Békefenntartókra támadtak Darfúrban

Egy békefenntartót megöltek, hármat pedig megsebesítettek Szudán konfliktusokkal sújtott darfúri régiójában – jelentette be az ENSZ és az Afrikai Unió közös missziója, az UNAMID (United Nations-African Union Mission in Darfur) szóvivője. A három sebesült egyike rendkívül súlyos állapotban van.

A járőrökre akkor támadtak, mikor éppen szolgálatban voltak  El Daeintől 60 kilométerre északnyugatra, arról azonban nincs hír, hogy kik állnak a támadás hátterében. Egyelőre azt sem tudni, hogy milyen nemzetiségűek az áldozatok, csupán annyi bizonyos, hogy nigériai, tanzániai és egyiptomi katonák szolgálnak ezen a területen.

Ebben az évben ez volt az első halálos kimenetelű támadás az UNAMID emberei ellen, de már több mint 30 békefenntartó vesztette életét a misszió 2007-es telepítése óta. Az UNAMID vezetője, Ibrahim Gambari a mostanihoz hasonló támadásokat háborús bűncselekménynek nevezte, s véleménye szerint a kartúmi kormánynak az eddigieknél nagyobb erőfeszítéseket kellene tennie annak érdekében, hogy megbüntessék az elkövetőket.

Dallos Sára

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás