Felfüggesztették a botrányhős párttagságát

A kormányzó dél-afrikai párt (Afrikai Nemzeti Kongresszus – ANC) öt évre felfüggesztette Julius Malema tagságát, mivel az ellene folyt fegyelmi eljárás több vádpontban bűnösnek találta a fiatal politikust. Az ANC ifjúsági tagozatának vezetője elleni legsúlyosabb vád az volt, hogy szégyent hozott a majdnem száz éves múltra visszatekintő mozgalomra, emellett a botswanai rezsimváltás propagálásával erősen megosztotta pártját. A fegyelmi bizottság egyébként nem találta bűnösnek Malemát rasszizmus vádjában, annak ellenére, hogy nemrégiben bírósági ügye is volt ezzel kapcsolatban.

Julius Malema azonnal kijelentette, hogy nem ért egyet a döntéssel és természetesen fellebbez. Egy egyetemi előadáson hangsúlyozta, hogy nem kér bocsánatot, hiszen szerinte nincs is miért. A politikus szerint az, amit az ANC csinál, egy lejárató kampány része, amelynek célja nem más, mint a párt ifjúsági szervezetének ellehetetlenítése. Malema felfüggesztése mindaddig nem végleges, amíg a fellebbviteli bizottság nem dönt a kérdésben.

Számos elemző szerint Malema kemény kihívója lehet az éppen regnáló Zuma elnöknek, aki az elmúlt időben sokat veszített a népszerűségéből. Nem sikerült javítani ugyanis a nyomornegyedekben élő feketék helyzetén, az országban pedig már 25 százalékos a munkanélküliség, de a fiatalok körében ez az arány már elérte az elképesztően magas 50 százalékot.

Sok ANC tag egyetért abban, hogy Malema jobb jelölt lenne a jelenlegi elnöknél a közelgő választásokon, ugyanis a nacionalista politikus rendkívül népszerű a fiatalok körében. Fő céljának tekinti a mélyszegénységben élő külvárosi feketék társadalomba való integrálását, illetve az ország bányáinak államosítását. Az viszont szinte biztos, hogy Malema csak akkor aspirálhat eséllyel az elnöki székre, ha fellebbezésének helyt ad a fellebbviteli bizottság.

Lukács Ádám Zsolt

Felkapott hírek

Friss hírek

Kína szemet szemért alapon válaszolna az amerikai védővámokra

Zsarolásnak és szélsőséges nyomásgyakorlásnak minősítette a kínai kereskedelmi minisztérium Donald Trump amerikai elnök bejelentését, miszerint további 200 milliárd dollárnyi értékű kínai termékre készül 10 százalékos pótlólagos vámot kivetni. Kedden kiadott közleményében a minisztérium leszögezte, hogy átfogó intézkedésekkel határozottan visszavág, ha Trump elnök valóra váltja fenyegetését.

Read More »

Donald Trump űrhaderőt akar felállítani

Donald Trump amerikai elnök az Országos Űrkutatási Tanács Fehér Házban tartott tanácskozásán elnöki utasítást írt alá, amelyben elrendelte: a védelmi minisztérium "azonnali hatállyal indítsa el egy világűrbe telepítendő haderő felállításához szükséges folyamatot".

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás