Líbia: egy végzetes megosztottság okai

  • Líbiát a nagy nyersanyagforrása jólétre predesztinálja, azonban számos afrikai ország keserű példája mutatja, hogy sok esetben a nyersanyagban való gazdagság inkább átok, és jólét helyett viszályt, polgárháborút és szenvedést okoz az adott országnak.
  • Líbia jelenlegi helyzete nem a demokrácia irányába mutat, mivel mindkét kormányzat meg van győződve arról, hogy a helyzet elsősorban katonailag oldható meg, és a két fél magas rangú katonai vezetői nem hajlandóak a kompromisszumra.

A felszínen látható ellentét a két kormányzat között alapvetően ideológiai: a tobruki kormányzat egy szekuláris, nyugati mintára épülő államot szeretne létrehozni, míg a tripoli kormányzat egy olyan államberendezkedést képzel el, ahol a vallás és politika nem különül el egymástól.

Ugyan a helyzet bonyolult, de a két fél egy-egy címkével igyekszik egyszerűsíteni a helyzetet és fekete-fehérben láttatni a dolgokat: a tripoliak pro-Gaddafi loyalists-ként tekintenek a tobruki kormányzatra, utalva több politikai vezető és Haftar Khalifa pozíciójára a Kadhafi rendszerben. Haftar Khalifát azzal vádolják, hogy lényegében csak Kadhafi helyét igyekszik átvenni és célja egy hasonló diktatúra felépítése.

Ezzel szemben a tobruki kormányzat az “islamic extremists” címkét ragasztotta ellenfelére. Részben igazuk van, hiszen számos Tripolit támogató milícia szélsőségesen konzervatív nézeteket vall, de a Libya Dawn koalícióban a spektrum nagyon széles az ultrakonzervatív miszratai milíciák és a mérsékelt irányvonalat képviselők között.

A terrorista szervezetek aktivitása Szirtében a legmagasabb, ahol nem csak Kadhafi szülővárosa, hanem annak környezete is gyakorlatilag a terroristák kezén van. Emellett a terrorista szervezetek, vagy hozzájuk lazán kötődő milíciák jelen vannak keleten, Bengázi és Derna városaiban is. Biztató jel Líbia jövőjét illetően, hogy a Tripolit támogató ultrakonzervatív miszrátaiak és a Tobrukot támogató Zintani milícia, akik eddig egymással harcoltak többek között a tripoli reptérért, abban egyetértenek, hogy elsősorban az Iszlám Állam és egyéb szélsőséges terrorszervezetek ellen kell harcolniuk.

A terrorszervezetek elleni harc talán közös platformra tudná vonni a két kormányzatot, bár ennek a valószínűsége csekély, hiszen a két fél bizalmatlan egymással szemben és mindkét oldalon vannak olyan jelentős pozícióban lévő szereplők, akik nem hajlandóak kompromisszumokra. Emellett a felszínen látható ideológiai szembenállás mellett számos egyéb oka van a jelenlegi polgárháborús helyzetnek.

Líbiában jelenleg 140 törzs található, ezzel a magas számmal a világ egyik legmegosztottabb országa. Líbia elsődleges identitásképző eleme nem a nemzet, mert az nem létezik. A nyugati országokkal ellentétben, ahol a legfőbb identitásképző elem a nemzet, majd a család és a vallás, Líbiában sokkal erősebb a törzsi és vallási kötődés. Ez azt jelenti, hogy egy líbiai elsősorban nem líbiainak tekinti magát, hanem egy bizonyos törzs tagjának, vagyis nagyon minimális, vagy egyáltalán nincs líbiai nemzettudat. Nincs olyan, hogy líbiai nép, hanem sok törzs van, akik együtt élnek az ország területén, és akiket a Kadhafi-rezsim elnyomása egységben tudott tartani. Kadhafi a “divide et impera” elvével élve ügyesen egyensúlyozott a törzsek között, felhasználta és kijátszotta őket egymás ellen. A jelenlegi kormányzatoknak ehhez nincs elég erejük és vidéken képtelenek elejét venni a törzsi harcoknak.

