Városi legendák a kínai terjeszkedésről
2011. december 7., szerda
Kína afrikai jelenléte más szemszögből. Az egyoldalú – főként nyugati – nézőpont helyett kísérletet teszünk a terjeszkedő óriás valódi szándékának megismerésére. Földrablás, kizsákmányolás, gyarmatosítás, diktátorokkal való paktálás és invázió – avagy mi igaz a Kínát övező tévhitekből?
Így születnek a legendák és mítoszok
Nem telik el nap, hogy ne hallanánk Kína egyre növekvő gazdasági és – ennek következményeként – politikai dominanciájáról. A nemzetközi közösség aggodalommal követi az eseményeket, emellett próbálja megérteni a nagy keleti sárkányt. Kétségtelen tény: Kínát immár nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Afrika és Kína egymásra találása az utóbbi évtized egyik legjelentősebb külpolitikai és nemzetközi fúziója. Az egyesülés természetéről megoszlanak a vélemények. Az afrikai olaj utáni sóvárgása miatt a nyugati világ hamar megbélyegezte Kínát. A keleti óriás szabályosan kizsákmányolja a fekete kontinenst, Kína így inkább parazita, mintsem nagy adományozó – vélik a nyugati kapitalista államok. Kína ezzel szemben szimbiózisról beszél, mondván, afrikai jelenlétéből a szubszaharai országok is profitálnak. A két blokk, Nyugat és Kelet szóváltásai közt viszonylag kevés szót kap maga az érintett: Afrika.
Valójában igen kevés ismerettel rendelkezünk arról, mit is csinál Kína Afrikában. Nem csoda tehát, ha ezt az információhiányt túlzások, téves következtetések, mítoszok és városi legendák töltik ki, amik aztán tényként terjednek tovább. Kína teljesebb – ez esetben afrikai tevékenységének – megértéséhez egy realisztikusabb megközelítést célszerűbb alkalmazni.
Az alábbiakban áttekintjük Kína Afrika-politikáját illetően a legismertebb és leginkább elterjedt – gyakran legvadabb – tévhiteket, rávilágítva arra, hogy Kína nem pusztán fekete vagy fehér. Annyi leszögezhető, hogy a kínai jelenlét mozgatórugója sem nem gonosz összeesküvés vagy ördögien kiforralt terv, sem nem önzetlen adakozás. Pusztán racionális, saját tapasztalaton alapuló gazdasági-politikai önérdek.
“Szeretlek, mígcsak Kína meg Afrika össze nem ér…”
Az Európai Uniót és az Egyesült Államokat követően Kína az afrikai kontinens harmadik számú kereskedelmi partnere. A világgazdasági vezető szerepre – baljósabb, nyugati szóhasználatban: világuralomra – törekvő Kína próbára teheti vezetői képességeit Afrikában. Elemzők szerint Kína egyfajta kísérleti terepként kezeli a földrészt, ami a nemzetközi közösség szempontjából is jelentőséggel bír. Az itteni folyamatok ugyanis bepillantást engednek egy későbbi, Kína által dominált világba.
Illusztris példája a kínai politikai és diplomáciai önbizalom megerősödésének, hogy míg korábban kétoldalú kapcsolatok kötötték az egyes afrikai országokhoz – vagyis egyenként tárgyalt mindegyikkel –, mára a francia-afrikai találkozókhoz hasonlóan egy egyetemes Kína-Afrika csúcson zajlik az egyeztetés. A létező, gyarmati múltból fakadó "Françafrique" mintájára egyesek már “Kínafrikáról” beszélnek, utalva a két fél mind komplexebb összefonódására.
S noha a brit poéta, W.H. Auden 1937-ben – mégha nem is ilyen értelemben, de – az idő- és térbeli távolság érzékeltetésére használta költői hasonlatát, szavai ma, alig több mint egy emberöltővel később, módfelett különösen hatnak: “Szeretlek, mígcsak Kína meg Afrika össze nem ér…” (Esti séta).
A folytatáshoz lapozzon!
Buszos utazásához a Kitekintő a busszal.hu-t ajánlja!
különbusz – személyszállítás – buszbérlés
