Nem kell félni az iráni atomtól
- Címkék:
- atomenergia ügynökség
- atomprogram
- irán
- usa
Az iráni nukleáris program veszélyességét felfújták – idézi a Washington Post Mohamed ElBaradei, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) elnökét. ElBAradei egy atomenergiai szaklapnak adott interjújában kijelentette: „Még nem láttunk konkrét bizonyítékokat arra, hogy Teherán nukleáris fegyverkezési programba kezdett volna. Egyesek mégis arról beszélnek, hogy az iráni atomprogram a világot fenyegető legnagyobb veszély. Úgy gondolom, hogy ezt a fenyegetést eltúlozzák.”
ElBaradei ugyanakkor hozzátette, hogy Iránnak átláthatóbbá kellene tennie nukleáris programját, és jogos egyesek aggodalma Teherán szándékait illetően, azonban a pánik megalapozatlan. Az általa vezetett szervezet legutóbbi jelentése elismerte, „nem lehet kizárni”, hogy az atomprogramnak lehetnek katonai céljai is, viszont arról is beszámolt, hogy a perzsa állam nagyobb hajlandóságot mutat a megfigyelőkkel való együttműködésre.
Az Egyesült Államok több más nyugati országgal együtt azzal vádolja Teheránt, hogy titokban atomhatalommá szeretne válni, ezért az urándúsítás befejezésére szólították fel a perzsa államot. Irán viszont azt állítja, hogy nukleáris programja kizárólag az ország energiaigényeinek kielégítését szolgálja, és ragaszkodik hozzá, hogy békés célokra használhassa fel az atomenergiát A Nobel-békedíjas ElBaradei szerint kizárólag párbeszéd útján lehetséges normalizálni az Egyesült Államok és Irán viszonyát.


