A helyzetet tovább bonyolítják az ország etnikai ellentétei. A magát őslakosnak tekintő berberek betolakodóként tekintenek a mára már többségben lévő arab törzsekre, akik a XI. században települtek be, amikor a Banu Hilal és Banu Sulaym törzsek az Arábiai-félszigetről indulva fokozatosan „elarabosították” Észak-Afrikát. Kadhafi idején az ország délnyugati részén élő tuareg törzseket és a délkeleten élő fekete toubou törzseket is diszkriminálták, így 2011-ben hamar csatlakoztak a Kadhafi ellenes harcokhoz és jelenleg is működtetnek önvédelmi milíciákat. 

Számos szakértő már a konfliktus kezdetekor figyelmeztetett az ország darabokra szakadásának lehetőségére. Ennek látható jele például, hogy a Tripolitania tartományon kívül, az ország másik két tartománya, Cirenaica és Fezzan már 2012-ben kikiáltották saját autonómiájukat és saját tanácsot állítottak fel. Főleg Cirenaica autonómiája és függetlenségének lehetősége vet fel nehéz kérdéseket, mert itt található a líbiai kőolajtartalékok 80 százaléka, vagyis az ország legfőbb bevételi forrása.

Szakértők szerint az ország kelet-nyugati megosztottsága már korábban, Kadhafi rendszerében is létezett, azonban a diktatúrában a regionális problémákat, ahogy a törzsi és etnikai ellentéteket is, elnyomták. A nyugati részen, Tripolitaniában működött a központi kormányzat Tripoli központtal és ez a régió inkább sorolható a magreb területéhez. Ezzel szemben a keleti területek Bengázi központtal, inkább a mashreq régióhoz tartoznak. Tehát lényegében Líbiát kettészakítja egy történelmi határvonal, ami Északnyugat-Afrikát (magreb) és Északkelet-Afrikát (mashreq) választja ketté.

A regionális és etnikai különbségek miatt Líbia rászolgált az Afrika Jugoszláviája elnevezésre, de szerencséjére, a területén lévő régiók és etnikumok alapvetően nem önálló nemzetben vagy államban gondolkodnak, így nem fertőzhette meg őket az a fajta soviniszta nacionalizmus, ami a 90-es évekre elérte a volt jugoszláv tagállamokat, így a jelenlegi konfliktus kevéssé pusztító, alacsonyabb intenzitású.

A harcok utolsó – és számos szakértő szerint igazi – oka Líbia nemzeti kincse, az olaj. Ezen értelmezés szerint a háború nem is igazából az iszlamisták és anti-iszlamisták harcáról szól, hanem csak harc az erőforrások újraosztásáért.

Tehát összefoglalva, a felszínen meghúzódó ideológiai szembenállás mellett létezik egy törzsek közti ellentét, egy etnikai ellentét arabok, berberek, tuaregek és toubouk között, valamint egy regionális-földrajzi ellentét Líbia három tartománya között, amiket az erőforrásokért folytatott harc csak tovább súlyosbít.

Líbia és Európa

Kadhafi bukása utána a nemzetközi közösség és a média figyelme elterelődött Líbiáról Szíriára, ahol a Bassár el-Aszad vezette rezsim sem kerülhette el az arab tavasz hatásait. Ugyan Líbia földrajzi közelsége miatt mindig fontos volt Európa számára, szerencsétlenségére a közelmúlt eseményei folyamatosan a háttérbe szorították, kezdve Szíriával, ahol a konfliktus sokkal magasabb intenzitású és sokkal komplexebb, valamint elsősorban az Iszlám Állam formájában a terrorszervezetek is sokkal erősebben jelen vannak a térségben. Szíria után Európa figyelme az ukrán konfliktusra terelődött, mivel az az Európai Unió tényleges határainál zajlott. Jelenleg is sokkal fontosabb téma Európa számára a menekültválság, illetve az azzal kapcsolatos biztonságpolitikai kockázatok és az Európában is megjelenő terrorizmus. Ezek az események ismét Szíriára és Irakra irányították a figyelmet, amely államok területe gyakorlatilag egy nagyon komplex nagyhatalmi sakktáblává változott.

Biztonságpolitikai és migrációs szempontból Líbia is kiemelten fontos Európa számára, hiszen az egyik legjelentősebb afrikai embercsempész útvonal Líbiában végződik, ahonnan nagyon sok migráns érkezik a Földközi-tengeren keresztül az Európai Unió területére, elsősorban Olaszországba.

