Szorul a hurok Kony körül

Rabb Imre
2012. május 14., hétfő

Ugandai erők elfogták Caesar Achellam tábornokot, a Joseph Kony vezette LRA ötfős vezérkarának tagját. Ezzel egy lépéssel közelebb került a fővezér elkapása.

Nagy fogás

Nézzen bele egy ugandai kampányba!

Vasárnap az ugandai hadsereg egy rajtaütés során a Közép-afrikai Köztársaságban elfogta Caesar Achellam-ot, az Úr Ellenállási Hadserege (Lord's Resistance Army, LRA) lázadócsoport öt vezetőjének egyikét. A jelentések szerint Achellam feleségével, fiatal lányával és egy segítőjével volt elfogásakor, akiket szintén őrizettbe vettek. Csupán egy AK-47-s volt nála nyolc darab lőszerrel – adta hírül az Al Jazeera.

Achellam elfogása jelentős előrelépésnek mondható a háborús bűnök miatt körözött Joseph Kony és az általa vezetett LRA elleni hajtóvadászatban. Az ugandai szóvivő szerint „Caesar Achellam nagy hal, elfogása egyértelműen hatással lesz az LRA moráljára.” Reményeik szerint a letartóztatás híre az LRA elhagyására fogja bátorítani a lázadókat.

Évtizedes dzsungelháború

LRA miatt szüleiktől elszakított gyerekek

Észak-Ugandában az LRA még a nyolcvanas évek végén fogott fegyvert a déli kormánnyal szemben, 2005-ben azonban egy átfogó hadműveletben sikerült őket kiszorítani az országból. Azóta a szomszédos Kongói Demokratikus Köztársaság, a Közép-afrikai Köztársaság és Dél-Szudán határterületeinek dzsungeleiben húzzák meg magukat, a közeli falvakra támadva gyerekkatonák és élelmiszer után kutatva.

Az LRA-t az érintett országok évek óta közösen üldözik, Achellam elfogásáig azonban kevés értékelhető eredménnyel. Ugandában tartózkodik továbbá száz amerikai katonai tanácsadó is, az Afrikai Unió pedig saját kontingenst is tervez a térségbe vezényelni Joseph Kony elfogása érdekében. Kony a médiában is nagy figyelmet kapott, miután az amerikai Invisible Children nevű szervezet soha nem látott népszerűségű - ám rengeteg kritikát is kapó - kampányt indított a Nemzetközi Büntetőbíróság által is körözött lázadóvezér elfogására.

Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön rendelkezik eduID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?

Kövessen minket!

Galériák