Visszatartják a Ruandára nézve kínos kongói jelentést

Tóth Miklós
2012. június 22., péntek

Ahogy minden évben, idén is elkészítette éves jelentését a kongói biztonsági helyzetről az ENSZ szakértői bizottsága. Ebben többek között a kelet-kongói aktualitásokról is beszámolnak, megerősítve az eddigi gyanút, miszerint a szomszédos Ruanda aktívan segíti Bosco Ntaganda milíciáját. A jelentés politikailag érzékeny területre tévedt, nem hiába áll a bál körülötte.

Kattintson és nézzen körül Kongóban!

Az USA nem tiltja le, csak elhalasztja a publikálását annak a tanulmánynak, amit az ENSZ szakértői bizottsága írt a Kongói Demokratikus Köztársaság elmúlt egy évének eseményeiről. A dokumentum amiatt okozott diplomáciai vihart, hogy az Ruanda szerepét is feszegeti a kelet-kongói aktualitások kapcsán.

Mint azt korábban megírtuk, Kelet-Kongóban az utóbbi hónapban felpörögtek az események, miután Bosco Ntaganda, a kongói hadsereg nagyhatalmú tábornoka – a megszellőztetett letartóztatását megelőzendő – több száz társával együtt dezertált. A kongói hadsereg azóta szabályszerű hajtóvadászatot indított az új, M23 Mozgalom néven futó milícia ellen, amit mind az ENSZ egy jelentéstervezete, mind a Human Rights Watch jogvédő szervezet szerint Ruanda pénzel és lát el fegyverekkel, megsértve ezzel az ENSZ kongói fegyverembargóját. A most elkészült dokumentum egy melléklete ezeket a – Ruanda által vehemensen tagadott – vádakat támasztja alá bizonyítékokkal: kiszivárogtatott információk szerint a jelentés az M23 támogatói között név szerint megemlíti James Kaberebe ruandai védelmi minisztert két magas rangú katonai vezetővel együtt.

Az ENSZ bizottsága (Group of Experts, GoE) minden évben kiadja jelentését a kongói biztonsági helyzetről, ezek a dokumentumok a legalaposabbnak számítanak a témában. 2009-es jelentésük például részletesen kitért arra, hogy a ruandai vezetés miként támogatja az akkor még a kongói kormányzat ellen harcoló CNDP milíciát (Laurent Nkunda, majd Bosco Ntaganda alakulatát, amelyet az előbbi letartóztatása után integráltak a kongói hadseregbe).

A jelek szerint most sem a leírtak tényszerűségét vitatná bárki, az USA inkább a várható politikai következmények miatt enyhítené a jelentés élét. Kinshasa és Kigali ugyanis 2009-ben hosszú évek háborúskodása és egymás ellenzékének támogatása után kibékült, a térség stabilitásának legalább az esélyét megadva ezzel. Ruanda ráadásul az USA egyik legfontosabb térségbeli szövetségese, így Obamáék érthetően nem érdekeltek abban, hogy Paul Kagame ruandai elnök személye elleni támadásnak vegye a jelentést. Mint ahogy azt sem szeretné senki, ha a két szomszéd újra egymás torkának esne.

Az ENSZ jelezte, hogy nem változtat a jelentés szövegén, a publikálással azonban megvárják Ruanda reakcióját, hogy válaszolhasson az őt ért vádakra – bármennyire is szokatlan ez az eljárás.

Az eddigi vélemények
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, ugyanakkor a szerkesztőség fenntartja a jogot a nyíltan sértő, gyűlölködő, trágár ill. reklám tartalmú hozzászólások moderálására!
Kara kán|11 hónapja |Permalink|Komment elrejtése

Ugyan már!

Miután bevették Zairebe magukat a népirtó hutu katonák és milicisták, Ruanda nem tehetett mást, mint kiépíteni ott valamiféle hátországot, hisz nem hagyhatta, hogy halálos ellenségei onnan indítsanak támadásokat területe ellen.

Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön rendelkezik eduID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?

Kövessen minket!

Galériák