Nem véletlen, hogy a tripoli kormányzat azzal fenyegeti Európát, hogy ha a Nyugat nem ismeri el őket legitim kormányzatként, akkor „feketévé változtatják Európát”, ezzel utalva a migrációs nyomásra. Annak idején már Kadhafi is ezzel fenyegette a nyugati nagyhatalmakat. Azonban jelenleg Európa számára sokkal nagyobb kihívást jelent a Törökország és Balkán felől érkező menekültáradat, amely a Líbián keresztülhaladótól teljesen eltérő migrációs útvonal, nem fekete-afrikai, hanem elsősorban szír és afgán menekültekkel.

Továbbá Líbia kiemelten fontos Európa számára energiapolitikai és diverzifikációs szempontból. Egy stabil Líbia és jó együttműködési politika esetén, a líbiai olajkészletek diverzifikáltabbá tehetik Európa olajellátását, valamint csökkenthetik Európa függőségét az orosz olajtól.

Összegzés

Líbiát a nagy nyersanyagforrása jólétre predesztinálja, azonban számos afrikai ország keserű példája mutatja, hogy sok esetben a nyersanyagban való gazdagság inkább átok, és jólét helyett viszályt, polgárháborút és szenvedést okoz az adott országnak. Líbia jelenlegi helyzete nem a demokrácia irányába mutat, mivel mindkét kormányzat meg van győződve arról, hogy a helyzet elsősorban katonailag oldható meg, és a két fél magas rangú katonai vezetői nem hajlandóak a kompromisszumra. A nemzetközi közösség figyelme más ügyekre koncentrálódik, így nem tud elég ösztönzést adni a feleknek az érdemleges tárgyaláshoz. Ráadásául az ENSZ líbiai ügyekért felelős speciális követét, Bernardino Leónt a tobruki kormányzat irányába való elfogultsággal vádolták, ami nem vet jó fényt az ENSZ semlegességére.  A vádak miatt november 17-én Leon helyét Martin Kobler vette át.

Az ENSZ égisze alatt a két rivális kormányzat képviselői Marokkóban aláírták a líbiai nemzeti egységkormány megalakításáról szóló megállapodást. Azonban üröm az örömben, hogy a Máltán különtárgyalásokat folytató két rivális házelnök a nemzetközi közösség legnagyobb megrökönyödésére elutasította a decemberi marokkói tervezetet, mondván a Marokkóba küldött helyetteseik nem voltak felhatalmazva a szerződés aláírására és túllépték hatáskörüket. Az idő azonban sürgeti a két kormányzatot, mivel a mindkét kormányzattal harcban álló iszlamista szervezetek egyre erősebbek a térségben és igyekeznek kihasználni a jelenlegi zűrzavart. Az iszlamisták januárban támadásokat intéztek több líbiai olajkikötő ellen és január 7-én robbantást hajtottak végre Miszrata közelében, melynek célpontja egy rendőrségi kiképzőközpont volt. 

A kezdetben sikeresen induló és reményteljes demokráciaépítés folyamata megakadt Líbiában, továbbá kérdéses, hogy egy friss, fiatal demokrácia képes lenne-e egy ennyire sok szinten tagolt társadalmat egyesíteni, megfelelni a kihívásoknak és hatékonyan irányítani az államot. A történelmi példák és tapasztalatok inkább a nem felé billentik a választ. Paradox módon azonban csak egy jól működő, hatékony és korrupciótól mentes demokrácia képes elhozni a jólétet nem csak a líbiai elit, hanem a szélesebb társadalmi rétegek számára is.

Kele Balázs

Felkapott hírek

Friss hírek

Már nincs idő a Brexit előtt tető alá hozni a japán-brit megállapodást

A brit külkereskedelmi miniszter szerint most már nincs idő arra, hogy Nagy-Britannia a brit EU-tagság megszűnésének időpontjáig külön kétoldalú folytatólagossági kereskedelmi szerződést kössön Japánnal. A szerződés célja az lenne, hogy a két ország a jelenlegivel azonos feltételekkel kereskedhessen egymással, akkor is, ha nem lép életbe a Brexit feltételrendszeréről szóló megállapodás.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás