Meghalt a ghánai elnök

Kitekintő
2012. július 25., szerda

Meghalt a bel- és külföldön egyaránt dicsért ghánai elnök, John Atta Mills.

Hatvannyolc éves korában hirtelen, valószínűleg torokrák következtében elhunyt John Atta Mills, Ghána államfője. Helyét az alelnök, John Dramani Mahama vette át, aki már le is tette az esküt.

John Atta Mills 68 éves volt

Mills, aki múlt héten ünnepelte születésnapját, világszerte elismerésnek örvendett, miután a volatilis nyugat-afrikai régióban sikerrel őrizte meg országa stabilitását és demokratikus jellegét. Ghána gazdaságilag is jól teljesített: kakaóexportja mellett az aranybányászatban és 2010 óta az olajkitermelésben is jeleskedett, ami tavaly 13,5%-os GDP-növekedést eredményezett. Nem véletlenül utalt tehát Barack Obama amerikai elnök többször is az országra, mint példára egész Afrika számára.

Ghánában decemberben tartottak volna elnök- és parlamenti választást, ezen a most elhunyt államfő is indult volna. A kormányzó Nemzeti Demokratikus Kongresszusnak most új jelöltet kell találnia, hogy újra megnyerhessék a választást azzal a Nana Akufo-Addóval szemben, akit John Atta Mills 2008-ban csak szorosan, két fordulóban tudott legyőzni.

John Atta Mills a jó nevű London School of Economics-en tanult politikatudományt, majd doktori disszertációját adójogi és gazdaságfejlesztési kérdésekről írta a University of London-on. Huszonöt éven keresztül tanított az accrai egyetemen, közben pedig a politikába is belekóstolt. Jerry Rawlins adminisztrációja alatt egészen az alelnökségig vitte (1997-2001), a 2000-es választásokon azonban hiába volt ő a kormánypárt jelöltje, kikapott ellenfelétől.

Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön rendelkezik eduID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?

Kövessen minket!

Galériák