Szükségállapotot hirdetett az elnök Nigériában

Szeghalmi Zsolt
2012. január 1., vasárnap

A néphez intézett beszédében „a terroristák szétzúzására” tett ígéretet Goodluck Jonathan, majd szükségállapotot vezetett be Nigéria több államában – jelenti az al-Jazeera. A legnépesebb afrikai ország elnöke ezzel a karácsonyi templomi robbantásokért felelősséget vállaló Boko Haram terrorista szervezetnek üzent hadat.

A merényletekben – amelyeket az egy évvel korábbiakhoz hasonlóan szintén Karácsonykor hajtottak végre – a legutóbbi adatok szerint 42-en haltak meg, továbbá 57-en sérültek meg. Az elnök helyzetkezelésével múlt héten a többség elégedetlen volt, mondván, nem száll harcba kemény lépésekkel a Boko Haram ellen. Utóbbi célja a saría (iszlám törvénykezés) egész országra való kiterjesztése, illetve a vallási feszültség szítása keresztények és muzulmánok között.

A szükségállapot bizonyos határszakaszok átmeneti lezárásával jár, amit az elnök szerint, amint a „rend helyreáll”, azonnal feloldanak majd.

Kapcsolódó anyagok

Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?