Szudán: nekilátnak a közös határ rögzítéséhez

Meleg Veronika
2012. február 19., vasárnap

Szudán és Dél-Szudán megegyezése alapján azonnal hozzáfognak a kettejük között mindeddig képlékeny határszakaszok pontos kijelöléséhez, három hónapot adva maguknak a feladat megvalósítására – adta hírül a Reuters.

2011 nyarán vált függetlenné Dél-Szudán, de számos kérdést azóta sem sikerült rendezniük a feleknek. Az olajbevételek megosztása körül kialakult vita mellett a határok pontos rögzítésére sem került sor egyes szakaszokon. Bár 2009 óta a határ 90 százalékát meghatározták, de a törzsi csatározások, a szakadár csoportok tevékenysége, az egymást átfedő területi igények, valamint a térségben található olajmezők kiemelt fontossága is akadályozó tényezőknek bizonyultak, hogy a két állam együtt rendelkezzen a demarkációról.

Az Etiópia fővárosában, Addisz-Abebában zajló békéltető tárgyalássorozat eddigi részeredményei közé tartozott az a biztonsági megállapodás, amelyben a felek vállalták az „egymással szembeni erőszakos akciók jövőbeni alkalmazásától való tartózkodást”. A határok rendezéséről frissen tett kölcsönös elhatározás önmagában is ígéretesnek tűnik abból a szempontból, hogy a felek hajlandóak tenni is konfliktusuk eszkalálódásának elkerüléséért. Bár korábban a szudáni elnök, Omar Bashir a háború lehetőségétől sem zárkózott el az olajvita kapcsán, most mégis igyekeznek bizonyos kompromisszumok árán kiküszöbölni azt.

Ugyanakkor az olajbevételek megosztásából fakadó vita továbbra is napirenden van, a napokban Szudán újabb nagy mennyiségű dél-szudáni nyersolajat tulajdonított el a ki nem fizetett tranzitdíjak fejében, Dél-Szudán pedig továbbra is szünetelteti az olaj kitermelését, ami viszont mind a két fél gazdaságára komoly terheket ró.

Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön rendelkezik eduID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?

Kövessen minket!

Galériák