tápértékű ételekre, cukros üdítőitalokra és cukorkákra. Megvan azonban az igyekezet ennek országos szintű kiterjesztésére?

Fenyegető veszély

Az elhízás mára népbetegséggé vált az Egyesült Államokban. Az amerikai népesség fele túlsúlyos vagy már súlyosan elhízott. Körükben jóval magasabb a különféle szívbetegségek, a magas vérnyomás, magas koleszterin szint és a cukorbetegség kockázata. Évente több százezren halnak meg valamilyen elhízással összefüggésbe hozható betegségben. A probléma egészségügyre rótt terhei is hatalmasak, évi 71 milliárd dollárba kerül a túlsúlyból fakadó bajok kezelése.

Elhízottak aránya 2009-ben

Még rémísztőbb adatok szerint, a gyermekkori elhízás aránya megtriplázódott az elmúlt három évtized alatt, napjainkban pedig a kamaszok csaknem 18 %-a túlsúlyos, nagy részükből később szintén túlsúlyos felnőttek lesznek.

Mi lehet a megoldás?

Amerikában jelenleg - ellentétben Kanadával vagy Franciaországgal - nincs olyan központi adó, ami az egészségtelenebb (gyors-) ételeket, üdítőket és édességet terhelné. Az államok kétharmadában ugyan már alkalmaznak - egyelőre eltérő mértékű, átlagosan 5,2 %-os - külön adót a magas kalóriatartalmú, de alacsony tápértékű gyorsételekre, cukros üdítőitalokra és cukorkákra.

Felmerültek olyan intézkedések is, mint a hízlaló ételek reklámozásának szigorítása vagy betiltása, valamint az egészségesebb termékek - főként zöldség, gyümölcs - fokozott népszerűsítése. Kiindulva azonban a dohányáru és az alkohol példájából, melyek fogyasztása jelentősen visszaesett a rájuk kivetett jövedéki adó következtében, a legtöbb illetékest az élelmiszerekre kiróható adó  ötlete foglalkoztatja. Az adók fogyasztásra gyakorolt hatása ugyanis mérhető - állítják a szakemberek. Amellett, hogy jelen esetben csökkenne általuk az elhízottak száma, a törvényhozók számára azért is vonzó lehet ez a megoldás, mert mérséklődhetne a költésgvetési deficit is, nem lenne szükség olyan még népszerűtlenebb intézkedésre, mint a személyi jövedelemadó, vagy a vagyonadó emelése.

Elemzések szerint, a cukros üdítőitalok árának 10 %-os növekedése esetén a fogyasztás 8-10 %-kal esne vissza. Egy nemrég publikált tanulmány szerint pedig 10 %-os adó kivetése a hízlaló élelmiszerekre, 10 év alatt 500 milliárd dollár bevételt hozna. Ebből könnyedén lehetne finanszírozni elhízás-megelőző programokat illetve a már elhízottak orvosi ellátását is. Valószínű azonban, hogy ilyen radikális elképzelés megvalósulására még egy darabig várni kell.

Születtek szerényebb javaslatok is: a CSPI (Center for Sience in the Public Interest) felmérése  szerint mindössze 1cent adó a 0,4 literes üdítők esetében, évi 1,5 milliárd dollárt eredményezne.

Eddigi tapaszatalatok

Azok a politikusok, akik javaslatott tettek ilyen jellegű adó kivetésére vagy a már meglévőek emelésére, komoly ellenállásba ütköztek.

Az előrelépést sokszor az élelmiszeripar teszi lehetetlenné. Olyan erős lobbit hozott létre, amely könnyedén meghiúsítja az elhízás-ellenes politikákat, melyek esetleg egy adott termék fogyasztásának csökkenését okoznák. A júniusban alapított, Amerikaiak az Élelmiszeradó Ellen (AAFT) nevű szervezet is folyamatosan azért küzd - eddig sikeresen - , hogy bármiféle külön adót vessenek ki az élelmiszergyártókra.

Ennek egyik legjobb példája a David Patterson - New York állam kormányzója - által tett, ám rövid időn belül visszavont javaslat. Patterson 2009 elején egy 18 %-os adó kiróvását kezdeményezte a cukros üdítőitalokra, ezzel próbálva többek között egyensúlyba hozni az állam költségvetését. Végül le kellett mondania a tervről az üdítöital gyártók heves lobbijának eredményeként - a Pepsi azzal fenyegetőzött, hogy más államba helyezi át székhelyét, ha bevezetik az adót.

Mindezeken túl az is az élelmiszergyártók kezére játszik, hogy az egészségügyi szakértőket is megosztja a kérdés, valóban csökkenthető-e a helytelen táplálkozás az ártalmas élelmiszerekre kivetett adók segítségével.

A szkeptikusok szerint

A szkeptikusok számos érvet sorakoztatnak fel, miért nem célravezető az adó bevezetése. Szerintük nem befolyásolná a vásárlói magatartást, illetve a fogyasztást, mivel nem olyan jelentős mértékű. Az egészségtelen ételek definiálása nehézkes, sok ételt nem lehet egyértelműen az egészséges vagy a káris kategóriába sorolni. A vásárlók, még ha el is fordulnak a megadóztatott termék felől, ugyanolyan egészségtelen, de adómentesen maradt alternatív terméket találhatnak. A magasabb adók nagyobb számlákhoz vezetnének - ha a vásárló úgy dönt, nem hagyja fel a termék vásárlásával - és ez az amúgy is drágább, kevesebbet fogyasztott zöldság, gyümölcs megvételének kárára menne.

Akkor mégis mi várható?

A közvélemény egyre pozitívabban áll az elképzeléshez. Múlt hónapban a Kaiser Family Foundation felmérése kimutatta, hogy az áprilisi 52 % után, mára a megkérdezett 55 %-a támogatja az egészségtelen ételek megadóztatását. Üdítőitalok esetében is nőtt a támogatás mértéke, 46-ról 53 %-ra. Azok körében pedig, akik ellenzik az ötletet 63 % nyilatkozott úgy, hogy meggondolná magát, amennyiben a befolyó bevételek az egészségügyi reform költségeihez járulnának hozzá.

Hiába jelentene sokak szerint nagy segítséget az egységes adó az egészségügyi rendszer átalakításához, a Kongresszuson belül eddig kevés támogatója akadt. Barack Obama a hét elején mégis határozottan megfontolandó javaslatnak nevezte, hangoztatva többek között, hogy az amerikai gyerekek túl sok cukros üdítőt isznak, számos tanulmány pedig kimutta már a fennálló szoros kapcsolatot a túlzott üdítőfogyasztás és az elhízás között. Ő is elismerte azonban, hogy többek részéről heves ellenállásra lehet számítani.

Az eddigi vélemények
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, ugyanakkor a szerkesztőség fenntartja a jogot a nyíltan sértő, gyűlölködő, trágár ill. reklám tartalmú hozzászólások moderálására!
SZŰRÉS
Megadhatja, hogy mely pontszám alatti értékelésű kommentárok ne látszódjanak.

Nincs szűrés    -10 pont    -5 pont    -2 pont    0 pont   

Persze,igyál light colát,nem leszel túlsúlyos,viszont meghalsz rákban az aszpartám-tól!

Értékelés:+5 (5 szavazat)
öles bulvár léptek|3 éve |Permalink|Komment elrejtése

Tényleg undorítóan dagadt némelyik amcsi, bezzeg ha pacalt tolnának zsíros deszkával.. :D

    Már válaszolt
  • Megdee ( 3 éve )
Értékelés:+1 (5 szavazat)
HókupackaVackaElőtt|3 éve |Permalink|Komment elrejtése

Vicc jutott eszembe:

Szőke nő beszabadul a könyvtárba:

- HELÓ! EGY BIGMAC-et ÉS EGY NAGY KÓLÁT KÉREK!

Könyvtáros:

- Halkabban hölgyem! Nem vette észre, hogy egy könyvtárban van?

Mire a szőke immár halkabban:

- Egy bigmac-et és egy nagy kólát kérek!

Amcsival is simán működhet.

Értékelés:+3 (3 szavazat)
ÜlőBika|3 éve |Permalink|Komment elrejtése
@HókupackaVackaElőtt:

:D :D Egyet értek. SuperSizeMe, vagy mi is volt annak a filmnek a neve, ahol egy hónapig csak mekiben kajált a kísérleti alany?

Értékelés:+3 (3 szavazat)
@öles bulvár léptek:

Megtette hatását a sok szemétdombra való élelmiszernek nevezett akármi és a génmanipuláció. Ebben a kérdésben országunk lakossága is töretlen igyekezettel vesz részt.

Nézzétek meg a Travel-living adást, hogy milyen súlyos embereket operálnak Amerikában. Nem egy 400 kg-ost láttam, nagyon sok 300 kg-on felüli egyén vár operációra, hogy ne tudjon zabálni. Van olyan, aki csak fekszik az ágyban, megmozdulni sem tud.

Régen ették a szalonnát, az emberek a paraszti munka mellett, a szalonna egészséges disznóból volt, mivel a disznó nem manipulált, nem vegyszeres kukoricát, krumplit evett. A husból nem folyt a víz és finom, gusztusos ize, illata volt.

Sajnos idejutottunk. Lehetne folytatni, de minek? Mi nem nagyon fogunk tudni ezen változtatni. Az ízfokozók erősebbek.

Értékelés:+3 (3 szavazat)
hetu.robi|3 éve |Permalink|Komment elrejtése
@Megdee:

Igazad van. Viszont azt is látni kell, hogy most ha disznód van, akkor be kell tartsd vele a sokszor lehetetlen Európai Uniós normákat, ellehetetlenítnek és megbűntetnek. Aztán le kell vágd a disznót, és kénytelen vagy megvenni a sok E-betűs akármit.

Másodszor: ha megengedik a disznót, tyúkot, akkor valamelyik X. a háttérből bedobja a madár és sertésinfluenzát, és ha akarod, ha nem megdöglesztik az összes állatodat egy ilyen marhaság miatt. - Ha jól emlékszem az egyik újságban írta, hogy madárinfluenzában 25-en haltak meg a VILÁGON ÖSSZESEN. Csak? (Jó, tudom minden egyes emberért kár! Persze.) De régen a pestis nem 25 embert vitt el, hanem több ezret, vagy még többet... És ha megölik az én haszonállataimat, azzal szerintem senkinek az életét meg nem mentik, hanem csak annyit érek el vele, hogy meg kell vegyem az E-s és génekkel manipulált vacakot, aztán nem madárinfluenzában, hanem rákban dobom fel a talpam. ...

Értékelés:+1 (1 szavazat)
Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön rendelkezik eduID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?

Kövessen minket!

Buszos utazásához a Kitekintő a busszal.hu-t ajánlja!
különbusz – személyszállítás – buszbérlés

Megosztották

Galériák